2020. február 19.

Néhány változás, amit nem hagyhat figyelmen kívül, ha Velencébe látogat

A változtatások célja a tudatos turizmus szorgalmazása, hogy a látogatók ne csak "kihasználják" Velencét, hanem hozzájáruljanak a város örökségének fennmaradásához.


Megkezdődött a turisták kamerás számlálása Velencében

A legtöbb látogatót vonzó karneváli esemény, az Angyal repülése napján vezették be Velence városában a látogatók számlálását, terelését és azonosítását is szolgáló kamerás térfigyelőrendszert, amely a július elsejétől induló fizetéses belépés előfutárának számít.

Reggel fél kilenctől eltérő útvonalakon terelték az érkezőket a Szent Márk tér felé és onnan el. A légi felvételekkel és kézi számolókkal végzett mérések mellett működésbe léptek a város 34 pontján felszerelt kamerák is, amelyek úgynevezett stressz-tesztjét, vagyis főpróbáját  ezen a tömegeseményen tartották.

Az évi több mint 20 millió olasz és külföldi látogatót fogadó városban mindig is mérték és terelték az érkezőket, ezt azonban eddig pusztán a tapasztalatra támaszkodva, "megérzés" alapján tették, vagyis ha látták, hogy túl sokan lepték el az utcákat, hidakat és telítődött az egyik útvonal, akkor a közlekedési rendőrök más irányba terelték a tömeget.

A városközpontba tartók mintegy fele a vasútállomásról indul, és majdnem kizárólag a Rialto-hídja és a Szent Márk térre megy, ugyanazt az egyetlen útvonalat követve. Az emberek több eltérő irány szerinti mozgatásával elkerülik, hogy a gyalogosközlekedésű Velence teljesen beduguljon. A terelést mostantól a térfigyelő eszközök segítségével végzik.  

A  jelentősebb kereszteződési pontokon felszerelt kamerák nem videófelvételeket készítenek, hanem az elhaladókról gyűjtenek "hitehetetlen mennyiségű" adatot:  húsz századmásodpercenként továbbítják az alattuk elhaladók számát, sűrűségét, testmagasságát a felnőttek és gyerekek megkülönböztetésére, valamint a járókelők mobilkészülékeinek regisztrációs országát is érzékelik, vagyis azt is tudják, ki honnan érkezik és mennyi ideig tartózkodik a városban.

Hasonló rendszert a 22 milliós japán Kanszai városában használnak. Tömegszámolási módszerként eddig Olaszországban csak a repülőtereken és vasútállomásokon alkalmazták. Velence kísérleti helyszínnek számít, de a látogatók ilyen számolását és ellenőrzését már Firenze is tervezi.

Belépő Velencébe

A velencei önkormányzat július elsejétől vezeti be a "fizetős belépést" a városba, ami fejenként napi 3 eurótól 10 euróig terjedhet az idegenforgalmi idénytől függően. Korábbi bejelentések szerint nem kell fizetniük az egy vagy több napos szállást foglaló turistáknak, a Velencébe dolgozni érkezőknek és a hat év alatti gyerekeknek sem. A részletek még nem ismertek, de a tervek szerint a díjat a "reggel jövő, este menő" turistákra vetik ki, akik egyénileg, többnyire vonattal vagy saját autóval érkeznek. A díjat mobilalkalmazással lehet majd befizetni, és a látogatókat egyelőre a közlekedési rendőrök szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Aki nem fizeti be a "belépési díjat", bírságra számíthat. Elképzelések szerint a jövőben a kamerás rendszer a belépési díj mobiltelefonos befizetését is ellenőrizheti.

Online jegyvvásárlás 10 perccel a látogatás előtt

A kezdeményezés célja, hogy megkönnyítse a látogatók hozzáférését a város leghíresebb műemlékéhez. Április 1-jétől november 2-ig, legfeljebb 10 perccel, mielőtt meglátogatná a Szent Márk-bazilikát és a Campanilét, online foglalhatja le jegyét. Ez lehetővé teszi, hogy elkerülje a sorban állást. 

Késő esti nyitvtartás

Április 1-jétől október 31-ig a Doge-palota, a volt Velencei Köztársaság évszázadokon át tartó legfelsőbb hatósága estig is nyitva tart, amikor valószínűleg kevesebb látogatót talál: 9-ig vasárnaptól csütörtökig, pénteken és szombaton 11-ig.