2015. március 9.

50 éves a Beatles Help c. filmje

Ötven évvel ezelőtt forgatta a Beatles együttes a Help című filmjét az osztrák Alpokban, Obertauern környékén. A forgatás alatt készült képek betekintést engednek a film kulisszatitkaiba.


A film cselekménye egy, Ringo ujjáról levehetetlen gyűrű körül bonyolódik. Az együttes nyilatkozata szerint a filmet a Marx fivérek egyik klasszikusa ihlette. 

Richard Lester rendezett filmet már színesben forgattak. A különleges helyszínek (a Bahamák, az osztrák Alpok), a mulatságos és valószerűtlen kalandok az 1960-as évek közepén különösen népszerű James Bond-filmekre emlékeztetnek. A produkció eredetileg az Eight Arms to Hold You címet kapta, ám ez senkinek nem tetszett igazán. A vágás időszakában Lennon épp a Help! című dalt komponálta, ezért végül ezt választották a film címének is.

A Richard Lester által rendezett mozit 1965 júliusában mutatták be. A film ugyan sikeres lett, ám éppen a Beatles-tagok voltak vele elégedetlenek, állítólag azt mondták: „Statisztáknak éreztük magunkat a saját filmünkben”.