2014. május 14.

Elbán idén minden Napóleonról szól

Elbán idén rendezvénysorozattal emlékeznek meg Napóleon elbai száműzetésének 200. évfordulójára. Május elején több száz amatőr színészek játszotta el a május elején Bonaparte Napóleon száműzetését Elbára.


Napóleon 1814. május 4-én érkezett meg Elbára, miután a lipcsei vereség után a Napóleon-ellenes porosz és orosz és osztrák szövetséges hadseregek betörtek Franciaország területére, lemondásra kényszerítve Napóleont, majd Elba szigetére száműzték.

 


Elbán idén rendezvénysorozattal emlékeznek meg Napóleon elbai száműzetésének 200. évfordulójára. Május elején több száz amatőrszínész játszotta el Bonaparte Napóleon száműzetését Elbára. 

 




A fontainebleau-i szerződés értelmében megtarthatta császári címét, saját királyságként megkapta Elba szigetét, a francia állam évi 2 millió frankot biztosított számára, és magával vihette 400 főnyi testőrségét. Azt nyilatkozta ugyan, hogy a világtól visszavonultan akar élni, de valójában nem nyugodott bele hatalma elvesztésébe. Figyelemmel kísérte az európai eseményeket, és úgy döntött, visszatér Franciaországba. 1815. március 1-jén szállt partra testőrségével Cannes-nál, majd száz napra újra magához ragadta a hatalmat. 1815. június 18-án a waterlooi csatában végső vereséget szenvedett. Hogy soha ne térhessen vissza, a nagyhatalmak az Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821-ben bekövetkezett haláláig brit felügyelet alatt élt.

 






Az Elba az Olaszországhoz tartozó Toszkán-szigetek közül a legnagyobb. Napóleon rezidenciája megtekinthető Portoferraióban. Piombino kikötőjéből közel egy órás hajóúttal érhető el a sziget, amely tele van gyönyörű homokos strandokkal.