2021. október 27.

Karácsony lesz, a szilveszter elmarad Bécsben

A karácsonyi vásár november 12-én nyitja meg kapuit a látogatók előtt, a látogatás feltételei még nem tisztázottak.


Megkezdődtek Bécsben a karácsonyi vásárok előkészületei. A hivatalokban folyamatosan zajlik a vásárok engedélyeztetése.

November közepétől nyitják meg kapuikat a bécsi karácsonyi vásárok, amelyekre most dolgozza ki a járványügyi intézkedéseket a város. 

A hivatal információi szerint idén mintegy 20 karácsonyi vásár, csaknem 1.000 árussal várja majd az érdeklődőket Bécsben.

Az már biztos, hogy a vásárokra az úgynevezett „2,5G-szabály” vonatkozik majd, vagyis csak koronavírus ellen oltottak, gyógyultak, vagy negatív PCR-teszt birtokosai látogathatják őket.

Lesz beléptetés is, ennek mikéntjén még dolgoznak, mivel mindegyik vásárnak más-más a felépítése.

Egyelőre három lehetséges verzió van:

  1. a látogatókat az egyes gasztronómiai standoknál ellenőrzik,
  2. elkerítik a gasztronómiai részt és itt ellenőrzik a belépőket,
  3. vagy a teljes vásárterületet körbekerítik és máshol mehetnek majd be azok, akik fogyasztani szeretnének és azok, akik csak körül szeretnének nézni a standoknál.

Jelenlegi állás szerint a vásár területén nem kötelező a maszk viselése, de ha romlik a járványhelyzet, előfordulhatnak szigorítások.

A Bécsi Városháza előtti mesevilág, a Wiener Weihnachtstraum, benne a Christkindlmarkttal 2021. november 12-től december 26-ig várja a karácsonyi vásárok szerelmeseit.

Hogy több hely legyen és kisebb tömeg, idén nem építik meg a korcsolyapályát, ugyanúgy lehet viszont andalogni a Városháza Park gyönyörűen feldíszített fái alatt, sétálni a Betlehem-ösvényen, fényképezkedni fagyöngy alatt és csókot váltani a Pusziponton.

Tavaly minden vásár elmaradt. Akkor még az úgynevezett „bébielefánt-szabály“ volt érvényben és lehetetlen lett volna betartani a látogatóknak az egymástól való távolságtartást. Az idei karácsonyi vásárokra vonatkozó rendeletet az egészségügyi minisztérium várhatóan október közepén, a munkahelyekre és a téli turizmusra vonatkozó rendeletek ismertetésével egyidőben teszi közzé.

Bécsi Jégálom

Mivel idén januárban a 200 ezer látogató közül senki sem fertőzödött meg koronavírussal, a Bécsi Városháza előtti karácsonyi vásár jövő év elején is a Bécsi Jégálomnak adja majd át a helyét. A Wiener Eistraum 2022. január 19. és március 6. között várja a korcsolyázni vágyókat.

Szilveszteri Ösvény

Akárcsak tavaly, idén sem rendezik meg azonban a Szilveszteri Ösvényt, a Silvesterpfadot a bécsi belvárosban, mivel a szervezők ilyen volumenű rendezvénynél nem tudják garantálni a járványügyi előírások maradéktalan betartását.

(Nyitókép: Adventmarkt Schloss Belevedere (c) Österreich Werbung/Harald Eisenberger)