2016. március 18.

A bécsi Steirereck lett az év étterme Ausztriában

A bécsi Steirereck lett az év étterme a Falstaff osztrák étteremkalauz ínyencklubja szerint.


Idén egyedül a Steirereck kapta meg a maximálisan elérhető száz pontot. A bécsi étterem már több alkalommal végzett a lista élén, azonban korábban volt, hogy osztoznia kellett az első helyen.

Az indoklás szerint a Steirereck kreatív és innovatív, nemcsak a kínálat, hanem felszolgálás színvonala és a hangulat is kiemelkedő.

A szervezők szerint ma már az az elvárás, hogy az étterem "teljes élményt" nyújtson a vendégeknek, hiszen manapság már nemcsak a tányéron kínált falatok, hanem a személyre szabott felszolgálás és az étterem "különleges hangulata" is fontos.

A Ringstrasse közelében, a Stadtparkban található étterem 1970-ben polgári vendéglátóhelyként kezdte meg a működését, csak később lett a csúcsgasztronómia egyik kiemelkedő helyszíne. A Steirereck éttermet két Michelin-csillaggal tüntették ki, a Gault Millau francia gasztronómiai kalauz értékelése szerint 19 pontot ért el a húszból. A maximális pontszámot eddig egy ausztriai étterem sem kapta meg.

A tartományi versenyben idén Burgenland okozott meglepetést. Itt a Gut Purbach étterem konyhája bizonyult a legjobbnak, letaszítva trónjáról a 12 éve élvonalban lévő Taubenkobel vendéglőt. Mindkét étterem a Fertő tó közelében működik. Szintén új belépő a stájerországi T.O.M Pfarrhof, a többi tartományi nyertes megegyezik a tavalyi élmezőnnyel.

Megválasztották az év vendéglősét és az év borászát is. Az előbbi alsó-ausztriai Tulln közelében lévő Floh étterem vezetője, Josef Floh, az utóbbi a bécsi Le Ciel étterem borásza lett.

A 16 ezer tagot számláló Falstaff Gourmetclub idén 1645 éttermet tesztelt, mintegy 240 ezer értékelést készített.