Szinyei Merse Pál 1845. július 4-én Szinyeújfalun (ma Chminianska Nová Ves) született középnemesi családban, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja volt. Középiskolai tanulmányait Eperjesen és Nagyváradon végezte, az utóbbi városban kezdett festeni tanulni Mezey Lajosnál. 1864-ben beiratkozott a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, itt főként mitologikus, allegorikus műveket festett, sokat foglalkozott a Faust-témával is.
1868-ban a kiváló pedagógus és történelmi festő, Karl Piloty növendéke lett, az ő tanácsára, s a barbizoniak és Courbet hatására kezdett a szabadban festeni. Kísérletezett a napfény, az atmoszféra változásainak rögzítésével, Faun és nimfa című vászna még Böcklin hatására utal, de természet után vázlatai jelzik útja első lépéseit. 1869-re jutott el a plein air-hez (Vadgesztenyefa, Ruhaszárítás). Már korai műveiben feltűnt közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritjának gazdagsága.
Témái többször visszatérnek a böcklini mitológiához (Nőrabló faun, Bacchanália), de ezekkel egy időben festette a Lovasok és a Puszta gólyával című, ismét a természet ábrázolására törekvő fontos képeit. A család jernyei birtokán születtek tájba komponált lírai jelenetei (Anya gyermekével, Szerelmespár, A hinta), és portéi (A művész édesapja, A költő).
Münchenbe visszatérve, 1873-ban festette fő művét, a Majálist, amely az európai festészet egyik első plein air remeke. Tárgya Manet és Monet motívumaira emlékeztet, Szinyei azonban tőlük függetlenül, a franciák ismerete nélkül talált rá a réten piknikező társaság témájára. Fő elemei a fény, a színek, az árnyékok, az ember együtt él a tájjal, a levegő mindent egységbe foglal. Ám Szinyei - bár egyes művein a folthatások uralkodnak - egészében nem tekinthető impresszionistának, velük ellentétben ő nem mond le az emberi tartalomról, alakjai érzelmeket fejeznek ki, felerősítve a természet okozta benyomásokat.
A Majálist teljes közöny és meg nem értés fogadta. Az elmarasztaló kritikák kedvét szegték, hazatért jernyei birtokára, megházasodott, gazdálkodni kezdett, s ritkán festett. A feleségét megörökítő Lilaruhás nő (1874) is kedvezőtlen visszhangban részesült, ezután csak kisebb mitológiai tárgyú képeket alkotott. 1882-ben Bécsben dolgozott, a végtelen távlatokat nyitó Léghajó és a konvencionálisabb, naturalista Pacsirta ismét kedvezőtlen kritikát kapott. 1894-95-ben megfestette a magyar realista tájábrázolás egyik remekét, a Hóolvadást, és a Pipacsos mezőt, majd tíz évre felhagyott a festéssel. Nem akart hazudni, nem tudta megtagadni önmagát, inkább elnémult.
1896-ban a Majális a Műcsarnok millenniumi kiállításán hatalmas sikert aratott, a fiatal festőgeneráció ujjongva fedezte fel benne elődjét. A nagybányaiak sikere nyomán ismét alkotni kezdett, főleg tájképeket festett (Őszi táj). Ezek is szépek, de a korábbi nagy művek lendületének, eredetiségének nincs nyoma. 1897-ben országgyűlési képviselő lett, 1905-től haláláig az Országos Mintarajziskola (később Képzőművészeti Főiskola) igazgatója volt.
Szinyei Merse Pál, a magyar plein air festészet megteremtője 100 éve, 1920. február 2-án hunyt el Jernyén (ma Jarovnice, Szlovákia).
Nem ő az első magyar festő, akit az értetlen közeg visszakozásra kényszerített. Így járt Markó Károly, Madarász Viktor, Rippl-Rónai és a Szinyeit elemző Bernáth Aurél is, akik aki a nagyszerű, újító kezdet után engedtek az őket követni nem tudó művészeti közvélemény nyomásának s visszatértek a hagyományosabb stílushoz. Szinyei nem tette ezt, csak visszahúzódott, s bizonyára jó pár remekművel lettünk szegényebbek elhallgatása miatt.
Szinyei a nyugat-európai kortársakkal egyidejűleg fedezte föl a szabad levegő- és napfényhatás festői ábrázolásának lehetőségét, s teremtette meg gazdag színvilágú realista táj- és portréművészetét. Legjobb művei az élet szeretetét és a természet szépségét fejezik ki ma is érvényes módon.
Fotó: Szinyei Merse Pál: Majális. (c) wikipedia.hu. A híres kép ma Magyar Nemzeti Galériában tekinthető meg.