2016. június 5.

Templomok éjszakáján Ausztriában

Országszerte 700 helyen háromezer programmal várják a látogatókat a templomok éjszakáján pénteken Ausztriában.


Országszerte 700 helyen háromezer programmal várják a látogatókat a templomok éjszakáján pénteken Ausztriában.

Tavaly mintegy 300 ezren vettek részt a különböző programokon, közülük 150 ezren Bécsben látogattak el valamelyik plébániára.

A programok általában délután 18 és éjjel 1 óra között lesznek, a kínálatban szerepel film, tánc- és színházelőadás, koncertek, kiállítás, pódiumbeszélgetés, családi program és ökumenikus előadások. Egyes gyerekrendezvények azonban már koradélután kezdődnek, és van ahol a programok másnap reggelig is eltartanak.

Mivel a részvétel ingyenes, ezért a szervezők azt tanácsolják, hogy érdemes korán érkezni a helyszínekre. A részletekről bővebb információt a www.langenachtderkirchen.at honlapon lehet találni.

Első alkalommal 2005-ben rendezték meg az eseményt Bécsben, követező évben a linzi egyházmegye, majd 2007-ben már a salzburgi is csatlakozott a programsorozathoz, amely 2008-ban vált országossá. 2009 óta külföldi templomok és egyházmegyék is kínálnak programokat a templomok hosszú éjszakáján.

A bécsi belvárosában található Német Lovagrend templomában pénteken pódiumbeszélgetést, workshopot és koncertet rendeznek.

MTI