2015. október 6.

Újra járnak a vonatok Bécs és Salzburg között

Három hét leállás után október 11-től részlegesen újra járnak a helyi vonatok Salzburg és Bajorország között, erről az osztrák vasúttársaság (ÖBB), a Meridian német vasúttársaság és a német rendőrség egyezett meg szerdán.


Három hét leállás után október 11-től részlegesen újra járnak a helyi vonatok Salzburg és Bajorország között, erről az osztrák vasúttársaság (ÖBB), a Meridian német vasúttársaság és a német rendőrség egyezett meg szerdán.

A Meridian már szerdán indít vonatokat Freilassingon át Salzburgba, azonban ezen a napon Ausztriából Németországba még csak utasok nélküli szerelvények haladnak. A tervek szerint csütörtöktől már az ÖBB egyes járatai is közlekedni fognak.

A megállapodás alapján a Németországból érkező vonatok legalább kétóránként közlekednek, összehangolva az ÖBB városi gyorsvasúti (S-Bahn) menetrendjével. A menekültek beutazásának megakadályozása miatt a Salzburgban felszálló utasokat ellenőrizni fogják, azonban az intézkedés részleteiről és a járatok további összehangolásáról az ÖBB szóvivőjének tájékoztatása szerint még folynak az egyeztetések.

A Meridian illetékese reményét fejezte ki, hogy hamarosan újra megindul a menetrend szerinti vasútforgalom. A társaság közlése szerint a vonatkimaradások miatt a jegyeladásból származó bevételkiesésük már heti 100 ezer euróra rúg, és eddigi további 110 ezer eurós többletkiadást jelentett a pótlóbuszok indítása is.

A vasúti közlekedés szeptember 17-én állt le a Salzburg és München közötti vonalon, miután megbénult a forgalom a német határellenőrzés visszaállítása miatt. Az utazók iratainak ellenőrzése olyan sokáig tartott a vonatokon, hogy nem lehetett tartani a menetrendet.

Németország szeptember 13-án állította vissza határai ellenőrzését, az ideiglenes intézkedést a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet működését szabályozó schengeni határellenőrzési kódex előírásai alapján vezették be. Az intézkedés "súlypontja" a német-osztrák határ, célja pedig a Németországba igyekvő emberek "áradatának korlátozása", és a beutazás rendezett keretek közé szorítása.

MTI