» Magyarország

» Magyarország » Pest » Dunakanyar


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Június 23-án kezdődik a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.


A nagymarosi Duna-parton ötven zenei programmal, köztük a Morcheeba koncertjével, színházi, utcaszínházi előadásokkal, természetjáró és családi programokkal várja a látogatókat a IX. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó június 23. és 26. között.

Tavaly rendezték meg először Nagymaroson a fesztivált. Ekkora volumenű rendezvény korábban még nem volt Nagymaroson, a tavalyi fesztivál nagy sikert aratott. Idén nagyobb területtel készülnek, több látogatót várnak a tavalyinál. Az eseményen az idén is fellép a helyi művészeti iskola ütőhangszeres növendékeinek zenekara, a Nagymarosi Ütősök.

A szervezők kiemelt hangsúlyt fektetnek a visegrádi négyek országaiból érkező társulatok és fiatal tehetségek bemutatására. A cseh, szlovák, lengyel és magyar színházi élet izgalmas produkcióit tárják a közönség elé.

10 éve indították útjára a rendezvényt, azonban a járványhelyzet miatt az idén a 9. rendezvény valósulhat meg. A Nemzeti Színház Viktor Rizsakov rendezte Fodrásznő című előadásával nyílik a programsorozat, amelyen 20 színházi produkció látható, többek között a lengyel Song of the Goat Theater is fellép, egy Shakespeare-tragédia feldolgozásával.

Idén először rendezik meg a Szárnyas Szarvas Utcaszínházi Fesztivált, amelyen magyar, lengyel, cseh és szlovák előadásokat mutatnak be.

Több mint 50 zenei programot sorakoztatnak fel, köztük a brit Morcheeba koncertjét is.

A fesztiválon fellép a Halott Pénz, a Tankcsapda, a Vad Fruttik, a Bohemian Betyars, a hiperkarma, a Konyha, az Elefánt, a Platon Karataev, Ferenczi György és a Rackajam, a Carson Coma, az Irie Maffia, de érkezik Ausztriából a Russkaja, Lengyelországból a Cheap Tobacco, Csehországból az I Love You Honey Bunny, valamint Szlovákiából a 7PM Band.

A VéNégy színpadon a Hangfoglaló Program díjazott csapatai is koncerteznek.

Hagyományteremtő szándékkal elindítják a VéNégy Fesztivál és Művészeti Évzáró eseményt. Az Ártér elnevezésű helyszínen megszólítják a színművészeti, a táncművészeti, a képzőművészeti, a MOME és a zeneművészeti egyetem hallgatóit és oktatóit. Napközben a szabadegyetem keretei között szemináriumokkal, beszélgetésekkel is várják a hallgatókat.



Tartomány:Pest
Település:Nagymaros
GPS: 47° 48′ 39.0285″, 18° 57′ 43.2104″
Időpont:2022. június 23.

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward