2015. október 31.

Újra megnyílik a párizsi Rodin Múzeum

Három évig tartó teljes körű felújítás után november 12-én újra megnyitja kapuit a párizsi Rodin Múzeum. A 16 millió euróba (öt milliárd forintba) kerülő munkálatok költségének felét a múzeum önerőből teremtette elő.


Három évig tartó teljes körű felújítás után november 12-én újra megnyitja kapuit a párizsi Rodin Múzeum. A 16 millió euróba (öt milliárd forintba) kerülő munkálatok költségének felét a múzeum önerőből teremtette elő.

A megrepedezett tetőszerkezettől és falaktól a vezetékhálózaton át a padlóig az elmúlt három évben teljesen megújult a 18. századi Hotel Biron, amelyet Rainer Maria Rilke költő tanácsára vett birtokba 1908-ban Auguste Rodin (1840-1917).

A francia szobrász, aki alkotásai bemutatóhelyének használta az Invalidusok és az Eiffel-torony közelében található kétszintes palotát, egész életében egy saját, állandó múzeum kialakításáról álmodott. Ezért halála után minden művét a francia államra hagyta, amely kívánságának megfelelően 1919-ben a szobrász legfőbb műveit bemutató múzeummá alakítottá át a palotát.

Az évente 700 ezer látogatót - 80 százalékban külföldit - fogadó épület renoválását követően a 18 teremben kiállított közel 600 alkotást a korábbiaktól teljesen eltérő, új koncepció szerint mutatja be a múzeum.

"A szobrok és a látogató közti közvetlen kapcsolat megtalálása volt a cél, a palotát körülölelő park hangulatának bevonásával" - hangsúlyozta a sajtóbemutatón Catherine Chevillot igazgató.

A parkban vannak kiállítva Rodin olyan híres alkotásai, mint a Gondolkodó, a Pokol kapuja vagy a Calais-i polgárok.

A termeket Rodin korának megfelelően állították helyre, a zöldesszürkére festett falak és a faborítás előtt valamennyi szobor a természetes fényt idéző megvilágítást kapott, amely napszakonként, illetve az időjárás fényeinek megfelelően egy számítógépes programmal módosítható. A szándékosan kevés felirat franciául, angolul és spanyolul szűkszavúan tájékoztat, mert az igazgatónő szerint egy múzeumban nem az olvasásra, hanem a művek szemlélésére kell a hangsúlyt helyezni.

A művek kronologikus és azon belül tematikus bemutatása több meglepetéssel is szolgál. Az eddig a raktárban porosodó gipszváltozatok kiállításával a szobrok megszületésének történetét illusztrálja a múzeum, amely külön részt szentel a grafikai és fotógyűjteménynek. Egy különterem pedig korabeli fotók segítségével mutatja be, hogyan élt Rodin az épületben. Azokat a festményeket (Van Gogh, Edward Munch, Eugene Carriere, Monet) és antik műtárgyakat is láthatják a látogatók, amelyek a szobrász hatalmas magángyűjteményét képezték.

A felújítás költségének 49 százalékát a francia kulturális minisztérium finanszírozta, 51 százalékát pedig önerőből teremtette elő a múzeum. A Cantor Alapítvány - amely az 1950-es évek óta támogatja a gyűjteményt - 1,8 millió euróval járult hozzá a szobrok új állványzatainak kialakításához. A mecenatúrát végző alapítvány egyébként eddig 750 Rodin-művet vásárolt a 34 ezer darabból álló párizsi gyűjteménytől más múzeumok számára. Rodin ugyanis nem csak a műveit, hanem a szerzői jogait is a francia államra hagyta. És miután minden műnek 12 engedélyezett példánya létezik, a múzeum ezek eladásából évente 3-6 millió euró bevételre tesz szert.

"Jelentős tartalékot hoztunk létre, de ezt tovább kell növelnünk a park felújítására, amely 10 millió euróba fog kerülni, valamint a Párizs közeli Meudonban található másik Rodin Múzeum renoválására, amely szintén 10 millió euró lesz" - mondta az igazgatónő.

MTI