» Ausztria

» Ausztria » Wien


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Savoyai Jenő herceg barokk stílusú téli palotája képzőművészeti kiállításoknak ad otthont.


Bécsnek a töröktől való visszavívása után jó tíz évvel kezdett hozzá a magyar történelemben is jól ismert hadvezér, Savoyai Jenő herceg (1663-1736) városi palotájának építtetéséhez. Az 1693-ben vásárolt telken korábban kisebb házak álltak, melyek lebontása tette lehetővé Johann Bernhard Fischer von Erlach tervei alapján a munkát. 1702-ben Johann Lucas von Hildebrandt vette át az építkezést.

A belső dekoráció az építtető Jenő herceg reprezentációját, a szinte az építkezéssel együtt növekvő hírnevét szolgálta. A palotában a császári udvar által is foglalkoztatott mesterek sokasága működött. Az egykori fogadóterem, a Vörös Szalon mennyezetfreskója Francesco Solimena alkotása, a főlépcsőház Herkules-képe Louis Dorigny műve. A képek Jenő herceg dicső katonai tetteit és az uralkodó házzal való szoros kapcsolatát hangsúlyozza.

Savoyai Jenő halálát követően unokahúga a császári háznak adta el a palotát, 1752-ben már az uralkodói család alakíttatta át az épületet. A 18. század második felétől hivatali épületként használták a Winterpalais-t, 1848-tól 2007-ig a Pénzügyminisztérium működött bennne. A 2007 óta tartó restaurálás során helyreállították a második világháborúban megsérült freskókat is.

A barokk palota a felújítás után a Belvedere fiókintézményeként, kiállítóhelyeként működik.

A herceg 1736-ban, 72 évesen végrendelet és utód nélkül halt meg. Vagyonát kolostorban élő unokahúga, Anna Victoria von Savoyen örökölte, aki minden mozdítható tárgyat pénzzé tett. Sokat közülük a herceg nagybátyja, Szardínia és Szicília királya vásárolt meg. Ez a magyarázata annak, hogy a palota eredeti berendezésének java idegen földön, a torinói Sabauda Galériában látható.



Tartomány:Wien
Település:Wien
Cím:1010 Bécs, Himmelpfortgasse 8
GPS: 48° 12′ 19.53864″, 16° 22′ 22.4184″
Honlap: http://www.belvedere.at

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward