2019. november 6.

A terpeszkedő utasok ellen indítottak kampányt Bécsben

Mivel a bécsi közlekedési vállalathoz, a Wiener Linienhez egyre több panasz érkezik a manspreading, vagyis a nagy terpeszben ülő – jellemzően férfi – utasok miatt, a cég kampányt indított a helyes ülésmódért a közösségi médiában.


„Legyél úriember, és ülj zárt lábakkal!” – ezzel a címmel indított figyelemfelkeltő kampányt a közösségi médiában a bécsi közlekedési vállalat a manspreading ellen. Ugyanis akárcsak Madridban, New Yorkban vagy Los Angelesben, az osztrák fővárosban is egyre többen panaszkodnak amiatt, hogy a tömegközlekedési eszközökön nagy terpeszben ülő – jellemzően férfi – utasok „rálógnak” a szomszéd ülésekre is.

A buszon, villamoson és metrón elvárt helyes ülésmódról a Wiener Linien egy kis plakátot készített, ezt posztolta Facebookon és Twitteren „Még ülsz vagy már terpeszkedsz?” kommentárral. Az akció célja, hogy finoman figyelmeztessék a terpeszkedő utasokat: legyenek tekintettel másokra is.

A Wiener Linien a közösségi média felületein egyébként rendszeresen emlékezteti utasait, hogy mi az elvárt magatartás a tömegközlekedési eszközökön és a megállókban. Járatain naponta 2,6 millióan utaznak.

Címlapfotó: Még ülsz vagy már terpeszkedsz? © Wiener Linien