2015. május 3.

Megnyílt az Expo 2015 Milánóban

A Táplálni a világot, energiát adni az életnek mottójú kiállítás 145 ország részvételével május 1-én nyílt meg Milánóban.


A Táplálni a világot, energiát adni az életnek mottójú kiállítás 145 ország részvételével május 1-én nyílt meg Milánóban.

 


Milánó városa a megnyitó napján, a dóm előtti téren, ingyenes koncerttel köszöntötte a világkiállítást. Többek között fellépett Andrea Bocelli az Expo2015-re írt La forza del sorriso (A mosoly ereje) című számmal, valamint Lang Lang kínai zongoraművész. A dóm előtti téren felavatták Michelangelo Pistoletto kortárs olasz művész installációját: egy nyolc méter magas, gyeppel borított óriás almát.

 


A 34. alkalommal megrendezett világkiállítás teljesen újonnan emelt negyede Milánó észak-nyugati részén terül el több mint egy millió négyzetméteren, amelyből 130 ezer négyzetmétert fednek le a résztvevő országok pavilonjai. A kiállítás másfél kilométer hosszú főutcáját 32 sugárút keresztezi.

Az Expo2015 emblémája, a gyümölcs- és zöldségarcú Foody, amelyet a 16. századi milánói festő, Arcimboldo képei ihlettek. Az angol nevet, amely az olaszok számára is könnyen kimondható és érthető, nyolcezer javaslat közül választotta ki az Expo 2015 szervezőbizottsága. A névötleteket olasz iskolások küdték.

 


Foodyt tizenegy másik figura kíséri: a fokhagyma Guaglio, a banán Josephine, a füge Rodolfo, a gránátalma Chicca, a narancs Arabella, a görögdinnye Gury, a mangó Manghy, a körte Piera, az alma Pomina, a Rap Brothers retek fivérek és a kék színű kukorica Max Mais, akiket a zöldségek-gyümölcsök olasz elnevezésein alapuló szójátékok segítségével kereszteltek el.

 


Az expo május elsejétől október 31-ig látogatható, minden nap 10-től 23 óráig tart nyitva. Az egy főre és egy napra szóló jegy ára valamivel több mint 20 euró (6 ezer forint). Napi 160 ezer látogatót várnak, fél év alatt több mint 20 milliót, közöttük 6 millió külföldivel, ezen belül 1 millió kínaival.

 


A világkiállítás területét három méter magas fal övezi és négy kapun keresztül lehet bejutni. Nincsen csomagmegőrző és állatok nem léphetnek be.

A milánói tömegközlekedés az Expo2015 fél évében napi 24 órán át biztosított. Növelték a milánói kerékpár- és autómegosztó-szolgáltatások járműveinek számát is.