2015. július 18.

Tour de France 15. szakasz

A brit Stephen Cummings nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszát, melyen honfitársa, Chris Froome növelte előnyét az összetett versenyben. Vasárnap a Mende és Valence közötti 183 kilométer leküzdése vár a mezőnyre.


A brit Stephen Cummings nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszát, melyen honfitársa, Chris Froome növelte előnyét az összetett versenyben. Cummings mögött a francia Thibaut Pinot és Romain Bardet ért célba másodikként, illetve harmadikként. A jövő hét végéig tartó viadalon vasárnap a Mende és Valence közötti 183 kilométer leküzdése vár a mezőnyre.

 


Christian Prudhomme, a Tour versenyigazagtója: „Minden jel egy sprintbefutóra utal. Ez a nap közel sem lesz a verseny legnehezebb szakasza, azonban így is a Rhone-völgyben sokaknak lehet gondja a széllel”.

A rajtváros a tegnapi befutó helyszíne, Mende lesz.

 


A befutó pedig Valence-ben, amely köszönhetően az elhelyezkedésének már nagyon korán fontos kereskedelmi központtá vált. Ennek ellenére a Tour de France még csak egyszer járt itt, Dél-Franciaország kapujában, ekkor José Gonzalez nyert.

Valence-ben egy külön negyedet szenteltek a francia konyhának: az egyetlen három Michelin csillagos nő, Anne-Sophie Pic éttermén kívül a kézműves cukrászdák és helyi termelők boltjai is helyet kaptak.

Az Eperviere kikötő Franciaország első folyami kikötője volt, ma a pihenő vágyók és úszók foglalták el a nagyrészét. Egy bicikli út köti össze a Genfi-tóval.

 


Az örmény múzeumban az első világháború idején Valence-be menekülő örmény (gazdasági) bevándorlók életét mutatják be. Leszármazottaik még ma is itt laknak.

Útközben átmennek Chasserades-en, ahogy azt Robert Louis Stevenson, a Kincses sziget írója is tette: egyik korai művében, a Travels with a donkey in the Cévennes, a világ egyik első útikönyvében, megemlíti a városkát.

 


Jaujac a Tanarque hegység alján áll, összesen öt kastéllyal egyetemben. Egyikük a Chateau de Rochemure, amely a vulkán szája és a városka között fekszik. Egy másik, a Chateau de Hautségur-nek négy tornya és egy lakótornya van. A tetején egy tulipán alakú kupola található. A kastélyokon kívül Európa egyik leglátványosabb bazalt folyója is itt található, amely lényégben az évszázadok sorén megszilárdult lávából áll.

 






Aubenas az Ardeche közepén található, és leginkább a Chateau D’Aubenas-ról ismert: a 11. században építette Montlaur báró, Toulouse grófja.

 


Privas és környéke Franciaország legkevésbé lakott tartománya, amely szintén az egyetlen abban, hogy nincsen saját vasútállomása. Ennek ellenére régen fontos hugenotta központ volt, ma meg fontos gesztenyefagyi központ: ezt az édességet már XIV. Lajos korában feltalálták. A gesztenyefa-ligetet a kulináris művészetek nemzeti tanácsa védett területté nyilvánította. Itt termelik Franciaország fél gesztenye készletét, még saját fajtájuk is van: a vörösszáj, a feketemadár, az aguyane és a comballe.

 




Coux Privas őrvárosa volt, a vallásháborúban a feladata az őrzése volt. A La Jaubine barlangot már az őskorban is lakták, majd a százéves háborúban a lakosság számára szolgált menedékhelyként.

La Voulte-sur-Rhone nevét a „voltas”-ról kapta, a Rhone folyó kanyarulatairól. Itt található az Ardeche legnagyobb és legfontosabb vára, amely bár elpusztult 1944-ben egy tűzeset miatt, ma már helyre van állítva. A Laboissine geológiai területen találták a világ legrégebbi polip és cápa fosszíliáit: 160 millió évesek.