"A muzsika hangja" c. filmet Salzburg város- és tartománybeli eredeti helyszíneken forgatták 1965-ben. A film öt Oscar-díjat nyert, és máig az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb filmként tartják számon.
részletek
Csúszdapark, élménymedencék, gyerekmedencék, élmény-játszótér várják a gyerekeket!
részletek
Attersee Ausztria legnagyobb alpesi tava. Seewalchen és környék szépsége írók, költők, művészek tucatjait vonzotta.
részletek
A kirándulás alatt játszva ismerik meg a gyerekek az erdő lakóit.
részletek
A Krampusz múzeum a Suetschach környéki téli népszokásokba enged bepillantást.
részletek
Antik karácsonyfadíszek, amelyeket kisvonattal csodálhatunk meg! A világ legnagyobb magángyűjteménye: 18.200 tárgy 1830-2000 közötti időből.
részletek
6,5 km hosszú túraút Retteneggtől Stuhleckra. A túra során 1: 1 milliárd arányú bolygókkal találkoznak a kirándulók.
részletek
Saalbach-Hinterglemm régióban nem fognak unatkozni a gyerekek. Montelino bohóc és Kodok kobold segítenek a nyarat izgalmassá varázsolni.
részletek
Brambergben található a világ leghosszabb szánkópályája. A 14 kilométer hosszú pályán a sebességtől függően 30-50 percig élvezhetik a vendégek a csúszást.
részletek
Serfaus-Fiss-Ladis tiroli üdülőrégióban Thomas Brezina ifjúségi könyvíró instrukciói alapján hozták létre a három kalandhegyet.
részletek
Achensee Tirol legnagyobb és legszebb tava. Az Achensee partján töltött üdülés izgalmas, sportos és szórakoztató élményeket ígér.
részletek
Az alsó-ausztiai tradicionális karácsonyi vásárok hangulata elvarázsolja a látogatókat. A kastélyok ünnepi díszbe öltöznek, mindenhol érezni a karácsonyi mézeskalácsok és a forró italok - a forralt bor, a forralt must és a puncs- illatát.
részletek
Ünnepi sokadalom várja vendégeit az Esterházy-kastélyban és a Lackenbachi kastélyban. Raidingban Liszt Ferenc szülőháza elött felcsendül a Csendes éj c. híres karácsonyi dal. Stadtschlainingban pedig különleges középkori karácsonyi vásár hív nézelődésre.
részletek
Grazban november 18-án nyitnak a karácsonyi vásárok. A város ilyenkor csodálatos fényárban úszik, mindenfelől karácsonyi dalok hangja száll.
részletek
Az adventi időszakban Karintiában hagyományőrző karácsonyi vásárok csábítanak időtöltésre. A téli napforduló alkalmával krampuszok lepik el az utcákat és űzik ki hangos kolompolással és kerepeléssel a rossz szellemeket.
részletek
Steyrben úgy érezhetik magukat az adventi időszakban ide látogatók mintha visszautaztak volna néhány évszázadot az időben. Mi lehet annál szebb, mint egy karácsony előtti időben tett látogatás abba a városba, ahol a "Christkindl“ (Jézuska) lakik?
részletek
Advent és karácsony Tirolban - a hegyek tartományában a csillogó városi események mellett hagyományőrző hegyi karácsonyok jellemzik az év legmeghittebb időszakát.
részletek
Karácsonyi hangulat, ünnepi fényár és édes illatgomolyagok várják a vendégeket Felső-Ausztria karácsonyi vásárain - idilli történelmi óvárosokban vagy a Wolfgangsee partján.
részletek
A karácsonyvárás heteiben romantikus színdarab díszleteinek képét öltik fel Salzburg tartomány falvai, városkái: gonddal díszített kirakatok, ünnepi girlandok, karácsonyi kivilágítás, adventi vásárok.
részletek
Vorarlberg adventi ünnepségeihez a Bregenzi-erdő idilli faházai, a környék fejedelmi hegycsúcsai és a Boden-tó kínál festői kulisszát.
részletek
Az Afritzer See egy festői környezetben fekvő hegyi tó, mégis nyáron 26 fokra is felmelegszik.
részletek
A strand az eisenstadti kastélyparkban (Schlosspark) található.
részletek
Az élménycsúszdával felszerelt, időjárásfüggetlen bababarát fürdő a termálfürdők kiváló alternatívája lehet.
részletek
A fürdés örömeinek hódolhatnak kicsik és nagyok az Amadé vízibirodalom időjárástól függetlenül üzemelő fürdőjében.
részletek
A schönbrunni katélylátogatást színesítheti a Residenz étterem pékségében tartott "almásrétes-show", amelynek során a tradicionális bécsi almás rétes készítés rejtelmeibe avatják be a vendégeket.
részletek
Az Almenland természetvédelmi terület ideális túravidék mindazok számára, akik szívesen vállalkoznak egy könnyed kirándulásra, nagyra értékelik a hegyi túrákat és a varázslatos kilátásokat.
részletek
A Brixleggből kiinduló völgy Ausztria egyik legszebb zuga. Több élménypark várja a gyerekeket.
részletek
A Bad Hofgasteinban található termálfürdő Európa legmodernebb alpesi szabadidő- és egészségközpontjának számít: hat élmény- és egészségvilág, valamint egy saját hegyi tóval rendelkező szaunavilág kínál különleges wellnessélményeket az ideérkezőknek.
részletek
A családbarát túrarégió vonzerejét a Brandnertal és Klostertal, a két látványos alpesi völgy, valamint a középkori hangulatú alpesi város, Bludenz adja.
részletek
Az Alpenrosenbahn a Talkaser (1770) csúcsra viszi az utasokat, ahol a gyerekeket az Alpinolino Westendorf élményvilág és egy mormota rejtvényút várja.
részletek
A 4 hütte a túraterület kellős közepén fekszik egymás napos helyen, mezővel és erdővel övezve. A gyerekek kis cowboy vagy -girlként haflingi kislovon lovagolhatnak vagy a pónit kényeztethetnek.
részletek
Egyórás út, 100 m szintkülönbség, állatsimogató, grillező hely várja a családokat.
részletek
A 15 hüttéből álló Almhüttendorf 1km-re a Turracher Höhe alatt, egy cirbolyaerdőben található, szép kilátással a környező hegyekre, a Nockbergi természetvédelmi terület közepén.
részletek
A múzeumot egy kellemes turistaúton érhetjük el, ahol megtekinthetjük a Dachstein-felvonó építésének emlékeit.
részletek
Egy rövid utazás a felvonóval (Bergbahnen Westendorf) és a gyermekek előtt megnyílnak az erdei ösvények, amelyek mentén különböző állomások kínálnak lehetőséget a csodálkozásra, kérdések feltevésére, kipróbálásra, megérintésre.
részletek
A kertekkel, füves napozó területekkel övezett Öreg-Duna a parton fekvő, teraszos éttermekkel, gyalogos és kerékpáros utakkal övezett sétányokkal, strandokkal, játszóterekkel várja a pihenni vágyókat.
részletek
Az egész éven látogatható bánya a világ legnagyobb feltárt ametisztlelőhelye. Kiállítás, multimédiashow mutatja be az ametiszt keletkezését, misztikumát. A bányában ki-ki maga is kutathat drágakő után, és aki nem talál követ, kap egy nyers ametisztet.
részletek
Annaberg: szelíd alpesi havas legelők vagy csodálatos hegycsúcsok, gyönyörű kilátás és lenyűgöző szurdokok.
részletek
A termálfürdőben 40 fokos nátrium-klorid-szulfát-kénes gyógyvízként gleccservíz tör fel a talajból. Az impozáns épületen különösen érdekesek a kültéri medencék lábra állított kelyhei.
részletek
Golling 25 km-re található Salzburgtól.
Gollingban az ellazulásról az Aqua Salza élményfürdő gondoskodik, amely tágas wellness- és szépségápoló részleggel várja a pihenni vágyókat.
részletek
A fürdőben sodrófolyosó, szökőkutak, hullámmedence, masszázsmedence és az épületbe integrált 65 m hosszú "fekete lyuk“ csúszda átlátszó szakaszokkal és fényeffektusokkal várja a vendégeket.
részletek
Az aranybányászatnak nagy hagyománya van a Rauris-völgyben. Ma több helyen is lehet aranymosással próbálkozni és senki sem távozik egészen üres kézzel!
részletek
Az őskor történetét tanulmányozhatják a gyerekek és szüleik deutschlandsbergi vármúzeumban.
részletek
Az Arlberg régió ideális feltételeket kínál a pihenésre és az aktív kikapcsolódásra vágyóknak egyaránt. A kristálytiszta hegyi tavak, a festői panoráma, a zöldellő alpesi rétek és a sziklás hegyhátak nagyszerű kulisszát teremtenek a nyaraláshoz.
részletek
Sport- és wellnessközpont bel- és kültéri medencével, vízesés és élményfürdő.
részletek
Az ASIA SPA gyógyfürdő betekintést enged a kínai fürdőzési és wellness-hagyományokba.
részletek
Attersee a Salzkammergut legnagyobb tava, a nyári hónapok alatt igazi vízisport-paradicsom.
részletek
Az Augarten egy 52,2 hektáros nyilvános park Bécs legrégebbi barokk kertjével, amely Bécs második kerületében található.
részletek
Idilli környezet veszi körül a 712 méteres magasságban fekvő Altausseer See-t, egy igen kedvelt, XX. Század eleji nyári pihenőhelyet, amely nyugodt és csendes tájaival a mai napig rengeteg üdülővendéget vonz.
részletek
Természetes életterén figyelhetik meg a családok többek között a majmokat, jakkokat. Az állatsimogatóban kecskék, nyulak, tengerimalacok várják a gyerekeket. Az állatkerti látogatás végén játszótéren tombolhatják ki magukat!
részletek
Az állatkert fő attrakciója Bimbi és Mary, a két indiai elefánt. De találunk itt állatsimogatót, és a gyerekek pónin és tevén is lovagolhatnak.
részletek
A vár a környék panorámájának egyik jellegzetessége, különleges látvány.
részletek
Bad Blumau termál-község az immáron több nemzetközi kitüntetésben részesült Rogner Bad Blumau, Hotel & Spa által vált ismertté.
részletek
A friss hegyi levegőjéről is híres Bad Gastein a Hohe Tauern Nemzeti Park szívében fekszik, 1000 méterrel a tengerszint felett.
részletek
A Gasteini-völgy legnapsütöttebb és legszélesebb pontján található Bad Hofgastein. A környező hegyek és az Alpesi Termálfürdő egyedülálló feltételeket garantál a tökéletes kikapcsolódáshoz.
részletek
Bad Kleinkirchheim az alpesi wellnes szakértője: fürdés a termálfürdőkben, kirándulás a friss alpesi hegyi levegőn, gyönyörködés a lélegzetelállító hegyi panorámában - igazi kikapcsolódást jelentenek.
részletek
Stájerország legdélibb fekvésű termálfürdőjében minden a mozgás és az egészség körül forog. A fürdőben "Raburgis“ nevet viselő nagy Élmény Birodalom várja a gyerekeket.
részletek
Steiermark leghosszabb vízicsúszdájáról az ivóvízminőségű vízbe csobbanhatunk!
részletek
A kristálytiszta vizű rohonci tó 300 méter hosszú és 100 méter széles, 7 méter mély. Meleg nyári napokon a vízicsúszda, a vízitrambulin, a játszóterek gondoskodnak a pihenésről.
részletek
Fürdőparadicsom a Rosalia-hegy lábánál 50 m hosszú vízicsúszdával. A kitünő vízminőségű fürdőtó partján játszótér is található.
részletek
Riegersburg nevezetessége az 1550-ben épült, kis tó partján álló kastély, egykor vízivár.
részletek
Egy izgalmas nyári túra színhelye lehet a vadregényes szurdokban tett kirándulás. A Bärenschützklamm a 24 vízesése révén Ausztria legszebb vizes szurdoka.
részletek
A Bécsi Állami Operaház a világ egyik legjelentősebb operaháza, ahol a legmagasabb színvonalú előadásokat élvezheti a közönség. Az épület tetején kialakított gyermek-operasátorban népszerű operák gyerekeknek készült feldolgozása látható.
részletek
A világ legnagyobb bejárható fakeresztjéről (Pilgerkreuz) szép panoráma tárul a látogatók elé. A zarándokkereszt mellett egy kis játszóteret is találunk.
részletek
A hegyállomástól (1650 m) nem messze található a KaiserWelt gyerekbirodalom. Játszóhütte, csúszda, mászójátékok várják a gyerekeket.
részletek
A Sonderdachbahn kétszakaszos kabinos felvonó Sonderdach középállomáson át a Baumgartenhöhére (Bergstation Baumgarten 1631 m) közlekedik. A hegytetőn túrautak indulnak.
részletek
A négyszemélyes kabinos felvonó hegyi állomásánál étterem, túra útvonalak és egy játszótér várja a családokat.
részletek
A Bergisel 1964-es és 1976-os téli olimpiai játékok számára épített, majd a sztárépítész Zaha Hadid által átépített stadion nagy ugrosánccal.
részletek
Bernstein Európa-szerte ismert az itt található nemes szerpentinkőről. A Sziklamúzeumban a szerpentinkő feldogozásának története látható a több, mint 100 m hosszú föld alatti, a sziklába vájt folyosórendszer vitrinjében.
részletek
A Biológia Centrumban Felső-Ausztria élővilágáról láthatunk kiállítást. A múzeumlátogatás után sétálhatunk a múzeum körül elterülő ökoparkban.
részletek
Az interaktív élményvilágban mindenki kutatóvá válik, játszva fedezi fel az alpesi élővilág minden titkát.
részletek
A 850 méter hosszú nyári bobpálya igazán különleges élménnyel szolgál az egész család számára: a 25 modern bob elérheti akár a 40 km/h sebességet is. 14 kanyar és egy "élmény-huppanó“ gondoskodik a jókedvről és szórakozásról.
részletek
A régió csodás természeti környezettel büszkélkedhet, és ideális kiindulópont a nemzetközi Bodensee környékén tett kirándulásokhoz.
részletek
A babakocsival is járható, 5,5 km hosszú kirándulóút kiindulópontja a főtéren van. A kirándulás során a naprenszer bolygóit ismerhetjük meg.
részletek
A csillagvizsgálóból vezet az út erdőn, legelőn keresztül. A túra során 9 gránit oszloppal találkozunk, amelyek a Naprendszert szimbólizálják. Minden megtett 1 méter pedig 1 millió kilométernek felel meg.
részletek
A Traun partján található tanösvényen a Naprendszert ismerhetjük meg méretarányos modelleken keresztül.
részletek
A grazi Karl-Franzens-Universität területén található a botanikus kert. Az 1995-ben épített üvegházban három klímazóna növényeit ismerhetjük meg.
részletek
A 4,5 km hossszú túraúton 21 állomás van, köztük találunk egy vidám komponálójátékot is. Az út legmagasabb pontján egy vendéglőben megpihenhetünk.
részletek
A Boden-tó és az Arlberg között elterülő, valaha teljesen erdővel borított völgy ideális helyszín az egészséges környezetben eltöltött nyaralásra.
részletek
Gyönyörű tájon zakatol 100 éves gőzmozdony és egy dízelmozdony által húzott vonat.
részletek
A Fertő-tavi családbarát strand a Neusiedler See Radweg/bicikliút (B10) mellett található. A homokos partot gyerekek örömére alakították ki.
részletek
A Bergbahn Pillersee négyüléses libegő a Buchensteinwandra, 1.558 m magasra szállítja a kirándulókat, ahol gyönyörű hegyi panoráma várja őket.
részletek
Altpernstein vára egy sziklacsúcson álló, impozáns, XVI. századi erődítmény, amelybe lélekvesztő függőhídon át juthatunk be.
részletek
Az Almásy-vár a XIII. század elején épült a nyugati védelmi vonal részeként.
részletek
Finstergrün várának XII. századi romjai mellett áll az 1900-1901-ben épült a XIII. századot idéző historizáló várkastély.
részletek
A Fantasztikus Fraknó Vára gyerekprogramsorozat fesztivál az egész családnak.
részletek
Fraknó vára a XIII. században határvárként építették. A törökellenes háborúk idején a nyugat védelmező bástyája volt. 1626 óta az Eszerházy család tulajdonában van, napjainkig őrzi jelentős műgyüjteményüket.
részletek
Az olasz bástyarendszerrel kiépült magyar végvár szépsége a várdomb déli oldalán elterülő tó felől szemlélve bontakozik ki legteljesebben.
részletek
300 méterrel a város fölött emelkedik egy sziklán a mítoszokkal és legendákkal övezett hatalmas lovagvár.
részletek
A vár 14 tornyával, a gyönyörű kilátással Európa egyik legjelentősebb műemléke közé tartozik.
részletek
13. századból származó restaurált vár, amely a Gasteiner Klamm fölött áll.
részletek
A reneszánsz vár hatalmas romjai 200 m-rel magasodnak az Ossiacher See fölé. A várban ragadozómadár röptetés és állatkert (Adler Arena) várja a látogatókat.
részletek
Egy keskeny sziklagerincen trónol a messziről látható romantikus vár. XII. századi eredetű, de végső formáját 1900 körül kapta.
részletek
Mauterndorf vára Ausztria egyik legmarkánsabb középkori vára, sárkánycsúszdás lovagjátszótérrel.
részletek
A családok a középkori vár megismerése mellett résztvehetnek egy ragadozómadár bemutatón is!
részletek
A hatalmas várat 1160-ban építették. Magas külső várfalak védelmezik a fellegvári részt, ahová csak öt kisebb-nagyobb udvaron keresztül lehet eljutni. Az ötödi kapun átmenve jutunk a tulajdonképpeni várudvarba.
részletek
A jó állapotban megmaradt középkori határvár a 100 méterrel környezete fölé emelkedő bazaltsziklára épült. A várban ragadozómadár röptetést is tartanak.
részletek
Seeboden a Millstätter See egyik kedvelt fürdőhelye. Az itt található vár nem csak építészetileg érdekes, hanem a kilátás is gyönyörű. A látogatás során a kinzómúzeumot is megnézhetjük. Nyáron lovagi játékokat rendeznek a várban.
részletek
Burg Strechau felfedezése közben a gyerekek és szüleik egy Oldtimer gyűjteményt is megtekinthetnek.
részletek
A Burgenlandi Kortörténeti Múzeum bemutatja Burgenland legújabbkori történetét.
részletek
A megközelíthetetlen sziklaszirten álló Aggstein várának aprócska Rózsakertjében a vár egyik ura egykor börtönt tartott fenn, ahol a foglyok vagy éhen pusztultak, vagy a mélybe vetették magukat.
részletek
A várban található, nyáron nyitvatartó múzeumba ingyenes a belépés.
részletek
A vadromantikus szurdok bejárata mellett találjuk a Wolkenstein vár romjait, és egy szamárranchot szamarakkal, lámákkal, kecskékkel.
részletek
A szórakozásról, izgalmakról és kalandokról a természetbarát és gyerekeket kedvelő KALI, a Ramszaurusz gondoskodik, aki mindenhová elkíséri az apróságokat a kirándulásokon.
részletek
A császári élményvilág a gyerekek számára sok érdekes látnivalót, programot tartogat. Schönbrunn, a Hofburg és a Schloß Hof betekintést nyújt a császárok mindennapjaiba.
részletek
A Németországba vezető csempészösvény nemcsak a gyerekek számára izgalmas kaland!
részletek
A Franz Xaver Gruber és Joseph Mohr szerezte "Csendes éj, szentséges éj" 1818. szentestéjén Oberndorf bei Salzburgban, a Szent Miklós templom éjféli miséjén csendült fel először.
részletek
Oberndorfban született és csendült fel először Joseph Mohr és Franz Xaver Gruber szerzeménye, a Stille Nacht c. karácsonyi dal. Az oberndorfi templom helyén ma kápolna áll Gruber és Mohr emlékére.
részletek
Az egykori Alm településen található Európa legmagasabban fekvő planetáriuma.
részletek
A vadasparkban 60 ha-os területen az őshonos állatvilág élvez védelmet, 500 állat lakik itt. A park babakocsival is járható.
részletek
A Dachstein-gleccser belsejében található jégpalota egész Ausztriában
egyedülálló látványosságnak számít.
részletek
A Magas-Dachstein 2996 méteres magasságával Stájerország és az Északi-
Kalkalpen legmagasabb hegye.
részletek
2005. augusztusában nyitották meg a Dachstein Sky Walk kilátó-paltformot, amely közvetlenül a Dachstein Gletscherbahn hegyállomásánál található.
részletek
A többszakaszos kötélvasúttal szép kirándulást tehetünk a Dachstein hegyi világába.
részletek
A legendák övezte Salzkammergut szívében a hatalmas tömegű Dachstein-hegység lábánál egy különleges gyöngyszem található: Hallstatt, Gosau, Obertraun és Bad Goisern történelmi településeit egy csaknem három és fél ezer éves kulturális örökség köti össze.
részletek
Bécs egyik leghíresebb cukrászdájában a cukrászok üvegfal mögött dolgoznak, így végigkísérhetjük a finom bécsi sütemények születését.
részletek
A Dianabad élményfürdő, nagy csúszdával, hullámmedencével a belvárostól alig 10 perces sétaúttal érhető el.
részletek
A felvonó hegyi állomásánál (2.020 m) egy élményjátszótér várja a gyerekeket, a felnőtteket pedig panoráma étterem. Az utat megszakíthatjuk a középállomásnál (1670 m) is. Itt is van étterem és egy kicsi játszótér.
részletek
A Kreischberg nyáron is csodás kirándulási célpont lehet! A séta során dinoszauruszokkal is találkozhatunk.
részletek
A Donau-Auen Nemzeti Park mocsaras területei mintegy 9.300 hektáron terülnek el Bécstől kelet felé, egészen a szlovák határig. A Duna sárréteit Közép-Európa legnagyobb folyammelléki erdejében a leghatékonyabban gyalog, vagy kenuval játhatjuk be.
részletek
A Dunasziget Európa egyik legnagyobb pihenőterülete. A gyerekek számára: erdei kötélpálya, vízijátszótér és családbarát strand.
részletek
A Duna-torony körpanorámát nyújt a városra. A Donauturm a Donauparkban található, 170 m magas, két gyors lift visz fel kilátóteraszára és a lassan körbe forgó étterembe.
részletek
Az állatkert egész évben ingyenesen látogatható! 270 állat, 62 állatfaj várja a gyerekeket.
részletek
Dorfgastein kimondottan családbarát üdülőhelynek számít, ahol számtalan szórakoztató program vár a gyermekekre.
részletek
Felső-Ausztria legszebb és leghosszabb szurdoka. Kisgyerekekkel is nyugodtan bejárhatjuk!
részletek
A Dreiländereck (3 ország sarka) jelenti a határt Olaszország és Szlovénia felé.
részletek
A hegyállomástól (1.500 m) babakocsival is járható túrautak indulnak. A felvonó akadálymentesített, ezért a feljutás is babakocsi-barát.
részletek
Elektromos kerékpártöltő és -kölcsönző állomások sűrű hálózata áll a vendégek rendelkezésére egész Stájerországban. Így semmi sem állhat a kerékpáros kalandok
útjában.
részletek
Az élményfürdő szabadtéri strandján 3 csúszda is gondoskodik a gyerekek szórakozásáról.
részletek
A kirándulás során bolyonghatunk egy labirintusban, zenélhetünk egy hüttében, köveken taposhatunk vagy magunk is építhetünk egy hüttét!
részletek
Akciódús kirándulást tehetünk a tanösvényen. A gyerekek Tarzanként lendülhetnek át egy patak felett!
részletek
Mitterbach környékén az Erlauf folyó mentén két fürdőzési lehetőséget is találunk. Az Erlaufseet és az Erlauf-szurdokot, amely csodás természetvédelmi terület homokos strandokkal.
részletek
A golsi Aqua Splash élményfürdő családbarát élménystrandján, napenergiával fűtött medence, több csúszda, 3 gyerekmedence vízicsúszdával, játszótér található.
részletek
Az élményfürdőt a tó mellett létesítették. Különlegességei: 52 m hosszú csúszda, gejzír, vízi masszázs, vízesés, vadvízi csatorna, gőzfürdő stb. A gyerekek a hűs Attersee-ban vagy a fütött medencében is fürödhetnek.
részletek
A 900 éves várnak lenyűgöző az erődítmény védelmi rendszere, fegyverraktára és történelmi vár-solymászata. Élmény nagyoknak és kicsiknek!
részletek
5 érzékszerv, 50 állomás, 500 élmény vár minket ebben a szokatlan élményparkban.
részletek
Egy stílusos modern környezetben kísérhetjük figyelemmel a tej útját, hogyan készülnek a híres tiroli sajtok és egyéb tejtermékek.
részletek
Élményfürdő és strand vízicsúszdákkal, vízi élményelemekkel, játszótérrel, gyerekmedencével.
részletek
A vadromantikus Mendlingtalban látható Közép-Európa utolsó működőképes faúsztató berendezése.
részletek
Az Erzberg körüli élményrégió a minőségi extrémsportok, a kolosszális hegycsúcsok és mászóutak, valamint a családbarát programok hazája.
részletek
Az Erzbergi vasút Ausztria legmeredekebb normál nyomtávú vasútvonala. A sínbuszoszos utazáson hihetetlen kilátás nyílik a Stájer Erzbergre, valamint az Eisenerzi Alpokra és az Északi Mészkő-Alpokra.
részletek
A parkban egy lelkes amatőr művész kicsiben felépítette Ausztria legjelentősebb épületeit János Főherceg tiszteletére .
részletek
EurothermeResort Salzkammergut termálfürdő: exkluzív szabadtéri terület a "Lazy River" vízi attrakcióval.
részletek
A Faaker See türkizkék színével, parányi, de lakott szigetével és varázslatos hegyi kulisszájával varázsolja el a látogatót. A Faaki-tó mindenekelőtt mint családi paradicsom vált ismertté.
részletek
A fürdő Bad Bleibergben Ausztria legmagasabban fekvő családi termálfürdője.
részletek
Ausztria legnagyobb szabadidőparkja! Fantasztikus szórakozás 140.000 négyzetméteren.
részletek
A játszóház a Shopping City Süd területén van 0-10 éves gyerekek részére.
részletek
A különleges építészeti megoldásokat felvonultató Gasteini Sziklafürdőben a sziklák és a jótékony hatású termálvíz különleges kombinációja teremt sajátos légkört.
részletek
Fendels Kaunertal bejáratánál fekszik. Autóval és kabinos felvonóval is megközelíthető.
részletek
Az 1077-ben Gebhart érsek által építtetett és Leonhard von Keutschach érsek uralkodása idején (1495-1519) jelentősen kibővített Festung Hohensalzburg, azaz Hohensalzburg vára Közép-Európa legnagyobb, teljesen épen fennmaradt erődítménye.
részletek
A magyar történelem iránt érdeklődőknek Kufstein vára kihagyhatatlan úti cél!
részletek
Az erődítményt 1834 és 1840 között építették, egy lehetséges lombardiai és engadíni invázió ellen védte a völgyet. Ma Hadtörténeti Múzeum, a parkjában tankgyűjtemény látható.
részletek
Ebensee nevezetessége az 1625 m magas Feuerkogel csúcsára induló, meredeken emelkedő drótkötélpálya, amely egészen a csúcs közelébe, 1585 méterre viszi az utasokat, Salzkammergut egyik legcsodásabb kirándulóparadicsomába.
részletek
A Fieberbrunn felvonó a Kitzbüheli Alpok legeldugottabb hegyvidékén található. A kétszakaszos felvonó középállomásánál találjuk a Timoks Alm szabadidőparkot.
részletek
Az erdészeti múzeumot egy régi, 1171-ben épült magtárépületből alakították ki.
részletek
A múzeumot Liszt Ferenc doborjáni (ma Raiding) szülőházában rendezték be.
részletek
Kisgyerekesek nagyon kedvelik pancsolómdencéje és homokos részen található játszótornya miatt!
részletek
A fürstenfeldi strandfürdő 23.000 nm-es vízfelületével a legnagyobb Európában.
részletek
A strand felszereltsége: napenergiával fűtött medence, két vízicsúszda, élménymedence, gyerekmedence, trambulin, étterem.
részletek
A strand felszereltsége: napenergiával fűtött medence és gyerekmedence, játszótér és étterem.
részletek
A Rittisberg lábánál található "Ramsau Beach" szabadidőparkban számtalan élmény és fürdőzési lehetőség
várja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt.
részletek
Karintia, a tavak birodalma. Az Alpok szívében ivóvíz tisztaságú és meleg vizű fürdőtavak sokasága várja az üdülővendégeket lenyűgöző hegyek ölelésében.
részletek
11 családbarát uszoda található az osztrák fővárosban, gyermekbarát, sekély medencével, amelyeket a 15. életévüket még be nem töltött gyermekek ingyen látogathatnak. Idén a bécsi strandszezon május 2-án kezdődik!
részletek
Fuschlsee Salzkammergut halakban gazdag fürdőtava kellemes strandokkal. A régió akkor is jó választás, ha a gyerekekkel a fürdés helyett a túrázást választjuk.
részletek
A falu legnagyobb attrakciója a strand, amely talán a környék legszebbje, puha fövénnyel, fűtött vízű medencével, uszodával. Vízicsúszda a tóba. Önkiszolgáló étterem.
részletek
Gastein-völgy három gyöngyszeme: Bad Gastein, Bad Hofgastein és Dorfgastein. Gastein-völgy sok-sok hegyi legelője és hegycsúcsa várja a kirándulókat és a kalandvágyó gyerekeket.
részletek
A stájer termálvidék és Kelet-Stájerország felfedezését teszi még egyszerűbbé a GenussCard kártya. Több, mint 120 kirándulási lehetőséget vehetnek ingyenesen igénybe a GenussCard-partner szálláshelyeken éjszakázó turisták.
részletek
A Gerlitzen és az Ossiachi Tauern között fekvő Ossiacher-tó Karintia harmadik legnagyobb tava, egyben a régió leghosszabb tava, a 11 kilométer hosszú.
részletek
Gerlitzen nyáron kedvelt célpontja a családoknak. A hegyen a gyerekeket egy Funpark várja!
részletek
Stájerország északi vidékén található Ausztria legfiatalabb nemzeti parkja, egy olyan különleges alpesi vidék ölelésében, amelynek sokszínűségét a szikla és a víz sajátos kölcsönhatása adja.
részletek
Multimédiás geológiai kiállítás a látható a természetvédelmi park épületében (Nationalpark Pavillon Gstatterboden).
részletek
Az 1808-ban épített nyári lak ma az egyetlen olyan hely Ausztriában, mely betekintést nyújt a biedermeier lakberendezési művészet sokszínűségébe.
részletek
A felvonóval eljuthatunk a híres cirbolyafenyő-úthoz, amely 2000 m magasan fekszik.
részletek
Tirol legszebb természetes fürdő tava. Itt található Tirol leghosszabb szabadtéri csúszdája! Természetesen játszótér is van a strandon.
részletek
A gyerekeket Golmi mormota kíséri végig a 3,5 km hosszú túraúton (Golmi's Forschungspfad), amelyen 20 állomás található. Választ kapnak arra a kérdésre, "hogyan él tulajdonképpen a mormota"?.
részletek
A "szellemek élményparkjában“ gondozott, "szellemjárta“ túrautakon járjuk be a Gernkogel vidékét, közben kilátótornyokat, mászóka-hegyeket, hatalmas csúszdákat, krampuszbarlangokat, hatalmas hintákat és más érdekességeket ejtünk útba.
részletek
A két szakaszos felvonó a Brandlstadl csúcsra (1650 m) viszi utasait, ahol a gyerekeket a Kaiserwelt élményvilág várja.
részletek
A felvonó a Hohe Salve hegycsúcsra (1829 m) viszi utasait, ahol a gyerekeket egy nagy játszótér és a Hexenwasser Hochsöll élményvilág várja.
részletek
Sok műértő úgy tartja, egész Ausztriában ez a legszebb ilyen jellegű épület a XIII. századból.
részletek
A Grasslhöhe-Tropfsteinhöhle Ausztria legrégebben látogatható barlangja. A látogatók 45 perces vezetés keretében ismerhetik meg a barlangot.
részletek
A liliputi vonaton utazva a Grimm testvérek fantáziájában született halhatatlan alakokat láthatjuk.
részletek
A felvonó hegyi állomásánál gyönyörű panoráma tárul a kirándulók elé. A völgyállomásnál játszóteret és állatsimogatót találnak a gyerekek.
részletek
A völgy közepén elhelyezkedő, 920 méteren fekvő falucska több szép, alpesi kirándulás kiinduló helye.
részletek
Ausztria legmagasabb csúcsa a Großglockner (3.797 m), a Großglockner Hochalpenstraße pedig Ausztria legszebb panorámaútja! A szemfüles gyerekek igazi mormotákat figyelhetnek meg.
részletek
A Salzkammergut stájer részéhez tartozó tó ideális úti cél kisgyermekes családoknak.
részletek
1100 m? vízfelület, szabadtéri és belső medencék, hullámfürdő, viziforgó, pezsgőfürdők, duplagyűrűs csúszda, pihenő terem, fűtött fittnesz terem, szolárium és egy látványkonyhás termál-étterem várja a vendégeket.
részletek
A világ leghíresebb Halfinger ménesét Tirol egy kis falujában, Ebbs-ben találjuk. A Haflinger lovak a tiroli hegyi kanca és az arab csődőr keresztezéséből születtek.
részletek
A szurdok közelében a családok 30 ragadozómadárfajt figyelhetnek meg szakszerű vezetés mellett.
részletek
A bemutatótermekben természeti csodákat láthatunk a világ minden részéből: akváriumok sokasága lenyűgöző víz alatti élőlényekkel, „világűr-csarnoka“, dinoszauruszok, utazás az emberi testben.
részletek
A Bécs belvárosában található Viváriumban láthatunk cápákat, tengeri teknősöket, a trópusi tengerek színes halait, piranhákat és mérges kígyókat, krokodilokat, madarakat, majmokat. A gyerekeknek igazi dzsungelélményben lehet részük!
részletek
A Hauser Kaibling az Enn-s völgy felett magasodó, a Schladminger Tauern Seilbahn felvonóval könnyen elérhető, füves hegycsúcs, gyönyörű panorámával.
részletek
A Hadtörténeti Múzeum gazdag gyűjteményei a harmincéves háborútól az első világháborúig mutatják be a Birodalom történetét.
részletek
A Hohe Tauern Nemzeti Park területén, a Großglockner lábánál fekvő Heiligenblut nyáron kíváló túraterület.
részletek
A régióban élő magyarok történetével és kultúrájával ismerkedhetünk meg ebben a hangulatos kis múzeumban. A Helytörténeti Múzeum 1800-as évekből származó épülete a jellegzetes őrségi népi építészetet képviseli.
részletek
Baden bei Wien nyugati részén terül el Helenental tájvédelmi körzet a Schwechat patak mentén. Ez a kiterjedt erdei terület 60 kilométernyi túristaúton járható be.
részletek
A Hermannshöhle a legynagyobb cseppkőbarlang Alsó-Ausztriában és az Alpok egyik legrégebbi látogatható barlangja.
részletek
A négyüléses ülőlift hegyállomása 1370 m magasságban van. tt található a Heuberg Arena "mountainbike paradicsom".
részletek
A kirándulók vezetéssel egy csónakban közelíthetik meg a barlangot, amely Európa legnagyobb földalatti tava.
részletek
Hintersteinersee kb. 3 km hosszú, kiválóan alkalmas fürdésre és hegyi túrák ideális kiindulópontja.
részletek
Ausztria egyetlen egész évben üzemelő síterülete az év 365 napján keresztül kitűnő feltételeket nyújt. Az összesen 86 kilométer hosszú sípályák közül még nyáron is lehet közel 18 kilométeren síelni.
részletek
Állati élmények várnak a gyerekekre és szüleikre a Gaisfeld hobby állatkertben!
részletek
Az 1300 m magasan fekvő hegytetőn egy nagy játszóbirodalom várja a gyerekeket.
részletek
Kapruni víztározó és erőmű csodálatos környzetben fekszik. A gyerekek Tobi Turbi segítségével ismerkedhetnek meg a természet és technika kapcsolatával.
részletek
A Hochgurglbahnen I és II kétszakaszos kabinos felvonóval és a Top Wurmkogel kétüléses libegővel feljuthatunk a Top Mountain Star kilátóhoz, 3 ezer méter magasba.
részletek
Körpanoráma a Dolomitokra, az Ötztali Alpokra és Stubai Alpokra.
részletek
1.800 méter magas a Hochkar Göstlingnél, a Keleti-Alpok legmagasabban fekvő és leghóbiztosabb síközpontja. Nyáron az idelátogatók túrázás és hegyi kerékpározás közben gyönyörködhetnek a Hochkar és a Dürrenstein hegyeiről nyíló lenyűgöző kilátásban.
részletek
A Hochkar-Alpenstraße átlagosan 12% emelkedésű, 9 km hosszú, kb. 700 m magasságból indul és 1480 m magasságig vezet.A Hochkar-Alpenstraße végénél nagyméretű parkoló várja a járműveket.
részletek
A Hochkönig nyáron igazi eldorádó a túrázás és a hegymászás szerelmesei számára.
részletek
A kabinos felvonó hegyállomásától az alpesi legelők és hütték babakocsival is könnyen elérhetők.
részletek
A bátrak a hegyről Mountai-gokart, nyári szánkó vagy óriás roller segítségével is lejuthatnak.
részletek
A számos impozáns épületből és udvarból álló egykori császári palotában nemcsak az uralkodók mindennapjait ismerhetjükmeg, hanem kincseikben is gyönyörködhetünk. MAGYAR nyelvű audioguide áll a látogatók rendelkezésére!
részletek
A Hohe Salve hegycsúcsról (1.829 m) felejthetetlen panoráma tárul elénk a 70, háromezer méter magas hegyre. A hegytetőn nagy játszóteret és a Hexenwasser Hochsöll szabadidőparkot találjuk.
részletek
A panorámaúton kilátópontok, a gyerekek számára mormotajárat, faállatok teszik izgalmassá a kirándulást.
részletek
Nagyoknak és kicsiknek garantált szórakozás! "Hook kapitány" új saalbachi szabadstrandján óriáscsúszdák és sok más attrakció várja a gyerekeket.
részletek
Állatkert kétéltűekkel. A forchensteini hüllőkertben meglepetésekkel és élményekkel teli világ vár, ahol nem csak különleges állatokat csodálhatunk meg, hanem számos érdekességet is megtudhatunk a hüllők élőhelyeiről, szokásairól.
részletek
A hütte a magyashegyi levegőjéről híres Fischbachi Alpokban található.
részletek
A hütte a Schneeberg lábánál található, nagyon nyugodt területen.
részletek
Kényelmes hütte kíváló fekvéssel: az Urzeitwald/Őserdő Élménypark és kabinos elvonó közvetlen közelében
részletek
A hütte erdő szélén, nagyon napos és abszolút nyugodt helyen fekszik, gyönyörű kilátással a környező hegyekre.
részletek
A felújított hütte csodálatos és nyugodt rétek világában, teljesen egyedül áll, a levegő füszeres és nagyon sok oxigénnel van tele, így a hütte ideális aszmásoknak is.
részletek
Az igényesen felújított hütte festői helyen áll csodálatos kilátással a környező hegyekre.
részletek
A két üléses ülőlift hegyállomása 1600 m magasságban van. A túraterületen kellemes kirándulások tehetők.
részletek
A Császári Ausztria élményvilág turisztikai célpontjai élménydús bepillantást engednek a Habsburg Monarchia történelmébe, kultúrájába és életmódjába.
részletek
Vorlarlberget a természettudományi múzeumban nem hagyományos módon ismerhetjük meg. 3D időutazás, lávaszimulátor, kísérletek állnak a segítségünkre.
részletek
Innsbruck - az Alpok fővárosa sokkal többet kínál, mint amit egy egyszerű városlátogatástól elvárnánk. Egy nyár a hegyekben: színes virágokkal teli alpesi mezők, vidáman csilingelő patakok és kristálytiszta vizű hegyi tavak.
részletek
Reitherkogelbehn hegyállomásánál található élményvilág.
részletek
Eredetileg középkori várként emelkedett a Hofburg, amely a tiroli tartományvezetők rezidenciájaként szolgált. 1460 körül Zsigmond főherceg uralkodása idején kastéllyá alakították át.
részletek
A kastélyban ért véget a Habsburgok ausztriai története.
részletek
Kaiserwinkl üdülőrégióban található Tirol legmelegebb vízű fürdőtava. A tó mellett pedig igazi vidámpark várja a gyerekeket.
részletek
Innerkrems télen ismert síterep, azonban nyáron a gyerekek izgalmas kalandokban vehetnek részt.
részletek
A hegyállomásnál vízi élményösvény várja a pancsolni vágyó gyerekeket.
részletek
Salzburg a téli időszakban igazán különleges, romantikus oldaláról mutatkozik be. A város hófehér lepelbe bújtatott történelmi központja mesés helyszínként szolgál a hangulatos adventi vásárokhoz, a zenei koncertekhez és a betlehemi játékokhoz.
részletek
November közepétől karácsonyig Bécs legszebb terei varázslatos karácsonyi vásárrá alakulnak át.
részletek
A tartomány minden szegletében kicsi és csendes, vagy nagy és színes adventi vásárok várják a vendégeket. Kézműves termékek, kulináris finomságok és koncertek gondoskodnak a megfelelő hangulatról.
részletek
A Karintia-kártyával a tartomány több mint 100 látványossága tekinthető meg ingyenesen vagy kedvezményesen.
részletek
A nagykabinos felvonó 5 perc alatt szállítja fel utasait a Karrenre (976 m). Innen gyönyörű a kilátás a Bodeni-tóra. A hegyállomás közelében beülhetünk a panoráma étterembe, a gyerekek pedig a játszótéren játszhatnak.
részletek
Katschberg Karintia családi hegye, ahol minden gyerek jól érzi magát. A gyerekeket egy élményvilág, GPS kincskeresés, a lóbarátokat pedig a Ponyalm várja.
részletek
Kaunertalban (1.273 - 3.160 méter), a gleccseren szeptembertől június közepéig élvezhetjük a síelést. Nyáron a hegyek világát Kauni kőszáli kecske ismerteti meg a gyerekekkel.
részletek
A pincék megtekintése felejthetetlen élményt nyújt, a séta befejeztével megkostolható az itt termett bor is.
részletek
A kelták nyomában turista út érinti a keleti Hallstatt kultúra legfontosabb lelőhelyeit. Összeköti Sopront és az alsó-ausztriai Schwarzenbachot.
részletek
A túrázók szórakoztató és fantáziadús módon ismerkedhetnek meg a kelták történelmével és a helyi növényvilággal. Játékállomások, kisebb tavak és pihenőhelyek kínálnak vidám kikapcsolódást, felüdülést és feledhetetlen természeti élményeket.
részletek
A Ramsau található Sattelberget "Gyerekhegynek" alakították ki. Itt változatos szabadidős programkínálat várja a kicsiket és nagyokat egyarán.
részletek
A parkban minigolf, elektromos autó, parkvonat, trambulin és még számtalan szórakozási lehetőség mellett állatsimogatót is találunk. Sőt majmokkal is találkozhatunk!
részletek
A kiállítás a gyerekek világát mutatja be a biedermeiertől napjainkig. A gyerekeket tükörszoba, cirkuszi sátor és egy gyerek posta is várja.
részletek
Az Ödensee körüli kirándulás egy nagyon könnyű túra, ideális kisgyermekek számára is.
részletek
A mühleni fürdőtó körül található kirándulóút 1, 9 km hosszú. A 8 álllomás (kelta falu, vízi élmény játszótér stb.) kb. fél óra alatt járható be.
részletek
A Kittenberger Élménykertekben (Kittenberger Erlebnisgärten) 300 témakertben gyönyörködhetünk, a japán kerttől a fűszerkertig! A gyerekeket egy külön kert várja játszótérrel.
részletek
A 2.000 m-es csúcsoktól körülölelt közkedvelt síterep, Kitzbühel és környéke nyáron is rengeteg lehetőséget kínál a sportolni, szórakozni vágyóknak és a nyugodt, pihenéssel teli kikapcsolódást keresőknek is.
részletek
A Kitzsteinhorn nemcsak Salzburg tartomány legmagasabb sí-, hanem a legmagasabb kilátóhegye is. A csúcsmegállók panorámás teraszaitól szinte karnyújtásnyira vannak a környező háromezresek.
részletek
1014 méteres tengerszint feletti magasságával, hatalmas hegyekkel és csillogó tavakkal övezve Kleinarl ideális célpont egy családi nyaralás számára.
részletek
Kleinwalsertal egy része Németországhoz tartozik. A völgy is csak Németország felől közelíthető meg. A határ a Rote Wand csúcson található. A gyerekeket rengeteg izgalmas program várja, találkozhatnak Burmi mormotával is.
részletek
Nyáron Klippitztörl síterepét a kirándulók és bobozók veszik birtokba.
részletek
A dél-karintiai Klopeiner See üdülőrégió kínálata: Ausztria legtöbb napsütéses órája, Európa legmelegebb fürdőtavai, közel a szlovén és az olasz határhoz.
részletek
Az új Kneipp park és a "Ritmus, légzés útvonal“ érdekes állomásokon mutatja be a Kneipp-elés egészségünkre gyakorolt jó hatását, a Kneipp toronyból pedig páratlan panoráma tárul elénk a termálvidékre.
részletek
A Reiterkogelbahn hegyállomásánál (Hinterglemmben) Kodok hegye (Abenteuerberg Kodok), a koboldok mágikus fantáziavilága várja a gyerekeket.
részletek
A Kohlmaisgipfelbahn kétszakaszos felvonó hegyi állomásánál a gyerekeket számtalan élmény (Montelino élményútja), játék várja. A hegycsúcson Snapshop Cam-t is találunk, azaz lefényképezhetjük magunkat, majd hazaérve az interneten megnézhetjük a képet!
részletek
Hegyállomásnál található mormota élményparkban igazi mormotákat is láthatnak a gyerekek.
részletek
Hetente egyszer, keddenként, vezetéssel megtekinthető a kutatóintézet és a völgy madárvilága.
részletek
Mítosz és valóság az erő témája körül. A kiállítás bemutatja, hogy milyen erők vesznek bennünket körül és milyen hatást gyakorolnak életünkre.
részletek
A 4 üléses fedett libegő 2.420 m magasságba viszi fel utasait.
részletek
Európa egyik legjelentősebb múzeuma páratlan képtárral büszkélkedhet: Vermeer, Velázquez, Rubens, Rembrandt, Dürer, Tizian, Tintoretto képeiben gyönyörködhetünk. Itt látható a világ legnagyobb Brueghel-gyűjteménye (15 kép).
részletek
Érdemes kirándulást tenni a mesés Kurpark Oberlaaban, ahol a kellemes napozó területektől (napozószékekkel) a gyerekeknek örömet adó állatsimogatón át egészen a sportok kedvelőinek épített görkorcsolyapályáig minden megtalálható.
részletek
A Lánzséri vár egykor Nyugat-Magyarország leghatalmasabb erődítménye volt!
részletek
Hegyállomáson (2350 m) panoráma éttermet, játszóteret és gokart-pályát találunk.
részletek
Saalfelden és Leogang Salzburg tartományban, Pinzgau közepén húzódó alpesi birodalom.
részletek
Leopoldsteiner See, a smaragdzöld hegyi tó a természet ékköve. A tavon csónakázhatunk, ató vize pedig a forró nyári napokon frissítő hűsölést kínál.
részletek
Három út vezet a szurdokon, a "szurdok szellemének" birodalmán át., amelynek titkait megismerhetjük az egyes állomásokon.
részletek
Aki szeretne a csodálatos kilátásban gyönyörködni, a lekapcsolható négyszemélyes ülőlifttel bármikor feljuthat a Hochkar-Vorgipfel csúcsára.
részletek
A Lichtenstein-szurdok nemcsak az Alpok egyik legszebb, hanem az egyik legmélyebb (300m) és leghosszabb bejárható szurdoka.
részletek
Lienz városából két felvonó viszi a kirándulókat fel e hegyekbe. Hochstein élményhegyén nem fognak unatkozni a gyerekek!
részletek
Kelet-Tirol Ausztria napsütésben leggazdagabb régiója. A több mint évi 2000 óra napsütés Lienzet a napfény városává teszi. Lienz közvetlen környezetében csodálatos túrautak vannak.
részletek
Lieser-Maltatal a családi völgy! A legnagyobb ajánlat a legkisebbeknek: játék, élvezet és izgalom: gazdag bébi- és gyermekprogramok, a hangsúly a természeten van.
részletek
A gyerekeknek szóló élményút során megismerhetik a családok egy lipicai csődőr (Neapolitano Sessana) életét.
részletek
Langenlois Ausztria legnagyobb borvárosa. A Loisiumban mindent megtudhatunk a bortermelésről!
részletek
Az "eredeti" vadnyugati városka kiváló programmal és gasztronómai élményekkel minden évben tavasztól várja a látogatókat.
részletek
A Lungauban töltött üdülés páratlan élményeket tartogat: kristálytiszta hegyi tavak, romantikus alpesi rétek, friss hegyi levegő, kalandos túra- és hegyikerékpáros útvonalak, valamint hangulatos alpesi kunyhók várják az üdülővendégeket.
részletek
Cseppköves folyosók, föld alatti szurdokok, a barlangi patak zúgói a a cseppkőbarlang legfőbb érdekességei.
részletek
Luxus nyaraló, ideális hegyi kerékpározóknak és nagy túrákhoz. Lachtal síterületén, szánkópálya a közelben.
részletek
Mariazell hegyvilága kedvelt kirándulási és túrahely. A gyerekek sem maradnak élmény nélkül: rollerpálya, fürdőtó, favágó élményvilág várja őket.
részletek
A mézeskalács készítése Mariazellben hosszú hagyományra tekint vissza.
részletek
Kedélyes meseországi barangolás a nosztalgiavonattal - klasszikus meséket hallhatunk németül, amiket élő szereplők játszanak el a sínek menti erdőben.
részletek
A rejtvényes meseerdőben és erdei tanösvényen a gyerekek jeleneteket láthatnak egyes mesékből. A mesékhez feladványok tartoznak, amelyek megoldása után egy vizijátszótéren pihenhetik ki a fáradalmakat.
részletek
Séta a Trebesing melletti "meseerdőben", ahol az Alpok leghosszabb függőhídja található.
részletek
A kirándulás egy csodálatos kis mesevilágba vezet, ahol a gyerekekre rengeteg meglepetés vár.
részletek
Sok kedves mesefigura mellett vezet az út a Rttisbergre 1500 méteren.
részletek
Jót tesz a vérkeringésünknek, ha mezítláb átsétálunk a 20 különböző természetes borítású szakaszon!
részletek
Nem egyszerűen mezítlábasparkot találunk Hinterstoderban, hanem az egész falut körülölelő túrautat, amelynek állomásait Kneipp útmutatásai alapján alakították ki.
részletek
Az 1,2 km hossszú parkot 1 óra alatt lehet bejárni. A park elején játszóteret is találunk, gokart pályával.
részletek
A mezítlábasút (Barfußweg) mellett játszóteret és állatsimogatót is találunk.
részletek
Itt mindent megtalálunk, ami egy igazi tóparti nyaralás feltétele: kristálytiszta víz, mediterrán klíma, hegyvidéki környezet, szabadidős lehetőségek.
részletek
Karintia egyetlen gleccser síterülete egyész évben síelhető. Nyáron ideális családi kirándulóhely.
részletek
Szerkesztés alatt! Az Irrsee és a 26 fokos vizű Mondsee számítanak a vidék legmelegebb tavainak.
részletek
A négy üléses Sonnenbahn libegővel a Mönichkirchner Schwaigra (1200 m) juthatunk fel, ahol játszóteret, hüttéket is találunk. Több kirándulási lehetőség közül is választhatunk.
részletek
A régióban a látogatókat több mint 500 km túraútvonal, via ferrata útvonalak, 860 km hegyi kerékpár-ösvény, 5 strand várja, a gyerekek nyaralását pedig számtalan kaland teszi izgalmassá.
részletek
A felvonó hegyi állomásánál a gyerekeket egy játszótér várja, de a bátrabbak a sziklamászást is kipróbálhatják. Több túra útvonal közül az egyik babakocsival is könnyen járható.
részletek
A 4-10 éves gyerekeknek ajánlott játékos élményút a Kohlmaisgipfelbahn hegyállomásánál (Saalbach) található.
részletek
A tágas zöldterületek, az éttermek, a játszóterek, és a különálló fürdő- és pihenősziget egyaránt lenyűgöz kicsit és nagyot.
részletek
Amíg a gyerekek egy mormota szerepébe bújva játszanak, addig a szülők a játszótéren található étteremből figyelhetik csemetéiket.
részletek
A Möseralmbahn hegyállomásánál található a Sommer Funpark. Fissbe babakocsival is le lehet sétálni!
részletek
A Mostviertel régió a Duna és az Ötscher között terülel. Az északi vidékek dimbes-dombos, termékeny tájai és a déli területek vadregényes alpesi hegycsúcsai változatos felfedezőtúrákra, hegyi kalandokra és vidám családi üdülésre csábítanak.
részletek
Szerkesztés alatt! Tetszetős parasztgazdaságok, komor várak és csodás kastélyok határozzák meg a táj képét a fő folyójáról elnevezett Mühlviertelben.
részletek
A múzeumban karácsonyfadíszeket, betlehemeket láthatunk az 1800-1960 közötti időszakból.
részletek
Murau és Kreischberg környéke nemcsak télen nyújt felejthetetlen élményt. Tavasztól őszig sok élményben lehet részük az ide látogatóknak.
részletek
Romantikus utazás gőzmozdonnyal egy varázslatos vidéken - ezt kínálja 1894 óta a Mura-völgyi Vasút. A vonaton hajdanán Ferenc József is utazott, amikor zerge vadászatra Murauba érkezett.
részletek
Az Ehrenburgi váregyüttes négy várlétesítményével és váraival, körülölelve a tiroli hegységekkel, Tirol legszebb történelmi nevezetességeihez tartozik.
részletek
A felvonó hegyi végállomásánál (Bergstation Madeisaköpfle 1.401 m) egy alpesi vendéglő várja a kirándulókat. Amíg a szülők a teraszon élvezik a panorámát, addig a gyerekek a játszótéren tombolhatnak.
részletek
Naturpark Ötscher Tormäuer területén található vízesés szépsége lenyűgözi a látogatókat.
részletek
Gleisdorf "napenergia útja" a világon egyedülálló. A városon átvezető, 3,5 km hosszúságú körútvonalon több mint 80 napenergia létesítményt és ezzel kapcsolatos művészi alkotást csodálhatunk meg.
részletek
A régió különlegessége, hogy nyaralás alatt egyszerre élvezhetik az ide látogatók az alpesi hegyek világát és a strandolást a 28 fokra is felmelegedő a Pressegger Seeben.
részletek
Hívogató alpesi legelők, impozáns saskeselyűk és szabadon élő mormoták jelzik a HoheTauern Nemzeti Park szívében a teljesen érintetlen környezetet.
részletek
A Kalkalpen Nemzeti Park területén található Ausztria legnagyobb egybefüggő erdősége. A nemzeti park alapterületének négy ötöde lucfenyővel, jegenyefenyővel és bükkfákkal borított.
részletek
A Hohe Tauern Nemzeti Park a Föld egyik leggyönyörübb hegyvidéki tájegysége, ahol minden természeti érdekességet megtalálható.
részletek
A Seewinkelben található 80 tó a Fertő-tó Nemzeti Park- egyik jelentős részét képezi. A régióban előforduló 250 madárfaj többsége a tóparton megfigyelhető.
részletek
A nemzeti parkot 1987-ben hozták létre. Magzónája a Turracher Höhe-Falkertsee-Rosennock terület. A hegység 69 ritka madárfaj hazája, s ebből 13 az ún. Vörös listán jegyzett.
részletek
A panorámatorony a Kalkalpen Nemzeti Park területén található. A 21 m magasságból gyönyörű kilátás tárul elénk a környező hegyekre.
részletek
A Thayatal az egyik legromantikusabb és leggazdagabb élővilágú völgy.
részletek
A Bad Kleinkirchheimből induló felvonó hegyállomásán az észak-német tengerpartok hangulatát élvezhetjük!
részletek
Innsbrucktól csak néhány percnyi autóútra található a Natterer-tó stranddal, víziparkkal.
részletek
A mintegy 3 hektár nagyságú Königsdorf fürdőtó nyugodt, füves partszakaszokkal, strandröplabdapályával, napernyővel borított játszórésszel, a kisgyerekeknek elkülönített partszakasszal remdelkezik.
részletek
Az alpesi kertben gyerekek és szüleik 12.000 nm-en kb. 2000 különböző alpesi növényt találnak. Közöttük van az Ausztriában honos összes védett alpesi növény.
részletek
Németül tudó családok - miközben sétálnak a jó levegőn - filozófusok, természetudósok, politikusok, írók és művészek írásaiból olvashatnak.
részletek
A természettudományi múzeumban Salzkammmergut élővilágát ismerhetjük meg.
részletek
A természeti park Arnoldstein, Bad Bleiberg, Nötsch im Glaital, Villach településeket öleli fel. A park területén található a Villacher Alpenstraße is.
részletek
A környék legszebb és legkedveltebb kirándulóhelye a 884 m magas Írottkő, amely a Kőszegi-hegység legmagasbb pontja.
részletek
Hohe Wand Természeti Park: játék- és mókahegy Skywalkkal, a gyerekek pedig sok állattal találkozhatnak itt. Láthatják, hogyan él a mormota és hogyan mászik sziklát a hegyi kecske. Csúszdázhatnak, az állatsimogatóban pedig csacsi, kecskék várják őket.
részletek
A parkban nagyokat kirándulhatunk, vadasparkot és állatsimogatót, játszóteret is találunk. A gyerekeket tanösvény várja élményállomásokkal.
részletek
A Weissensee a természetvédelmi terület központjában fekszik. A tavat 140 kilométernyi kirándulóút veszi körbe, nagy részük a természetvédelmi területen.
részletek
Az öt kristálytiszta vizű tengerszem, a dúsan zöldellő alpesi rétek, az egészséges hegyi levegő, a kiválóan kiépített túraútvonalak, az égbeszökő hegycsúcsok és a rómaiak vagy a lovagok korába tett időutazás nagyszerű kalandokat tartogat.
részletek
Nauders (1394 m) gyönyörű hegyi környezetben Ausztria, Olaszország és Svájc határán fekszik.
részletek
Az élmény elemekkel is rendelkező uszoda és szabadtéri élményfürdő gondozott zöld övezettel egész évben a vendégek rendelkezésére áll.
részletek
A Fertő-tavi strandon gyerekmedence vízicsúszdával, a strand mellett pedig a Mini-Max vidámpark.
részletek
A Fertő-tó Ausztria és Magyarország határán fekszik. A Fertő-táj 2001 óta az UNESCO Világörökség része.
részletek
Niederthai egy 1550 méter magasan fekvő barátságos kis falu. Umhausen (1036 m)Tirol legnagyobb vízeséséről és az Ötzi-faluról ismert. A környéken számtalan outdoor lehetőséget kínál.
részletek
A 35 km hosszú alpesi panoráma út Innerkrems-t és Ebene Reichenau-t köti össze. Az utat kilátóteraszok, játszóterek szakítják meg. Ha figyelünk, mormotákat is láthatunk!
részletek
Nocky’s AlmZeit meghívja a gyermekeket és szüleiket, hogy, együtt a "Nocky-Nyuszival", vidám pillanatokat éljenek át a hegyen. Az AlmZeit körút mentén izgalmas játékállomások várják a látogatókat.
részletek
2007 végén nyitották meg, mint Innsbruck új jelképét. Zaha Hadid sztárépítész tervezte.
részletek
A felújított hütte a Bécsi erőben található, nyugodt erdei környezetben
részletek
Vadászház egy nagy mező közepén, napos helyen, csodálatos nyugalomban!
részletek
Mönichkirchen Wechselland területén fekszik. Nyáron kedvelt síterület, nyáron klimatikus gyógyüdülőhely. A gyerekek sok izgalmas program közül választhatnak: óriás roller, erdei kötélpálya, Kneipp mezítlábaspark.
részletek
A várrom a Faluditalban található Rechnitz (Rohonc) mellett. A gyerekeknek egy igazán kalandos kirándulást szervezhetünk, ha vállalkozunk felkeresni a romokat!
részletek
Csodás vadaspark az alpesi hegyekben, kisállat simogatóval, panoráma kilátóval, vizijátszótérrel, tanösvényekkel.
részletek
Lackenhof 810 m magasságban az Ötscher lába mentén egy völgyben fekszik. Nyáron 150 km túraút várja a kirándulókat Lackenhof túraterületén.
részletek
A Mariazellerbahn St. Pöltenből 21 alagúton, 19 viadukton keresztül gyönyörű tájon átrobogva érekezik Mariazellbe. A vonaton a gyerekeket egy külön játszóház-vagon - az Ötscherbär-Express- várja.
részletek
A szurdok a Naturpark Ötscher-Tormäuer területén, már Alsó-Ausztriában található. Osztrák Grand Canyonnak is nevezik
részletek
A keskeny nyomtávú gőzös vonat Kienberg/Gamingtól Lunz/See-ig közlekedik.
részletek
Ötztal számos természeti kalanddal, csodálatos völgyekkel és gleccserekkel várja a látogatókat. Ötztalban találták meg a jégbefagyott őskori embert, Ötzit.
részletek
Kanyonok, sziklás medencék és öt vízesés teszi a Gesäuse Nemzeti Parkban található palfaui Wasserloch szurdokot (Palfauer Wasserlochklamm) családi élménnyé. A Wasserlochklamm Ausztria legbámulatosabb természeti látványosságai közé tartozik.
részletek
Az út alatt a Großes Walsertal gyönyörű panorámája tárul elénk. A középállomásnál találjuk a nyári tubingpályát. A gyerekek egy nagy kerek "gumicsónakban" csúsznak le a 100 méteres pályán.
részletek
Egyedülálló parasztház, nyugodt és idilli környezetben a Lavanttal völgyében. A ház mellett található egy istálló, benne két tehénnel. A hely ideális kisgyerekes családoknak.
részletek
A felvonó hegyi állomásánál a gyerekeket ragadozómadár röptetés, egy ingyenesen látogatható vadaspark mormotákkal, muflonokkal és sok más állattal, és egy játszótér is várja.
részletek
Kirándulás, kerékpározás, hegymászás, úszás a kristálytiszta tengerszem vizében, családi üdülés az Alpokban: minderre alkalmas az Ausztria Tirol tartományának észak-keleti részén fekvő, napsütötte Pillersee völgy.
részletek
A nosztalgia gőzössel Zell am See-től Mittersillig utazhatunk, majd egy oldtimer busz viszi az utasokat a krimml-i vízeséshez.
részletek
A Pitztalban található a Pitztali gleccser, amely Tirol legmagasabban (3.440 m) fekvő gleccsere. A gyerekeknek is érdekes megismerni a gleccserek birodalmát.
részletek
A pitztali gleccsere kétszakaszban juthatunk fel. A hegytetőn izgalmas programokon vehetünk részt.
részletek
Ausztria legmagasabb várostornyában található a judenburgi planetárium.
részletek
A Fertő-tavi strand világítótornya tengerparti hangulatot áraszt. Az 1,4 km hosszú strandon csúszdák, homokozók, játszóterek várják a gyerekeket.
részletek
A Pöllau-völgyi Természeti park Stájerország szívében 345-1281 m magasságban található. A nemzeti park sok különlegességgel rendelkezik.
részletek
A Duna bal partján emelkedig az 537 m magas Pöstlingberg. A hegyre autóval is fel lehet jutni, de nagyobb élményt jelent, ha az 1898-ban kiépített Pöstlingbergbahnt vesszük igénybe
részletek
Az egy órás vezetés alatt a gyererek megismerhetik a pralinékészítés fortélyait. A manufaktúra látogatás végén természetesen mindenki megkóstolhatja az édességeket.
részletek
Nemcsak a nagyobb gyerekek, hanem az egész kicsik is jó érzik magukat Karintia első számú szabadidőparkjában.
részletek
Andau határában egy közel 40 hektár alapterületű, nagy sótartalmú szikes tó található. A víz hőmérséklete a nyáron eléri a 30 fokot. A strandon vízicsúszda, játszótér.
részletek
Szerkesztés alatt! Lélegzetelállító hegységek, üde zöld alpesi rétek és varázslatos szurdokok, valamint bájos kis települések jellemzik a régiót, amely Felső-Ausztria déli részén található.
részletek
A Pyramidenkogel kilátó Ausztria egyik legszebb pontján, a Wörthi-tó déli partján fekszik. A Wörthi-tó felől nézve már messziről észrevehető a hegytetőn álló építmény.
részletek
A Raabklamm a 17 km hosszával a leghosszabb szurdok Ausztriában, minden túrázó számára egy ideális természet- és túraparadicsom. A kisebbik szurdok 7 km, a nagyobbik 10 km hosszú.
részletek
Radstadt kihegyhatatlan látnivalói közé tartoznak a kiváló álllapotban megmaradt városfalak és tornyok, plébánia és kapucinus templom, a falumúzeum és a Roßbrand kilátóhegy.
részletek
Varázslatos csúcshódítások, lélegzetelállító kilátások, vidám kalandok és pihentető felüdülés a hegyekben: ez mind Ramsau am Dachstein.
részletek
Rauris-völgy a Hohe Tauern Nemzeti Park területén fekszik, ezért a teljesen érintetlen természetben szabadon szaladgáló mormotákkal is találkozhatunk.
részletek
A Rax-fennsík nyáron színes alpesi virágok takarójával hívogat a magasban tett könnyű túrázásra.
részletek
A Reiterkogelbahn felvonó hegyi állomásánál a nagyobb gyerekeket egy fantáziavilág várja (Abenteuerberg Kodok).
részletek
A hegyállomásnál Juppi Zauberwald (Juppi varázserdeje) várja a gyerekeket.
részletek
A Scharnstein kastélyban mérges kígyókat, hüllőket, pókókat láthatunk a világ minden részéről.
részletek
A reneszánsz és barokk kor gazdag papfejedelmeinek életébe pillanthatunk be, ha végigjárjuk a szép termeket. Valaha Mozart lépett fel rendszeresen e falak között.
részletek
Retz mediterrán hangulatú, elbűvölő borvároska Alsó-Ausztria északi peremén. Földalatti labirintus rendszere Ausztria legnagyobb történelmi borpincéje. 20 km hosszú és legmélyebb pontja 20 m mélyen van.
részletek
A Donnersbachwald Bergbahnen hegyállomásánál 2009-ben turizmus innovációs díjjal ktüntetett attrakciók várják a gyerekeket.
részletek
Az 1200-as években épült lovagvárban megtekinthetjük a lovagtermet, fegyverraktárat, a várkonyhát, a börtönt.
részletek
Rittisberg a dachsteini régió legnagyobb és legjobb kalandhegye. 4 üléses libegő hegyállomásán a gyerekeket egy nagy játszótér és babakocsival is járható túrautak várják.
részletek
A hegyállomás (1840 m) szép túrautak kiindulópontja. 150 km hosszú ápolt, jól jelölt séta- és túrautak. Légi kaland az "AIRROFAN" skygliderrel.
részletek
Miután a négy ülésés Sonnenbahn libegő felviszi a kirándulókat az 1200 m magasan fekvő Mönichkirchner Schwaig-ra, onnan óriás rollerrel száguldhatnak le -2,5 km-t megtéve - a völgybe.
részletek
A Rolling Area Közép-Burgenland görkori- és kerékpár paradicsoma!
részletek
Európa legnagyobb szabadon függő üvegteteje alatt 900 nm vízfelület és páratlan szépségű szauna- és fürdőtérség található. A felnőttek mellett a gyerekek és a babák is jól érzik magukat a fürdőben.
részletek
A parkban 90.000 nm-en 20.000, több mint 600 különféle fajtájú rózsatő virágzik.
részletek
A 2,2 km hosszú élményút 20 állomásán különböző feladatok várják a kirándulókat.
részletek
A várban raboskodott 1191-1193 között Oroszlánszívű Richárd. Magyar vonatkozása is van a várnak: Mátyás király is ostromolta.
részletek
A wachaui Spitz an der Donau déli részén egy élesen emelkedő sziklán találjuk meg Hinterhaus várromjait.
részletek
Saalachtal egy folyóvölgy, amely Salzburg tartomány déli alpesi részén terül el. A tájat lenyűgöző hegyek, romantikus hegyi patakok, sötét erdők, valamint bájos és tradicionális városok, falvak tarkítják.
részletek
A Bregenzi-erdőben a Sajt útján tett kirándulás közben ezt a kulturális örökséget, az itt élő és dolgozó embereket, a vendégszeretetüket és természetesen az itt készülő sajtokat fedezhetik fel közelebbről az érdeklődők.
részletek
A túraút a Pfänderbahn hegyi állomásánál kezdődik. A kiránduláson megismerkedhetünk a vorarlbergi sajtkészítéssel, lehetőség van sajtkészítő műhely megtekintésére, vásárlásra és kóstolásra is.
részletek
350 kilométeres útvonal 31 túraszakasza, 120 alpesi legelő és élmények sokasága vár a salzburgi alpesi legelők túraútján. A 350 kilométeres útvonal kilencven százaléka a szervezetre különösen jó hatású 1000 - 2000 méteres tsz. fölötti magasságban vezet.
részletek
Kisebb tóvidék, mint Salzkammergut, szépségében azonban csaknem vetekszik vele. Négy kis tó található itt: Wallersee, Obertrumersee, Mattsee és a legkisebb Grabensee.
részletek
A Salzkammergut varázslatos vidéke egyedülállóan sok élményt tartogat az üdülővendégek számára. Ezeket a kalandokat a legegyszerűbben a Salzkammergut élménykártyával fedezhetik fel a régióba látogatók.
részletek
A “Sandgrube 13" szórakoztató lehetőséget kínál arra, hogy betekinthessünk a borkészítés színfalai mögé.
részletek
A 8 személyes panoráma kabinos felvonóval a Schafbergre (2.130 m) lehet feljutni, ahol panorámaétterem várja a felnőtteket, a gyerekeket pedig egy kalandjátszótér, csempészösvény és állatsimogató.
részletek
A fogaskerekű vasút már 100 éve viszi az utasokat az 1.780 m magas hegyre, ahol gyönyörű kilátás tárul elénk.
részletek
A kétszakaszos felvonó 1.000 méterről 2.020 méterre repíti a kirándulókat!
részletek
A 12. században épült vár Feldkirch jelképe, Vorarlbeg legnagyobb és legépebb vára.
részletek
A császári kincstárban megtekinthetjük a német-római császári koronát és II. Rudolf császár koronáját. Több magyar kincset is őriznek a kincstárban!
részletek
A régióban a nagyon sok gyerekenek szóló programnak köszönhetően a családi üdülés feledhetetlen kalanddá válik!
részletek
Törvényszéki Múzeum, ill. Büntetésvégrehajtási kiállítás tekinthető meg benne.
részletek
Artstetten kastélya egy álomba illő, hatalmas park közepén áll. Falai között megelevenednek az Osztrák-Magyar Monarchia sorsfordító évei.
részletek
A pompázatos barokk kastély ma Ausztria egyik legjelentősebb művészeti gyűjteményének számít, amely az osztrák művészet remekeit mutatja be a középkortól a jelenkorig.
részletek
Lienz városa fölött trónol a 13. századból származó vár, amit a görzi grófok építtettek. A kastély a maga őrtornyával és fogazott tetőpárkányával még ma is valódi lovagvár látszatát kelti.
részletek
Az egykori Nádasdy-kastély a nyugati határszél reneszánsz kastélyépítészetének jellegzetes típusa.
részletek
Az eisenstadti Eszterházy-kastély Burgenland szimbóluma, és legjelentősebb kulturális műemléke. A kastély 300 éves építéstörténete, az Esterházy hercegek műélvezete és életvitele ismerhető meg az Esterházy-kastély termeiben.
részletek
A kastély az északi szárny második emeletén található lovagterméről híres, ahol freskók, valamint a fára és vászonra temperával készült képek 1536-ban készültek.
részletek
Angol parkban, romantikus stílusban épült jelentős kastély épület.A kastélypark a XIX. századi Ausztria egyik legjelentősebb történelmi park létesítménye, kiválóan alkalmas piknikekhez.
részletek
A vár a XIII. században épült, 1488-1493-ban késő gótikus, 1621-ben reneszánsz átalakításon esett át.
részletek
A halbturni kastély Burgenland legjelentősebb barokk építménye, egykoron a császári udvar vadászkastélyaként és nyári rezidenciájaként működött.
részletek
Késő reneszánsz nyári kastély kiterjedt parkkal, a világszerte egyedülálló vízijátékok titokzatos, misztikus grottáival, jelenetek a víz ereje mozgatta figurákkal, csalafinta szökőkutacskákkal.
részletek
Mesés romantika és érdekes kert várja a látogatókat! A kastélyban megismerhetjük, hogyan is éltek a grófok, aki pedig a modern művészetet szereti, annak a herbersteini szobormúzeumot ajánljuk. A kastélyhoz állatkert is tartozik!
részletek
Ausztria legnagyobb vidéki kastélya. A hét teraszon kialakított gyönyörű barokk kert, kézműves műhelyeket és régi osztrák háziállatokat bemutató majorság, kocsikázás, élmény játszótér és állatkert a gyerekek számára is nagy élményt nyújt.
részletek
A kaboldi, gótikus eredtű vízivár a XVI-XVII. Században épült ki mai reneszánsz és kora barokk formájára.
részletek
Lackenbach (Lakompak) reneszánsz vízikastélyával, az Esterházy hercegek legősibb birtokával varázsolja el az ide látogatót.
részletek
A világ egyik legszebben tervezett és legjobban karbantartott kertjében áll a Mirabell-kastély.
részletek
A középkori várat vezetés keretében lehet megtekinteni. A körút során a kinzókamrát is láthatunk.
részletek
A reneszánsz kastélyban érdekes látnivaló a kápolna, az öreg konyha, a Vasterem, a Macskaterem és a Lovagterem.
részletek
A Hofi kastélytól csupán néhány perces autóútra található a Niederweideni császári vadászkastély.
részletek
A reneszánsz kastélyban található Néprajzi Múzeum az alpesi térségben élő vidéki emberek mindennapi életét és munkáját mutatja be.
részletek
A Batthyány-kastély 1808-ban, klasszicista stílusban épült.
részletek
Ausztria legszebb romantikus vára. A kastélylátogatás után egy ragadozómadár -röptetést is megnézhetünk.
részletek
Az Alpoktól északra - Melk közelében- épült egyik legszebb reneszánsz várkastély.
részletek
A császári család nyári lakhelyéül szolgáló kastély az Unesco Világörökség része, amely MAGYAR nyelvű audioguide vezetéssel is megtekinthető.
részletek
Az Universalmuseum Joanneumhoz tartozó kastélyban két gyűjteményt nézhetünk meg.
részletek
Schloss Tratzberg sok élményt tartogat a látogatók számára. Innsbruck és Kufstein között, egy sziklatömbön emelkedik, a hatalmas, ugyanakkor varázslatosan romantikus Tratzberg, Európa legszebb késö-gótikus várkastélyainak egyike.
részletek
A négyszögletes alaprajzú kastélyt óriási bástyák és mély árkok veszik körül. A kastélytoronyban kilátó, a kastély elött pedig egy játszótér vár a gyerekekre!
részletek
A Schlossparkban egy nagyszerű játszótér is található! A játszótér mellett pedig egy tó van tele halakkal és kacsákkal.
részletek
A romantikus kastélypark a 18. századi kertépítészet kíváló példája. A parkot akár babakocsival is bejárhatjuk. A kellemes séta közben a gyerekek a játszótéren is játszhatnak.
részletek
A rohonci vár többször cserélt gazdát. A XVI. században került a Batthyany család birtokába. 1945-ben a visszavonuló SS csapatok felgyújtották.
részletek
Gyerekek számára kihagyhatatlan program a 160 hektár területen fekvő Schönbrunni kastély kertje, akár kastélylátogatás nélkül is!
részletek
4 hektár területen 500 féle pillangófajtát ismerhetünk meg.
részletek
Schmidolin, a sárkánygyerek elvesztette sárkányköveit. A bátor és ügyes gyerekek segítségével biztosan rátalál kincseire.
részletek
Schmitten-Zell am See élményhegye. A gyerekeket Schmidolin, a sárkánygyerek várja izgalmas kalandokkal. A nagyobbak kipróbálhatják a GPS kincskeresést és a discgolfot.
részletek
A hegyállomás ideális kiindulásipont Alsó-Ausztria legmagasabb hegyére és az azon keresztül vezető gyalogtúrákhoz.
részletek
A Schneeberg (2.075m) Alsó-Ausztria legmagasabb hegye, ide kapaszkodik fel a 9,8 km-es út alatt a fogaskerekű vonat, amelyet egykor Ferenc József avatott fel.
részletek
7 perc alatt ér fel a felvonó az 1350 m magasan fekvő hegyállomásra, ahol szép panoráma és túrautak várják az odalátogatókat.
részletek
A babakocsival is járható tanösvényen a honos gombákat ismerhetik meg a gyerekek.
részletek
A tófürdő a Fertő-tó nyugati partján fekszik. Fűtött medencék, élménymedence vízicsúszdával, játszótér, minigolf, trambulin, csónakkölcsönző.
részletek
A Semmering-Rax-Schneeberg régió mind a mai napig Európa klasszikus üdülőhelyei közé tartozik.
részletek
A semmeringi vasút Ausztriában Alsó-Ausztria és Stájerország tartományi határán található, Gloggnitz és Mürzzuschlag között. Ez volt Európában az első hegyi vasút. 1848 és 1854 között épült, 1998-tól a kulturális világörökségi helyszínek közé tartozik.
részletek
Gyerekek számára egy izgalmas kiránduló út, amelyen egy alpesi kerttel, egy mezítlábas ösvénnyel, vízi- és erdei úttal, játszótérrel ia találkozunk.
részletek
A Serfaus-Fiss-Ladis régió rengeteg gyerekprogramot kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
részletek
Ezt a túraútvonalat nem kell egyhuzamra teljesítenünk a kicsiknek, inkább lehetőséget, bevezetést nyújt a nyaralás első napján a vándor klíma megszokására.
részletek
Silvretta Hochalpenstraße vége a Silvretta-Bielerhöhe és a Sivretta Stausee, amely a legmagasabban fekvő hajózható tó Európában.
részletek
A gyerekek egy óriási autópályán távirányítós versenyautókkal játszhatnak.
részletek
Strand nagy vízicsúszdával. Napenergiával fűtött élménymedence, gyerekmedence.
részletek
A kétüléses libegő hegyállomásánál játszótér és állatsimogató várja a gyerekeket.
részletek
Gaislachkoglbahn a világ legmagasabb függőfelvonója. Világrekord, hogy hét perc alatt teszi meg a 2040 métert. A hegyállomáson, 3 ezer méter magasban BIG3 Gaislachkogl kilátóplatform.
részletek
A hegyállomáson tiroli fogadó, ahol a hagyományos osztrák konyha remekeit kóstolhatjuk meg. Játszótér állatsimogatóval.
részletek
Hegyállomáson 3.340 m magasban Schwarze Schneide természetes kilátóplatform.
részletek
A só, a "fehér arany" nyomában Salzkammergut tájain keresztül.
részletek
Burgenland szívében, egy 23 km-es útvonalon, kerékpármeghajtású hajtányokon, ún. drezinán robogva fedezhetjük fel a közép-burgenlandi Sonnenland régió szépségeit.
részletek
Sonnentherme Európa vezető baba- és gyermektermálfürdője. Itt minden baba és nagyobb gyerek jól érzi magát!
részletek
Napenergiával fűtött vizű medence nagy vízicsúszdával. Játszótér.
részletek
A gyerekek a Hofburg barokk környezetében, élőben csodálhatják meg a Spanyol Lovasiskolát a híres bécsi lipicai lovakkal.
részletek
A gyerekek (2 éves kortól) az elektromos kisautókkal "száguldozhatnak" a gyerekeknek kialakított pályán. A nagyobbak az 1007 méter hosszú pályán autózhatnak, 200 ccm erős autókkal.
részletek
A Zicksee a Fertő-tóhoz tartozó Seewinkel területén fekszik. Itt a talaj szikes, a sztyeppei tó erről kapta a nevét. Nyáron a tó megtelik fürdőzőkkel.
részletek
Az alpesi síelés bölcsője nyáron is élményteli üdülésre csábít.
részletek
A Frauenkirchenben található St. Martins Termálfürdő és Lodge Ausztria egyetlen termálfürdője saját strandfürdővel.
részletek
A Mönchsberg falába vájt katakombák a korai kereszténység idejéből származnak. Ezt a tartják helyet a mai Salzburg bölcsőjének.
részletek
Az együléses libegő hegyállomásánál gyönyörű panoráma tárul elénk a Raxra, a Schneebergre és a bécsi medencére. Az itt kezdődő túrautak mentén hüttékben pihenhetünk meg.
részletek
Aki nem sajnálja a fáradtságot, az feltétlenül kapaszkodjon fel a 31 m magas kilátóba, mert innen a leggyönyörűbb a kilátás Innsbruck öreg házaira, az Inn folyóra és környező hegyvonulatra.
részletek
A nosztalgiavonat útvonala:Stainz-Herbersdorf-Neudorf-Kraubath-Perding.
részletek
330 km jelzett turistaút, kristálytiszta hegyi tavak, csodálatos kilátás Stájerország legmagasabban fekvő menedékházától a Zirbitzkogel-en (2397 m) és sok alpesi kunyhó kényezteti a túrázókat.
részletek
A Bergeralmon gyerekélményút és vízijátszótér várja az ide látogatókat.
részletek
Az újkőkorszaki emlék csillagászati célokat szolgált, valószinűleg naptár volt.
részletek
A Stephansdom Bécs egyik jelképe, Ausztria legjelentősebb gótikus építménye. Kevesen ismerik történelmének magyar vonatkozásait.
részletek
Az állat- és természetvédelmi parkban számtalan állat megfigyelése közben szép napot tölthetünk el.
részletek
A nosztalgia vonat Steyr -Lokobahnhof és Grünburg között közlekedik főszezonban hétvégenként.
részletek
A híres salzburgi Stiegl sörgyár látogatása során lépésről lépesre megismerhetjük a sörgyártás folyamatát.
részletek
A világhírű karácsonyi dal nyomában Salzburgban és Salzburg tartományban.
részletek
Franz Xaver Gruber egykori lakóháza a "Csendes éj, szentséges éj" karácsonyi ének keletkezésének és elterjedésének történetével ismertet meg. A múzeumban látható a dal eredeti partitúrájának kézirata.
részletek
A romantikus szurdokba tett kirándulást felejthetetlenné teszi a szép kilátás a Duna völgyébe, és a kilátóterasz vízeséssel.
részletek
A fürdőből szép kilátás nyílik a Bodeni-tóra, a szabadtéri strandon pedig a tóban is fürödhetnek a vendégek.
részletek
Uszoda wellness részleggel. Vízicsúszda nagyoknak és kicsiknek gyermekmedencével.
részletek
A Fertő-tavi strandon 2 élményjátszótér is várja a gyerekeket.
részletek
A fürdőtó felszereltsége: kicsiknek elkerített rész a tóban, homokos parttal. Melegvizű gyerekmedence, játsztótér. Vízicsúszda.
részletek
Kelet-Stájerországban számtalan lehetőséget találunk a fürdőzésre: fürdők, tavak, folyók strandjai közül választhatunk.
részletek
Salzburg tartományban található a fastenaui Almbach sziklafürdő, amely az úgynevezett Strub-szurdokba ágyazódik be.
részletek
A hegyi állomástól kb. 100 méterre található 80 nm-es, panorámás kilátó 3200 méterrel a tenger szintje felett magasodik a szakadék fölé.
részletek
Stubai (1000-3210 méter): a hó birodalma. Ausztria legnagyobb gleccser-síterülete. Az ADAC síkalauz a legcsaládközpontúbb alpesi síterepnek megválasztotta meg. Azonban nyáron is tartogat meglepéteseket az ide látogató családoknak.
részletek
A Stubenberg-tó egy mesterséges tó, ahol lehet úszni, strandolni, csúszdázni, szörfözni, vitorlázni. A belépő ingyenes sétahajókázást is tartalmaz!
részletek
A múzeumban gőzmozdony gyűjteményt és a hozzá tartozó felszereléseket állítanak ki.
részletek
Familytrail kaland túraút a hegyállomástól indul és Serfausba vezet. Nagy kaland a Serfauser Sauser.
részletek
A szarvaskörte turistaút százéves körtefák sora, gyümölcsfákkal tarkított mezők, történelmi emlékek és öreg parasztgazdaságok mellett vezet el. Ezen a gyalogtúrán a szarvaskörte változatos, sokszínű hazáját ismerhetjük meg.
részletek
Az alpesi kötélpálya és sziklamászás mellett a bátrabbak a Flying Fox-t is kipróbálhatják, a legbátrabbak pedig Canyon túrán is résztvehetnek.
részletek
Ramsauban, a Sattelbergen egy gyermekeknek kialakított via ferrata útvonal várja a bátor vállalkozókat.
részletek
Tannheimertal a legszebb magaslati völgy Európában. A Németországba vezető csempészösvény nemcsak a gyerekek számára izgalmas kaland!
részletek
Új élményfürdő-vízi birodalom 12 különböző megjelenésű fedett és szabadtéri medencével. 13 különböző gőzfürdővel, szaunval és elkülönített pihenőtermekkel. Gyerek-élményfürdő 127 méteres élménycsúszdával.
részletek
A Tauplitzalm Európa egyik legszebb alpesi területe hegyi tavakkal, kunyhókkal és virágos tájakkal.
részletek
A tanösvény Ramsauban, a Sattelbergen található. A 15 élménypont felfedezése izgalmas kaland a gyerekeknek, ebben segítségre van KALI, a Ramszaurusz.
részletek
Alsó-Ausztriában 22 természeti park található: a lápoktól a hegyekig, a folyóktól egészen a romokig.
részletek
A natúrparkok egészséges életteret kínálnak a növényeknek, állatoknak és az embereknek egyaránt. Stájerországban hét natúrpark található.
részletek
A Waldviertelben található textil útján megtudhatjuk, milyen nehéz élete volt néhány évszázaddal korábban a textilkészítőknek, valamint milyen fantáziadúsan dolgoznak mind a mai napig a különböző anyagokkal.
részletek
Miközben a gyerekek egy külső és egy belső élménymedencében játszhatnak, a felnőttek a fürdő új, ún. "pihenőtornyában" relaxálhatnak, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a környező sípályákra.
részletek
A strand 1926-ban épült meg csupán 16 hét alatt. Az strandépület art-deco stílusú. Az 5000 nm vízfelülettel és a hatalmas homokparttal régi osztrák adriai fürdő benyomását kívánták megeleveníteni. Itt található Ausztria legnagyobb homokos strandja.
részletek
A termálfürdőben termálvizes medencék, fényjátékok, vízalatti zene, szaunák, gyermekország, nyáron nagy szabadtéri strand várja a vendégeket.
részletek
A Loipersdorf termálfürdő új csúszda- és vízi élményparkja új dimenziókat nyit a csúszdázás terén! A kicsiket a Baby-Beachen mini-hullámmedence, mini -vízicsúszda és igazi tengeri homokos homokozó várja.
részletek
A modern, fényárban úszó épület a pompás termálvizes medence és a beltéri sportmedence mellett trópusi erdőnek, saját öböllel rendelkező vízesésnek, titokzatos kék barlangnak és gyermekeknek szóló mesetoronynak is otthont ad.
részletek
Több mint 500 évvel ezelőtt említették először a kápolna alatt feltörő forrást. Gyógyító ereje mint a fiatalság forrása már akkor ismert volt.
részletek
A Therme Wien-ben különösen a gyerekek tombolhatják ki magukat kedvük szerint: négy különböző csúszda, egy vadvízi csatorna, három ugrótorony, egy vízi játszópark, bábszínház és egy karaoke-színpad nyújt lehetőséget erre.
részletek
Az egész éveben ingyenesen látogatható állatkertben 100 különböző állatfajtát nézhetünk meg.
részletek
A hajdani reneszánsz Salaberg kastély parkjában 33 hektár területen 5 kontinens 80 állatfajának csaknem 800 egyede él.
részletek
Herberstein kastély körüli állatkertben 5 kontinens állatvilága figyelhető meg természetes körülmények között.
részletek
Timoks Almra a Fieberbrunn hegyi felvonóval juthatunk el. Itt számtalan szórakozási lehetőség vár a gyerekekre.
részletek
A múzeumban az érdeklődők megismerkedhetnek tiroli betlehem készítés művészetével, a népi kultúrával és a jászol készítés technikáival.
részletek
Innsbrucktól csupán néhány kilométerre fekvő régió napsütötte fekvésének és erdőkben gazdag környékének köszönhet?en Észak-Tirol egyik legszebb üdülőterülete.
részletek
Turbina Tobiással a gyerekek 6 élményállomáson keresztül játékosan gyarapíthatják ismereteiket a természetről és technikáról, miközben a rejtvényeket megoldják.
részletek
A Traunsee 191 méteres mélységével Ausztria legmélyebb tava. Vízminősége kiváló, átlaghőmérséklete augusztusban 20 fok körül alakul.
részletek
A Tristachersee Kelet-Tirol egyetlen fürdésre alkalmas tava, festői környezetben a Lienzi-Dolomitok lábánál, Lienztől 4 km-re található.
részletek
Az évente áprilistól októberig nyitva tartó első európai ökológiai kertkiállítás, a "DIE GARTEN TULLN" az egyik legkedveltebb alsó-ausztriai kiránduló úti cél.
részletek
Mönichkirchen Ausztria azon kevés helységeinek egyike, amelyek az államilag ellenőrzött "Gyógyklimatikus hegyilevegő gyógyüdülőhely" címet viselhetik.
részletek
A kb. 40 perces túra során több impozáns hídon kelhetünk át és több vízesésben is gyönyörködhetünk.
részletek
A természet szerelmesei nem hagyhatják ki a Türkenschanzparkot, amelyben 1683-ban a törökök a közelgő felmentő sereg ellen elsáncolták magukat.
részletek
A 32 m magas Török-torony a falu közepén áll, a település legjellegzetesebb építménye. Az erkélyről nagyon szép kilátás nyílik a környékre.
részletek
Turracher Höhén nyáron is változatos hegyi élmények várják a látogatókat. A gyerekeket pedig Nocky Nyuszi hívja játszani.
részletek
Szerkesztés alatt! Zillertal végénél kezdődik az egyik legszebb alpesi magasvölgy, a Tuxtal, melyet az impozáns Hintertux gleccser zár le. A 850-től 3250 m-ig húzódó hegyi világ garantáltan élménnyé teszi az itt eltöltött vakációt.
részletek
Az Untersbergre (1853 m) közlekedő függesztett kötélvasút. A felvonó Salzburg közelében található.
részletek
Ausztria egyik leglátványosabb geoparkja izgalmas időutazásra csábít.
részletek
A veitsch-i uszoda egy nagy csúszdával és beltéri mászófal komplexummal is rendelkezik.
részletek
Gmundenben közlekedik a világ legrégibb és legkisebb működő villamosa.
részletek
A gyerekek természetes környezetükben láthatnak vaddisznókat, vízibivalyokat.
részletek
A strandron az alpesi panorámában gyönyörködhetünk, a kicsiket pedig a Baby Beach várja.
részletek
Verditz télen egy kis családi síterep, nyáron a túrázók találják meg számításaikat.
részletek
A Via culinarián, az ízek útján 7 féle útvonalon járhatjuk be Salzburg tartományt, méghozzá pompás ízélmények nyomában.
részletek
Az utóbbi években nagy népszerűségnek örvend a Bécs és Mariazell között található Via Sacra zarándokút.
részletek
Bécs legszebb körútján, a Ringen közlekedik a Bécsi Közlekedési Vállalat (Wiener Linien) sárga színű villamosa.
részletek
A Villacher Alpenstraße 6. számú parkolójánál, 1500 m magasan találjuk a Villacher Alpengartent (villachi alpesi kert).
részletek
Az Eisenerz központjában található Vitalbad hegyoldalban fekszik, így hihetetlen kilátást nyújt az Erzbergre, sokoldalú kikapcsolódást biztosítva az egész családnak.
részletek
A madárparadicsomban megfigyelhetjük a Fertő-tavon élő madarakat. Az utak nagykerekű babakocsival is bejárhatók.
részletek
A Vorderkaser fogadónál nyílik Ausztria legvadabb szurdokvölgye (pl. fejünk felett beszorult ingókő).
részletek
Ha Spitz an der Donauban járunk feltétlenül kóstoljuk meg a wachaui barackos gombócot (Wachauer Marillenknödel aus Topfenteig).
részletek
Wagrainban 140 km-nyi jelzett túra- és sétaút csábít a hegyek érintetlen birodalmába.
részletek
A felvonó hegyi állomásánál, 1.700 m magasan egy alpesi szabadidőpark várja a gyerekeket.
részletek
A felvonó hegyi állomásánál található a Triassic Park és egy 1.600 m mélység fölött épült korall formájú kilátó.
részletek
Alsó-Ausztria északnyugati része rideg szépségű, mégis különleges, elbűvölő táj, amely már ősidők óta határként szolgál.
részletek
A nosztalgia vonatozás közben a gyönyörű panorámát élvezhetjük!
részletek
A 40 személyes nagykabinos felvonó hegyállomásán szép kirándulásokat tehetünk.
részletek
Ausztria legszebb és legjobb álllapotban fennmaradt vízivára. A 12. században épült várat az idők változása szinte érintetlenül hegyta, a látogató valósággal a középkorban érezheti magát.
részletek
Ez a vízi élményvilág valóságos paradicsom a gyerekes családok számára!
részletek
A Wasserpark és Salaärium aromaterápia és Kneipp megálló. Túrával egybekötve vagy egyedüli programként is érdemes felkeresni Mönichkirchenben, amely "Gyógyklimatikus hegyilevegő gyógyüdülőhely" címet viselhetik.
részletek
A Vivariumban látható Közép-Európa legnagyobb piránjaállománya! Élményfürdő és kalandjátszópark is tartozik a vízivilághoz.
részletek
A látogatók felfedezőutat tehetnek a víz csodálatos világa körül. A víz háza, vízi élménypark és egy különleges mozi, ami felejthetetlenné teszi a látogatást. A víz háza közvetlenül a krimmli vízesések tövében található.
részletek
Az ide látogatók csodálatos és érintetlen természetet találnak a Schwarza és Pitten nevű folyók között elterülő Wechsel térségben. Mönichkirchenben a gyerekekkel egy egész napot eltölthetünk.
részletek
A Fertő-tavi strandon nagy játszótér, több étterem is található.
részletek
Immár 62. alkalommal nyitja meg kapuit a Karácsonyi Postahivatal. A levelek, amelyeket gyermekek a Jézuskának küldenek a világ minden tájáról, Christkindlbe érkeznek a Karácsonyi Postahivatalhoz, és innen szabványosan megválaszolják őket.
részletek
A Burgenlandi Bormúzeum a burgenlandi borászat történetét és az azzal kapcsolatos hagyományokat és a borkészítés mesterségét mutatja be.
részletek
A Weissensee az Alpok legtisztább fürdőtava végtelen erdőkkel és üde hegyi rétekkel. A Weissensee körüli mediterrán klíma felér egy levegőkúrával.
részletek
A sörfőzde mellett a horgásztavakban tavi pisztrángok úsznak, és a gyerekek az óriás trambulinon és a láma-simogatóban is jól szórakozhatnak.
részletek
A Welterbe Spirale, a Dachstein egy új kilátója, ahonnan szenzációs a kilátás.
részletek
A hegyállomás mellett Lauserland élményvilág várja, hogy felfedezzék a gyerekek: vízikerék, függőhíd, lombház stb.
részletek
A Wienerwald, a Bécset nyugaton a Dunától egészen a termáltérségig félkörben körülölelő, nagyrészt sűrű erdőségekkel borított völgyekből és dombokból álló terület egy hosszú múltra visszatekintő, önálló kulturális régió is.
részletek
Kirándulási célpontok, utazás a felvonókkal, élmény- és kalandprogramok az Ötscher, a Hochkar, a Gemeindealpe és Mariazell környékén: a Wilde Wunder-Card belépést biztosít 43 látványossághoz.
részletek
A Wilder Kaiser természetvédelmi területbe ágyazva a régió nyáron az Alpok legszebb kirándulóterülete. A Wilder Kaiser régió sokféle kínálatával mindenekelőtt családoknak megfelelő nyaralás.
részletek
Több mint 800 állatot láthatunk Ausztria legnagyobb vadrezervátumában.
részletek
A vadaspark 1080 m magasan fekszik. Dámszarvas, kőszáli kecske, mufflon, jakk, vaddisznó, kengurú, berbermajom, uhu és még sokféle állatot láthatunk itt. Az állatsimogatóban közel kerülhetnek a gyerekek az állatokhoz.
részletek
Az Elfenberg Mautern egy üdülő- és szabadidőpark Stájerország szívében. A vadasparkban több mint 200 vadon élő állat él.
részletek
A vadasparkban 35 állatfaj található, közel 400 állat. Az állatsimogatóban lámával, kenguruval találkozhatnak a gyerekek.
részletek
Wildschönauban a túrázásnak semmi sem szab határt. 300 kilométernyi tökéletesen karbantartott útvonal vezet a völgyből a virágzó alpesi rétekre, illetve a Kitzbüheli- és a Zillertali-Alpok magasába.
részletek
A túra kiindulási pontja a Mura-völgyben található Rachau/Knittelfeld. A túrázók a luc- és vörösfenyők érezhető közelségében, egy magasan fekvő erdős területen járhatják be az útvonalat.
részletek
Wolfgangsee a császári korra emlékeztető, különleges hangulatú nyári felfrissülést kínál. St. Wolfgang világhírű üdülőhely.
részletek
Ausztria legnagyobb lódenkészítője, a Steiner1888 manufaktúra, Gyapjúvilág nevet viselő látogatói központjában a vendégek közelebbről is megismerkedhetnek a gyapjúval, bepillanthatnak a kimagasló minőségű lódenszövet készítésének rejtelmeibe.
részletek
Itt, Tirol legnagyobb élményfürdőjében található a világon az első Doppellooping vízicsúszda!
részletek
"Mastercard" a Wörthi-tónál: ingyenes belépés a strandfürdőkbe és kereken 100 látványossághoz. Továbbá ingyenesen használhatók a hegyi felvonók és a panorámautak is.
részletek
A Wörthi-tó Európa egyik legmelegebb és legnagyobb alpesi tava. Wörthi-tó vidéke az egyik legkedveltebb vízisport-központtá alakult az utóbbi években, északi partját nem véletlenül illetik az "Ausztria riviérája" címmel.
részletek
A túrázók csodálatos kilátópontokat és eldugott kis tavakat érintenek útjuk során.
részletek
Az két üléses ülőlift hegyállomásától hó és lavina témájú élményösvény indul. A túra során a gyerekek vidám rejtvényeket is megoldhatnak, amelyhez a kártyákat a helyi turistairodában kapják meg.
részletek
A hegyre négyüléses libegővel jutunk fel, a bobpálya a középállomásnál található.
részletek
A Zauberberg Semmering nyáron is változatos szabadidős élményt nyújt.
részletek
A bécsi Zeiss Planetarium a egyike a világ legmodernebb planetáriumainak!
részletek
Zell am See Ausztria szívében fekszik, ezért könnyen és kényelmesen megközelíthető. A nyári üdülőparadicsom feledhetetlen élményekkel csábít kikapcsolódásra.
részletek
Az 500 és 3.500 méter közötti magasságban található Zillertal Arena különleges természeti élményekkel és kalandokkal szolgál a hegyek szerelmeseinek.
részletek
A járatokban megismerhetjük az aranybányászat kalandos történetét.
részletek
Itt látható egyedül Ausztriában Gorilla Bai. Az Aquazoo egész évben nyitva van.
részletek
A csokoládégyárban bepillantást nyerhetünk a csokigyártás kulisszatitkaiba. A kóstolóexpedícióhoz magyar nyelvű Audio Guide áll a látogatók rendelkezésére.
részletek
Zugspitzarena egy igazi tiroli régió, ahol apró falvak, gyönyörű csúcsok várják az ide látogatókat. Északról a bajor hegyek, míg délről a Fernpass-hágó övezi.
részletek
A kabinos felvonó az 1.522 m magas hegyre viszi fel az utasokat, ahonnan nemcsak gyönyörű a panoráma a Wolfgangseere, hanem több túraútvonal is indul.
részletek
7 hegycsúcs, 9 óra menetidő, 24 kilométer és 1413 méternyi szintkülönbség várja az ambiciózus túrázókat.
részletek
A híres Walk of Fame Hollywoodi sétány példájára épült e város központjában a Walk of Sports. Itt Ausztria számos híres sportolójának csillaga található, többek között Hermann Maieré, Manuela Riegleré és Andreas Schiffereré.
részletek