2016. szeptember 6.

Megnyílt Leonardo szőlőskertje Milánóban

Itt nem nehéz elképzelni, ahogy egy hosszú és nehéz nap után Leonardo da Vinci Az utolsó vacsorán dolgozva ellenőrzi a szőlőültetvénye állapotát.


Nemcsak Leonardo Az utolsó vacsorájáért érdemes ellátogatni a milánói Santa Maria delle Grazia templomba. Vele szemben Milánó legújabb látnivalója, Leonardo féltve őrzött szőlőültetvénye, a Casa degli Atellani kertjében lenyűgözi a látogatókat.

Leonardo 1482-ben Lorenzo il Magnifico Firenzéjéből Milánóban költözött, a milánói herceg, Ludovico Maria Sforza, "a Mór" (il Moro) udvarába. Ebben az időben Ludovico és Leonardo is 30 évesek voltak. 1495-ben Ludovico megbízta Az utolsó vacsora elkészítésével, a Santa Maria delle Grazia refektóriumába, abba a templomba, amelyet a családja mauzóleumává akart átalakítani. 1498-ban pedig Ludovico egy majdnem tizenhat sorból álló, egy hektáron elterülő szőlőültetvényt ajándékozott Leonardonak.

Leonardo da Vinci szőlőültetvénye annak idején egy mező közepén, a Casa degli Atellani jelenlegi kertjének végében volt.

 

Leonardo bortermelő családból származott. Nem nehéz elképzelni, hogy egy hosszú és nehéz nap után Az utolsó vacsorán dolgozva, a Casa degli Atellani felé tartva, ellenőrzi a szőlőültetvénye állapotát. Ez az idillikus állapot azonban nem tartott sokáig. 1500 áprilisában a francia király csapatai legyőzték és bebörtönözték Ludovico-t, és Leonardo kénytelen volt elhagyni Milánót; de előtte még a szőlőültetvényét kedvenc tanítványa, Gian Giacomo Caprotti, vagy ismertebb nevén Salaì apjára bízta.

Leonardo sosem felejtette el a szőlőültetvényét: a francia megszállás után visszaszerezte. 1519-ben, halálos ágyán úgy rendelkezett, hogy osszák kétfelé: egyet a szolgálójának, egyet Salaì-nak, aki egy kis házban élt arrafelé, ahol öt évvel később máig tisztázatlan körülmények között megölték.

Az Attelani család egyike volt a Sforzák udvaroncainak. Ludoviconak volt egy kettős álma Milánóról: a Santa Maria delle Grazie bazilikát akarta egyrészt a Sforza család mauzóleumává alakítani, másrészt egy lakó környezetet építeni, ahová a leghűségesebb követőit akarta elszállásolni, mint az Atellanik és Leonardo. 1490. szeptember 25-én Ludovico il Moro, Giacometto di Lucia dell'Atellának, lovagjának és hűséges fegyvernökének ajándékozott két szomszédos házat, egy nagyot és egy kicsit, amelyeket azon a nyáron vásárolt meg egy piacenza-i nemesember örököseitől 6000 líráért.

Az Atellani-k valószínűleg egy Basilicatából származó diplomata és udvaronc család volt, amely a 15. század folyamán költözött el a Sforzák udvarába. A Casa degli Atellani falain talált freskók, a házak és a csodálatos kert mind-mind arról tanúskodnak, hogy a Sforza időszak alatt végig a milánói társasági élet középpontjában álltak. Az Atellani-k egészen a 17. századig itt éltek, ezután a házak többször tulajdonost cseréltek.

1823-ban a Casa degli Atellani homlokzatát neoklasszicista stílusban átépítették. A felújításnak köszönhetően a ház első alkalommal felbukkant a Milánót bemutató útikönyvekben is. 1919-ben Ettore Conti mérnök és szenátor lett az új tulajdonos, aki a birtokot otthonává akarta tenni, felesége Gianna Casati tiltakozásai ellenére: "Ne is reménykedj, hogy abban a pajtában fogunk lakni".

Conti vejét, Piero Portaluppit bízta meg a feladattal. Portaluppi a két házat eggyé építette át, a freskókat és a házban talált, 5 évszázadig érintetlenül hagyott kincseket is beépítette. Három év munka utána Casa degli Atellani-t 1922-ben avatták fel, Ettore Conti és Gianna Casati ezüst házassági évfordulójának alkalmából. A teljes felújítással második világháború végére lettek készen, amelyekre szükség is volt az 1943. augusztus 13-i és 16-i súlyos bombázások után.

1920-ban határozta meg Luca Beltrami építész és Leonardo-szakértő, reneszánsz dokumentumokra hagyatkozva, a szőlőültetvény lehetséges elhelyezkedését, a Casa degli Atellani jelenlegi kertjének végében.

Leonardo szőlőültetvénye végül a 2015-ös Expo-ra éledt újjá, ekkor nyitották meg a Casa degli Atellani-t is a kertjével együtt. A Beltrami által meghatározott területet felásva szőlőtőkéket szabályozó ösvényeket találtak, ahol a földrétegeket felkészítették az új szőlő befogadására. Azonban, hogy az ültetvény újjáéledhessen, meg kellett határozni, a lehető legnagyobb pontossággal, a Leonardo által termesztett szőlő fajtáját.

A Milánói Egyetem Mezőgazdasági és Ételtudományi tanszékéről az akadémikusok az ásatásokról származó organikus anyagok laboratóriumi analízisével kimutatták, hogy mindegyik a vitis vinifera-hoz tartozik, egy gyakori európai-ázsiai fajtához. Az eredményeket vizsgálva újra tudták alkotni a teljes génprofilt, amelyet összehasonlítottak a Leonardo idején termesztettekével. Leonardo szőlőváltozata szinte teljesen megegyezett a Malvasia egy fajtájával, a Malvasia di Candia Aromatica-val, amely nagyon népszerű volt abban az időben.

Ezután a Milánói Egyetem hatvan szőlőtőkét telepített egy üvegházba, amelyek miután elérték a megfelelő méretet, kiültették a helyszínre. A látogatók most már megcsodálhatják Leonardo szőlőjét, amely a 16. századi sorokban, ugyanazzal a szőlővel éledt újjá.