2015. július 8.

Tour de France 5. szakasz

Kedden a Tour Tour de France mezőnye átlépte a francia határt, a verseny így Franciaországban folytatódik. A szakaszt a német Tony Martin nyerte, ezzel összetettben átvette a vezetést Chris Froome-tól.


Kedden a Tour Tour de France mezőnye átlépte a francia határt, a verseny így Franciaországban folytatódik. A szakaszt a német Tony Martin nyerte, ezzel összetettben átvette a vezetést Chris Froome-tól. Az etapot - melyen Belgiumból Franciaországba tekert a mezőny - macskaköves szakaszok nehezítették, de nem ezeken, hanem csak az utolsó kilométereken dőlt el az elsőség.

 


Szerdán az Arras és Amiens Metropole közötti 189,5 kilométer vár a mezőnyre.

Christian Prudhomme, a Tour versenyigazgatója: „Azokon a területeken, ahol a mai szakasz áthalad, pár éve még az első világháború fontos színhelye volt. Ezúttal, egy békésebb közdelemnek lehetnek tanúi ezek az utak, valószínűleg a sprinter csapatok fognak küzdeni a győzelemért.”

A mezőny Arras-ból indul. A középkorban Arras fontos kereskedő város volt, a Grand Place-on több ezer árus fordult meg naponta. Ma már zenei fesztiválokat tartanak itt, ahol fellépett Stingtől David Guettán át a Black Eyed Peas-ig szinte mindenki. 2002-ben Johnny Hallyday is koncertet adott a téren, a Dakar Rally megnyitóján. 1991-ben Tour de France szakasz is indult innen, akkor Le Havre-ba tartottak és Thierry Marie szerezte meg a sárga trikót, a verseny történelmének második leghosszabb szökését bemutatva (222 km). Legutóbb, tavaly, André Greipel győzedelmeskedett.

 


A város egyik látványossága a Vauban Citadella, amelyet XIV. Lajos parancsára építették, azzal a céllal, hogy háború idején megvédelmezze a helyieket. Azonban a várost ezután már egyszer sem támadták meg, ezért a lakosság hamar átkeresztelte a „szép haszontalanra” (la belle inutile). Körülötte annak a 2018 embernek őrzi emlékét a Le Mur des Fusillés fal, akiket a második világháborúban előtte végeztek ki.

 


Arras központja alatt egy nagy mészkőbánya található. A köveket az egyházi épületek építéséhez használták. A 12. századtól raktárként és borospinceként üzemelt, a második világháborúban bombázás ellen szolgált menedékként.

A város harangtornyát 1554-ben építették, és tűztoronyként is használták. 1914-ben 69 bomba találta el, ezért teljesen összeomlott, később Pierre Paquet állította fel újra. 2005 óta a világörökség része, a turisták felmászhatnak a tetejére.

Arrasnak egy másik földalatti része is van, a Wellington bánya. Az I. világháborúban a szövetségesek kérték fel az új-zélandiakat, hogy építsenek nekik egy 20 kilométernyi hálózatot, ahol elfér 24 ezer katona. Innen támadták a németeket meglepetésszerűen 1917. április 9-én 17.30-kor.

Magáról a régióról, Nord-Pas-de-Calais-ról azt kell tudni, hogy Franciaország legészakibb tartománya, Pikárdia, Belgium, és a La Manche csatorna közt fekszik, egészen a határon. Volt flamand, burgund, spanyol, angol és osztrák kézen is, XIV. Lajos alatt került Franciaországhoz.

Legnagyobb városa a székhelye Lille, de itt található még Calais, Dunquerque, Valenciennes, Arras és Lens is. A régió híres a halászatról, a söreiről, a Le Touquet-i ratte burgonyáról, a kagylóról, a herringről, a Waterzooi flamand egytálételről, a sörökről (Jeanlain, Trois-Monts, Pelican), a sajtokról (Maroilles, Vieux Lille, boulette d’Avesnes), a karneválokról, a tengerpartról és az első világháborús műemlékeiről.

A szakasz Amiens-ben teker be a célba. Mikor a Tour de France legutóbb Amiens-be érkezett, 2004-ben, Thomas Voeckler pályafutása legnagyobb sikereként került sárgába egy szökésből, és több szakaszon át meg is őrizte azt. Ennek ellenére nem ő nyert, hanem az ausztrál Stuart O’Grady, amelyet sokan történelmi jelként értelmeztek: 1918-ban a város kapuiban az ausztrál csapatok megállították a német hadsereget, mielőtt elérhették volna Amiens-t.

 


Amiens legismertebb látványossága a katedrális. 1220 és 1288 között építették, a középkor egyik legnagyobb építészeti alkotásának tekintik. Egyike Franciaország négy gótikus katedrálisának, közülük is a legnagyobb (Párizs, Chartres, Reims).

A harangtorony a városközpontban található, és a lakosok számára mindig is a szabadság szimbóluma volt, mert börtönként is használták, amely később felszabadult. Régen őrtoronyként használták, és háromszor égett le, de mindannyiszor újjá építették. Bár a régi harang már nem üzemel, egy másik még mindig halható a száz lépcső tetején.

 


A város szépművészeti múzeumát, a Musée de Picardie-t még III. Napóleon alapította. Termeiben megtalálhatóak Picasso, Tiepolo és El Greco művei is.

Amiens híres lakója, Jules Verne majdnem húsz évig élt a Maison Jules Verne-ben, amelyet természetesen meg lehet látogatni. Itt írta legtöbb művét.

Amiens Pikárdia régió székhelye, amely egyik Franciaország legrégebbi régióinak. Nevét a pique, azaz lándzsa szóból kapta, bár már a 12. században is létezett, többé-kevésbé jelenlegi formáját az 1500-as években nyerte el. A 17. században a középkor egyik legveszélyesebb járványa, az angol izzadás elterjedt a régióban, ezért sokan pikárd izzadásnak kezdték nevezni. A régió nagy városai még Beuvais, Saint-Quentin és Abbeville.

A mezőny útközben át fog haladni Péronne-on, aminek látványosságai a középkori kastély és az első világháborús emlékművek. Az innen induló és Albert-ben végződő 92 kilométer hosszú Emlékezés Útja a Somme-i csata főbb helyszíneit köti össze.

Egy másik állomás lesz Longueval, amely a Delville erdei csatáról lett híres. A dél-afrikai 3,200 fős seregből mindössze 143-an élték túl az ellenség sortűzét, 1916. július 15-én, az I. világháborúban. A csata 98. évfordulóján, 2014-ben, 20 évvel az apartheid visszavonása után, egy fekete harcos, Beleza Miengou testét újra temették a Longueval-i emlékmű alatt.