» Olaszország

» Olaszország » Lazio

A Giro D'Italia befutója Rómában

2023. május 28.

Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Giro d'Italia 2023 Rómában ér véget.




Róma lesz a Giro d'Italia utolsó szakaszának házigazdája, először azóta, hogy a 2018-as eseményt a város útjainak rossz állapota miatt félbeszakították.

A kerékpáros világ Tour de France után második legnagyobb éves szakaszversenye, a 106. Giro d'Italia utolsó szakasza 2023. május 28-án Rómában ér véget.

A versenyen részt vevő kerékpárosok - akik három hét alatt 21 szakaszon keresztül 3485 km-t tesznek meg - a Colosseum hátterében haladnak majd át a célvonalon.

A verseny május 28-án kezdődik Róma EUR negyedében, majd a Via Cristoforo Colombo útvonalon haladva a tengerpartra, Lido di Ostia felé veszi az irányt, mielőtt a belvárosba érne. Az útvonal, amely számos nevezetességet érint az Angelói Vártól a Caracalla-fürdőig, a Via dei Fori Imperialinál ér véget, a Colosseum hátterében.

Ez lesz az ötödik alkalom, hogy a verseny Rómában ér véget, az 1911-es, 1950-es, 2009-es és - ellentmondásos módon - a 2018-as római verseny után.

A szervezők öt évvel ezelőtt a római utcák kátyús és kerékpározásra alkalmatlan állapota miatt rövidítették meg a rangos sporteseményt, ami miatt sok kritika érte Virginia Raggi akkori polgármestert.

A versenyt az 1909-es első kiadás óta évente rendezik meg, kivéve a két világháború idején.


Primoz Roglic nyerte a Giro d'Italia 106. kiírását vasárnap, ezzel az olasz országúti kerékpáros körverseny történetének első szlovén bajnoka lett. A záróetapon a pályafutása utolsó szezonját teljesítő brit Mark Cavendish diadalmaskodott.

A Jumbo-Visma 33 éves kapitánya, Roglic a Vuelta a Espanán elért három diadalt követően (2019, 2020, 2021) negyedik Grand Tour-győzelmét aratta. Másodikként a 2018-ban Tour de France-t nyert brit Geraint Thomas végzett, 14 másodperccel lemaradva Roglic mögött, ez volt minden idők negyedik legszorosabb olasz körversenye, valamennyi háromhetest figyelembe véve pedig a nyolcadik legkiegyenlítettebb. Harmadikként a portugál Joao Almeida zárta az összetettet, ezzel első háromhetesét zárta a dobogón, egyúttal a legjobb fiatalt megillető fehér trikót is hazavihette. A sprinterek pontversenyének győzteseként az olasz Jonathan Milané lett a ciklámen trikó, a hegyi pontverseny első helyezettjét illető kék trikó pedig az utolsó idényét teljesítő francia Thibaut Pinot hódította el.

A pályafutása második Giróján szerepelt Fetter Erik (EOLO-Kometa) a tizedik etapon betegség miatt feladni kényszerült a viadalt. Ezzel egyike volt annak az 51 versenyzőnek, akik nem értek célba Rómában. A pandémia kirobbanásának és csúcsának évében, 2020-ban 133-an fejezték be az olasz körversenyt, idén az Örök Városban 125-en.

A záró etapon Rómából indult a 126 kilométeres táv, a tengerpartról visszafordulva a fővárosban az ókori látványosságokat érintve hat kört tettek meg a kerékpárosok az olasz körverseny zárásaként. A háromheteseket záró mezőnyszakaszok hagyományosan az ünneplésről szólnak, ezúttal azonban viszonylag korán versenytempóra gyorsított a Jumbo-Visma vezette mezőny. A római körözésben az ilyenkor szokásos szökési kísérletek is megvoltak, ám sprintbefutóban dőlt el az utolsó szakaszgyőztes kiléte.

A Colosseumnál a kockaköves befutóban - amelyben a célegyenesben történt egy bukás - Cavendish teljesítette célját, pályafutása utolsó Giro-szakaszán győzni tudott. A 2011-es világbajnokért a hajrához közeledve még az egykori csapattárs Thomas is dolgozott rövid ideig. Cavendish az olasz körverseny történetének legidősebb etapgyőztese lett 38 évesen és 7 naposan, a Girón 17., háromhetes körversenyeken 54. szakaszsikerét aratta. Pályafutása során ez volt a 162. profi sikere országúton, ezzel az örökrangsorban beérte a második belga Rik Van Looyt.

    Eredmények:
    

21. (utolsó) szakasz, Róma-Róma, 126 km:
    ---------------------------------------
1. Mark Cavendish (brit, Astana Qazaqstan) 2:48:26 óra
2. Alex Kirsch (luxemburgi, Trek-Segafredo) azonos idővel
3. Filippo Fiorelli (olasz, Green Project-Bardiani CSF-Faizane) a. i.

    Az összetett végeredménye:
    -------------------------
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 85:29:02 óra
2. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 14 másodperc hátrány
3. Joao Almeida (portugál, UAE) 1:15 perc hátrány
4. Damiano Caruso (olasz, Bahrain Victorious) 4:40 p h.
5. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) 5:43 p h.
    Fetter Erik (EOLO-Kometa) nem fejezte be.



Tartomány:Lazio
Település:Roma
GPS: 41° 53′ 35.95308″, 12° 28′ 58.55556″
Időpont:2023. május 28.

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward