2014. szeptember 1.

Törggelen sült gesztenyével

Amikor ősszel leszüretelik a szőlőt az újborhoz, akkor Dél-Tirolban különleges hagyomány kezdődik: a Törggelen. Ekkor a vendégfogadókban sült gesztenyét és tiroli sonkát fogyasztanak az újbor mellé.


Amikor ősszel leszüretelik a szőlőt az újborhoz, akkor Dél-Tirolban különleges hagyomány kezdődik: a Törggelen. A Törggelen szép, régi szokása már kihalófélben van, ill. turistalátványosággá alakult át.

 


Hagyományosan a Törggelent útszéli kocsmákban és hagyományos vendégfogadókban szolgálták fel októbertől november végéig. Számtalan vendéglő erre szakosodott, ehhez alakította ki berendezését, látványát.

 


A szokás neve a régi, fából faragott szőlőprésre (Torkel) vezethető vissza (a kifejezés a latin torquere-nyom, présel igetőből származik). Az igazi Törgellen privát mulatság volt, amikor a megérett az újbor (Nuien), a borosgazda meghívott magához néhány szomszédott és barátott, hogy megkóstolják a bort.

 

 

Sült gesztenyét fogyasztotttak hozzá, valamint disznótorost savanyú káposztával. A kóstoló után illett megdicsérni a bort, köszönetet mondani a meghívásért, a vendégek eztán hazatértek, vagy átvonultak egy másik házhoz Törggelenre.

 


Mivel ezidőtájt érik meg a gesztenye (Keschtn) is, ezért Törgellen idején a sült gesztenyeevés is népszerű szokássá vált. Az éttermek is különféle gesztenyés ételeket készítenek. Tipikus gesztenyés étel a gesztenyés palacisnta (frittelle di castagne), a gesztenyés galuska kecskesajtos szósszal (gnocchi di castagne con salsa di formaggio caprino), a majorannás gesztenyeleves (zuppa di csatagne con maggiorana) és a gesztenyés falatkák az évszak gyümölcseivel (tartina di castagne con frutta di stagione).

 


 Legismertebb Törggelen-vidékek az Eisacktal, amely a Törggelen kiindulópontjaként vált ismertté, Meran vidéke és a Kalterer See környéke.