2020. szeptember 29.

Évek óta vezeti a rangsort Németország legkedveltebb úticélja

A Németországba látogatók idei 100 legkedveltebb úticélját tette közzé a Német Turisztikai Hivatal (DZT).


A felmérésben a DZT online portáljának több mint 13 ezer külföldi látogatója vett részt (több mint 50 országból). A jelenlegi felmérés 2019. november 14-én indult és 2020. július 31-ig tartott. 

A hamburgi Miniatur Wunderland harmadszor végzett a dobogó legfelső fokán. A felmérés résztvevői második helyezettnek választották az Europa-Park szabadidőparkot Rustban, a harmadik helyre pedig a bajorországi Neuschwanstein-kastély került.

A TOP 100-as lista csúcstartói 2020-ban:

1. helyezett: Miniatur Wunderland

(c) Miniatur Wunderland

A hamburgi Miniatur Wunderland 2001-es megnyitása óta a világ legnagyobb modellvasút-létesítményévé nőtte ki magát. Idáig mintegy 19 millió látogató csodálta meg a folyamatosan növekvő csodavilágokat a hamburgi Speicherstadt-negyed közepén. 

A több német tartomány mellett amerikai és európai nevezetességeket is bemutató Miniatur Wunderland 13 kilométernyi vasútvonallal, és több mint 200 ezer apró városlakóval büszkélkedhet. A modellváros attrakciói között van a Grand Canyon vagy a miniatűr Oktoberfest is. Olyan részleteket is kidolgoztak, mint a koncerten táncoló tömeg vagy éppen seprűnyélen lovagoló farmerek.

Hamburg egyébként még 5 látványossággal szerepel a Top 100-ban: az UNESCO Világörökség részét képező Speicherstadt, a hamburgi kikötő a HafenCity-vel, valamint az Elbphilharmonie és a Nemzetközi Tengerészeti Múzeum.

2. helyezett: Europa Park

Europa Park, Vidámpark, Hobbik, Látványosságok, Érzés

Az Europa-Park Rustban 5,8 millió látogatóval Németország legnagyobb szabadidőparkja. A felejthetetlen élményt 18 tematikus részleg, több mint 100 mozgó eszköz és show, illetve hat tematikus hotel is garantálja. A legújabb látványosság 2019-óta a Rulantica-élményfürdő.

3. helyezett: Neuschwanstein-kastély

Neuschwanstein Kastély, Németország, Híres, Bajor

A Neuschwanstein-kastély évente mintegy 1,5 millió ember számára kínál lenyűgöző élményt. Idilli mesekastélyával II. Lajos bajor király nagyban hozzájárult a romantikus Németország képének kialakulásához. 

Idén a további látványosságok kerültek be az első tíz közé: a történelmi Drezda, Rothenburg ob der Tauber, a Romantikus-útvonal, Berchtesgaden a Königssee-tóval, az UNESCO-világörökség kölni székesegyház, a Fekete-erdő és Rügen-sziget.

(Címlapfotó: Velence, Szent Márk-tér makettje a Miniatur Wunderlandban (c) Miniatur Wunderland)