Strasbourg

Itt található az Európai Parlament, az Európa Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága. Franciaország kulturális és történelmi városa címet viseli.

A Világörökség részeként védelmet élvező történelmi városmag (Grand Ile) az Ill-folyócska szigetén terül el. 

Az Európa kereszteződésében fekvő regionális főváros, a francia és a germán kultúra kereszteződésében fekvő, viharos történelmű történelmi város, "la Belle Alsacienne" tele van kincsekkel. Kezdve a lenyűgöző rózsaszín homokkő székesegyházzal (részletek), amely Strasbourg városképének alapköve és a város jelképe.

Körös-körül macskaköves utcák és az Ill karéjai adnak falusias hangulatot a Grande Île-nak, a város szigetközpontjának, amely az UNESCO világörökségi listáján szerepel. A La Petite France, a Place Gutenberg, a Rohan-palota, a Place Kléber és a Place Broglie mind a város gyöngyszemei. Keletebbre, a látványos Place de la République és a Parc de l'Orangerie között fekvő porosz negyedben egy olyan város előkelő értékei mutatkoznak meg, amely császári fővárosnak álmodta magát, mielőtt Európa fővárosává vált: az Ill és a Marne-Rajna csatorna fákkal szegélyezett partján állnak az uniós intézmények korabeli épületei.

(c) pixabay

Múzeumok

Zoológiai Múzeum (részletek)

Művészeti Múzeum (részletek)

Modern művészeti múzeum (részletek)

Palais de Rohan (részletek)

Európai Parlamenti körutak

Attrakciónak számít Strasbourgban az Európai Parlamentben tett kirándulások, amelyek a kulisszák mögé vezetnek, hogy az érdeklődők megnézzék, hogyan működnek az EU döntéshozói.

2022 januárja és decembere között a strasbourgi parlament összesen 236 850 látogatót fogadott.

Karácsony

Karácsonyi vásár (részletek)

Marseillaise

Strasbourgban 1792. április 25-én született meg Franciaország nemzeti himnusza, a Marseillaise.

Bár címe a dél-franciaországi kikötővárosra utal, a Marseillaise Strasbourgban született a forradalom viharos napjaiban. A nemzetgyűlés 1792. április 20-án hadat üzent Ausztriának, és ezzel megkezdődött a csaknem negyedszázadig tartó európai háborúskodás. A hadszíntérré vált Strasbourg polgármestere négy nappal később egy összejövetelen arra kérte a garnizon egyik mérnökkari századosát, hogy írjon indulót a harcba szálló hadsereg számára. Az amatőr zenész és versfaragó Claude-Joseph Rouget de Lisle (aki nevével ellentétben nem volt nemes, de királypárti nézeteket vallott) még aznap éjszaka, a bankett utáni felfokozott hangulatban papírra vetette a zenét és a szöveget. Alkotása, amelynek a kevéssé frappáns "Harci himnusz Luckner marsall tiszteletére" címet adta, 1792. április 25-én a polgármester szalonjában csendült fel először. (A bajor születésű marsall ekkor a rajnai hadsereg parancsnoka, így Rouget felettese volt.) A dal hallatán a város jegyzője sírva fakadt a lelkesedéstől, a fiatalok pedig kalapjukat lengetve kiáltozták: Éljen Franciaország! (A jelenetet később előszeretettel örökítették meg francia festők.)

Rouget de Lisle műve nyomtatásban A rajnai hadsereg harci dala címmel jelent meg, de az ekkoriban egymást követő hazafias dalok áradatában kis híján a feledés homályába merült. 

Június 22-én Marseille-ben az alkotmány barátainak klubja bankettet rendezett mintegy ötszáz hadba vonuló önkéntes tiszteletére. A nemzeti gárda egyenruhájába öltözött félezer ifjú égett a vágytól, hogy szembeszállhasson az időközben a francia földre mélyen benyomult, s immár a szabadságot veszélyeztető ellenséggel. A poharazgatás közepette egy Francois Mireur nevű orvostanhallgató (Napóleon idején már tábornok) helyéről felpattanva hirtelen rázendített a többiek számára ismeretlen dalra: Allons, enfants de la patrie!

Ez volt az a pillanat, amelyben a Marseillaise - a dal a városról kapta a nevét, szerzőjét azonban nem ismerték - diadalútja elkezdődött. Másnap már tízezrek énekelték, kinyomtatták A határ menti hadseregek harci dala címmel, és az ötszáz fiatal önkéntes július 2-án a dalt énekelve indult a frontra. A határ menti hadseregek harci dala címmel. A provanszál önkéntesek meg is tették indulójuknak, és ezt harsogták, amikor július 30-án bevonultak Párizsba; a szájról szájra terjedő dal ezért kapta a La Marseillaise címet.

A szerző nevét nem emlegették: a királypárti Rouget 1793-ban börtönbe került, és éppen csak elkerülte a nyaktilót. Amikor kiszabadult, a Marseillaise-t már nem volt szabad énekelni, így szegényen és ismeretlenül halt meg 1836-ban. Hamvai 1915 óta pihennek az Invalidusok dómjában, a francia nemzet legnagyobbjai között.