Az 536 km?-es Boden-tó a Balaton és a Genfi-tó után Közép-Európa harmadik legnagyobb tava, és már ősidők óta egy dinamikusan növekvő kulturális régió központja, amelyben többek között Bregenz városa az egyik legjelentősebb impulzusadó.
A legutolsó jégkorszak idején (kb. 115 000-től 10 000 évvel ezelőttig) húzódott vissza egy gleccser a Rajna völgyéből és alakított ki egy medencét az Elő-Alpokban. Ebben a teknőben található ma a 63 kilométer hosszú, 14 kilométer széles és 254 méter mély Boden-tó, amelyik Svájc (a partszakasz 27 %-a), Németország (62 %) és Ausztria területén nyúlik el. Melegebb nyári napokon a víz hőmérséklete eléri a 26 °C-ot. A tó az utóbbi 1000 évben több mint 30 alkalommal fagyott be teljesen olyan mértékben, hogy - mint utoljára 1963-ban - gyalogosan is át lehetett kelni rajta.
A Boden-tó tulajdonképpen két tóból áll, az Oberseeből (473 négyzetkilométerével a jóval nagyobb terület) és az Unterseeből, amelyeket Kostanznál a 4 kilométer hosszú "Seerhein" köt össze. A Rajna - a tóba folyó több mint 200 folyó legjelentősebbje - Ausztriában, Hardnál torkollik az Oberseebe, átfolyik a Bodeni-tóba, majd elhagyja azt a svájci kisvárosnál, Steinnél. A Rajna torkolatánál (Rajna-delta) egy megközelítőleg 2000 hektáros, síkvízzel, mezőkkel és ártéri erdőkkel tarkított táj alakult ki, amelyet természetvédelmi területté nyilvánítottak és ahol 330 különböző madárfaj lelt költő- és élőhelyet magának.
A korai kőkorszakból, körülbelül i. e. 3 000-ből is találtak már a tó környékéről emberlakta területekre utaló jeleket. I. e. 400 körül a kelták éltek a később a rómaiak által "Brigantium" névre keresztelt városban - ez a hely ma Vorarlberg fővárosa, Bregenz.
Települések a régióban: Bregenz, Dornbirn, Hohenems, Feldkirch, Hard, Ebnit, Laterns, Möggers, Rankweil.
FELVONÓ:
- Pfänderbahn, Bregenz (részletek). Völgyállomásnál Pfänderbahnmuseum (részletek). Hegyállomásnál, vadaspark, ragadozómadár-röptetés, játszótér. Élményút: Käsewanderweg Eichenberg (részletek)
- Karrenseilbahn, Dornbirn (részletek). Hegyállomásnál: játszótér, erdei tanösvény vezet a Staufensee-hez.
KIRÁNDULÁS
- Rappenlochschlucht és Alplochschlucht, Dornbirn (részletek)
- Hajókörút a Bregenzi-öbölben (részletek)
- Eredi kötélpálya, Ebnit (Dornbirn mellett)
- nyári bobpálya, mellette játszótér, Laterns
- Fenkart Schokoladenmanufaktur, vezetéssel megtekinthető (Hohenems, Schlossplatz 10.)
- Erdei tanösvény Möggersben (részletek)
- Laterns: Üble Schlucht szurdok
FÜRDÉS:
27 kilométeres a Boden tó osztrák oldalra eső partszakasza, amelynek nagy része kiválóan alkalmas a fürdőzésre, legyen szó szabad strandokról, vagy komfortosan kiépített strandfürdőkről Hörbranztól Gaißauig.
- Hallenbad és Strandbad Bregenz (részletek)
- Stadtbad Dornbirn (részletek)
- Harder Strandbad: a Bodeni-tóban és medencében is lehet fürödni. Játszótér, vízicsúszda. Belépő 3,60 euró/felnőtt, 1,80 euró/gyerek. (6971 Hard - Kohlplatzstraße) A starnd mellett egy csónakkölcsönző működik, így felfedezőútra mehetünk a tavon.
- Hohemens: Erholungzentrum Reinauen
- Rankweil: Paspelsee-fürdőtó és Erlebnisbad Frutzau
MÚZEUM
- Vorarlberger Landesmuseum (Vorarlbergi Tartományi Múzeum, 6900 Bregenz, Kornmarktplatz 1. www.vlm.at). Brigantium volt a római elnevezése Vorarlberg tartományi fővárosának, Bregenznek. Kereken 1140 négyzetméteren csodálhatók meg a régészet, a történelem és a művészettörténet területéről származó objektumok, amelyek betekintést nyújtanak Vorarlberg fejlődésének állomásaiba.
- Martinsturm, Vorarlbergi Hadtörténeti Múzeum, Bregenz
- Rolls-Royce Museum, Dornbirn (részletek)
- Inatura, Dornbirn (részletek)
- Jüdisches Museum, Hohenems (részletek)
- Textildruckmuseum Mittelweiherberg, Hard (részletek)
- Schattenburg, Feldkirch (részletek)
- Karácsonyi hangulat Dornbirnben: Christbaumschmuck-Museum (Karácsonyfadísz Múzeum, Monfortstrasse 34). Krippenmusem (Jászolmúzeum, Gütle 11 c, Rappenlochschlucht mellett)
BREGENZ
Közép-Európa harmadik legnagyobb tavának partján található Vorarlberg tartományi fővárosa, sokszínű sportos és kulturális ajánlattal csábítja a turistákat.
A 2000 éves történelemmel büszkélkedő, Boden tó partján fekvő város, amelynek jelképe a középkori városmagban található hagymakupolás Márton-torony (MARTINSTURM). Itt található a Vorarlbergi Hadtörténeti Múzeum. A toronyból szép a kilátás a tóra. Belépő: 1,50 euró/felnőtt és 0,50 euró/gyerek. Nyitva kedd-vasárnap. A torony mellett játszótér az egykori börtönkertben. (www.martinsturm.at)
A város mellett magasodó, 1064 méter magas Pfänder egyedülálló alpesi panorámát kínál a túrázóknak. A Pfänderről, amelyre hegyi felvonó is közlekedik, csodálatos körpanoráma nyílik a svájci hegyekre, a Boden tóra, Allgäu-ra, valamint a Bregenzi erdő hegycsúcsaitól egészen Tirol határán található Widdersteinig.
A tóparton a Művészetek Háza számít az építészetileg leglátványosabb épületnek. Közvetlenül mellette található a kikötő, ahonnan SÉTAHAJÓK indulnak a középkori szigetvárosba, Lindauba és Mainau virágos szigetére. (részletek)
A Bregenzi Ünnepi Játékok világszinten is a legkiemelkedőbb kulturális események közé tartozik. A lélegzetelállító kulisszát jelentő tavi színpadon immár fél évszázada elismert rendezők feldolgozásában híres operák kerülnek bemutatásra a "házi zenekar", a Bécsi Szimfonikusok közreműködésével. Az ünnepi játékok időszakán kívül minden évben több száz rendezvény, kiállítások, koncertek vagy a "Bregenzi Tavasz" - egy nemzetközileg is elismert táncfesztivál - várja a városba látogatókat.
TIPP Kirándulás Németországban és Svájcban és Liechtensteinben
Németország:
- Zeppelin Musem, Friedrichshafen
- Sea Life Konstanz
- Affenberg Salem
- Ravensburger Spielland
- Minimundus Meckenbeuren
- Burg Meersburg
- Allgäu Skyline Park
Svájc:
- Rajna-vízesés, Schaffhausen
SZÁLLÁSFOGLALÁS: (A HRS Hotelportálon keresztül történő foglalás garantált kedvezményeket és kedvező árakat jelent)