2014. június 17.

Nézze meg ingyen Otto Wagner császári várótermét!

Három év után újra látogatható az Otto Wagner Hofpavillon, az egykori bécsi császári udvar számára tervezett hietzingi váróterem. Az átadás alkalmából 2014. június 21-22-én ingyenes a belépés!


A két évig tartó alapos előkészítésnek és rekonstrukciónak köszönhetően az Otto Wagner Hofpavillon ma éppen úgy néz ki, mint az 1899-es átadásakor: a vakítóan fehér homlokzattal sötétzöld ajtó- és ablakkeretek illetve fém részek képeznek kontrasztot. Szintén Otto Wagner eredeti tervei alapján állították helyre a Salon de Suite almazöld szőnyegét, megtisztították a faburkolatokat és tapétákat valamint néhány eredeti stukkót is feltártak.


Az Otto Wagner Hofpavillon a felújítás előtt.
Copyright: Schaub-Walzer / PID


A Hofpavillont Ferenc József császár állítólag mindössze kétszer használta ugyan, de Otto Wagner ezt csöppet sem bánta, mivel a császári váróteremmel – amely az ő ötlete volt – inkább csak fel akarta hívni magára a császári ház és a nyilvánosság figyelmét.


Az Otto Wagner Hofpavillon a felújítás után.
Copyright: Wolfgang Thaler / Wien Museum

Otto Wagnert 1894-ben bízták meg a bécsi városi vasút, a Stadtbahn művészi kialakításával, amely nemcsak az építész munkásságának egyik csúcspontja, de állomásépületeivel, hídjaival és viaduktjaival a mai napig meghatározó eleme az osztrák főváros városképének. Ennek részeként készült el 1899-ben a császári udvar váróterme, a hietzingi Hofpavillon, amelyet a közeli Schönbrunni Kastély barokk stílusához volt kénytelen igazítani az építész.


Az Otto Wagner Hofpavillon belülről.
Copyright: Schaub-Walzer / PID

A monarchia felbomlása után a pavilon sokáig szobrászműhelyként funkcionált, majd 1957-ben bérbe adták a 2. világháborút erősen megszenvedő épületet. Az Osztrák Társadalmi és Gazdasági Múzeum kiállítóhelye lett, 1987-ben pedig a Bécsi Városi Múzeumokhoz került. Az épületet 1987-89 között Adolf Krischanitz vezetésével felújították ugyan, de a 110 év időjárása annyira megtépázta a külsejét, hogy 2011-ben végül bezárták. A 2012-től 2014-ig zajló restauráció során végig szorosan együttműködtek az osztrák műemlékvédelmi hivatallal, a felújítás teljes költségét – 1,8 millió eurót – Bécs városa állta.

A felújított Hofpavillont 2014. június 21-22-én, 10 és 18 óra között ingyenesen nézheti meg a nagyközönség, ezt követően pedig szombatonként és vasárnaponként látogatható az épület. Jó hír, hogy minden hónap első vasárnapján továbbra sem kell fizetni a belépésért.