2015. február 8.

Robotverseny lesz Bécsben

A kreatív robotok bécsi versenyére szumózó, repülő és szlalomozó robotokat várnak.


A kreatív robotok bécsi versenyére szumózó, repülő és szlalomozó robotokat várnak.

 

 

Idén újra megrendezik Bécsben a RobotChallenge nemzetközi robotversenyt, melyen 14 különböző kategóriában idulhatnak saját építésű gépeikkel amatőr versenyzők. A rendezvény az április 11-12-i hétvégén lesz.

 


Az első RobotChallenge-et 2004-ben, mindössze néhány résztvevővel, három kategóriában rendezték meg, azóta évről évre nőtt a rendezvény népszerűsége és mára világszerte az egyik legfontosabb nemzetközi robotikaversenyként tartják számon. Magyarország a tavalyi versenyen összesítve jól szerepelt, egy arany, egy ezüst és egy bronzérmet nyert.


Jelenleg a nevezéseket hat versenyszámban várják: a „Robot Sumo” a hagyományos japán sport szabályait követi, a gépek ebben a kategóriában hat különböző súlycsoportban mérkőznek meg egymással, de ezen kívül tartanak egy „Mini Sumo Deathmatch”-et is, melyet a ringben utolsóként állva maradó robot nyer meg.

 


„Robot Sumo” (c) Christoph Welkovits


Az „Air Race”-en repülő szerkezetek mérhetik össze tudásuk, míg a „Line Follower” kategóriában a leggyorsabb robotokat keresik. Ezen belül egy külön kezdőknek kialakított, „Line Follower Lego” számban legóból épült robotok indulnak. Tavaly az utóbbi kategóriában két magyar iskolás csoport nyerte a második és harmadik helyet.

 


„Line Follower” (c) Christoph Welkovits


A „Puck Collect” számban a mechanika és a mesterséges intelligencia is nagy szerepet játszik, itt a robotoknak apró kockákat kell összegyűjteni és szín szerint csoportosítva egy megadott bázisra szállítani. A „Humanoid Sprint” versenyszámban két lábon járó szerkezeteknek kell egy pályát minél rövidebb idő alatt teljesíteni.

 


(c) Christoph Welkovits


Az utolsó kategória a „Freestyle”, ahol a legkreatívabb és legszokatlanabb gépeket várják. Utóbbi számban tavaly magyar győztest hirdettek, az aranyérmet Vecsei Ákos REBOT nevű, kizárólag újrahasznosított anyagokból készült és okostelefonnal vezérelt robotja vihette el.

Az 
Aula der Wissenschaftenben megrendezett versenyre a látogatók számára a belépés ingyenes.