2016. július 25.

Zeneszeretők kedvére nyílt kiállítás Eisenstadtban

Az Esterházy-udvar egykori karmestere, Gregor Joseph Werner (1693-1766) halálnak 250. évfordulója alkalmából időszaki kiállítás nyílt a kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastélyban, a tárlat az osztrák zeneszerző munkásságát nemzetközi kontextusban mutatja be.


Közleményük szerint a "Haydn exploziv.Forradalmi idők zenéje" című állandó kiállítás mellett tizennégy állomáson keresztül idézik meg a zeneszerző munkásságát, olyan hozzá köthető tárgyakat és dokumentumokat mutatnak be, amelyeket a nagyközönség ilyen terjedelemben még nem láthatott.

A kiállítás kiemelkedő darabjai Werner 1760-ban írt Debora című oratóriumának egyetlen épen maradt kézirata, amelyet a budapesti Országos Széchényi Könyvtár adott kölcsön a kiállításra, valamint Werner kézzel írott életrajzi feljegyzései.

Számos dokumentumot és érdekességet első alkalommal láthat a nagyközönség, így például Werner eddig eltűntnek hit, kézzel írt végrendeletét is.

A kiállításon látható az a nemrég előkerült és frissen restaurált, Sigmund Leopold Gstettner festő és zeneszerző által készített festmény is, amely a Werner megbízásából készült Tizenöt rózsafűzértitok című képsorozat egy darabja.

Gregor Joseph Werner Ybbs városában született. 1728 és 1766 között dolgozott az Esterházy-udvar karmestereként, Joseph Haydn előtt. Haydn belépése után, 1762-től Werner átvette az egyházzene irányítását, életművének középpontjában is az egyházi műfajok álltak. Több mint háromszázötven vokális és harminc instrumentális vallásos művet, köztük hosszú oratóriumokat, miséket, vesperásokat, litániákat, különféle liturgikus alkalommal megszólaltatható rövidebb tételeket írt, de komponált népies, egyszerű zsánerdarabokat is.

Haydnnal ellentétben nagyon keveset tudni róla, a mai napig nem került elő egyetlen portré sem az egykori mesterről.

A kiállítás koncepcióját Nicolas Trees opera- és színházi dramaturg készítette, a tárlat október 31-ig tekinthető meg.