2016. január 21.

Félnek a Louvre látogatói

A Párizst ért terrortámadások miatt jelentősen visszaesett a Louvre látogatottsága. Főleg a francia látogatók száma csökkent, miközben egyre több kínai turista keresi fel a híres múzeumot.


A Párizst ért terrortámadások miatt jelentősen visszaesett a Louvre látogatottsága. Főleg a francia látogatók száma csökkent, miközben egyre több kínai turista keresi fel a híres múzeumot.

 


Az előző évhez képest tavaly 6,4 százalékkal kevesebben keresték fel a párizsi Louvre múzeumot, a látogatószámcsökkenés hátterében egyértleműen a francia fővárost ért terrortámadások állnak.

 


A világ egyik legnagyobb múzeuma tavaly 8,7 millió, míg 2014-ben 9,3 millió látogatót fogadott. Ennek ellenére még így is a Louvre volt a külföldi turisták legkedveltebb célpontja Franciaországban, ők tették ki ugyanis a látogatók 78 százalékát. A külföldiek többsége az Egyesült Államokból és Kínából érkezett. Főleg a kínaiak között nagy sláger a Louvre, ugyanis a kínai látogatók száma 86 százalékkal növekedett az előző évhez képest.

Erősen visszaesett azonban a francia látogatók száma, a Louvre közleménye szerint 1,85 millió francia látogatója (pl. iskoláscsoporotk) volt a múzeumnak, ami 28,3 százalékos csökkenést jelent a 2014-es évhez képest.