2014. március 9.

Hallgassa ki a csikóhalakat Bécsben!

A bécsi Haus des Meeres magas rangú nemzetközi elismerést is kapott a csikóhalak tenyésztésében és kutatásában elért sikereiért. Nemrég például azt sikerült brazil kutatókkal közösen bebizonyítaniuk, hogy udvarlásnál, evésnél és veszély esetén két különböző hanggal kommunikálnak egymással a halak. Aki kíváncsi rá, a Tenger Házában bele is hallgathat a csikóhalak társalgásába.


Bécsi csikóhalakban gyönyörködhetnek hamarosan a hongkongi Ocean Park látogatói. A tizenöt karcsú csikóhalat a Haus des Meeres (Tenger Háza) bocsátja a kínai vízipark rendelkezésére.

Új csikóhal-akváriuma számára a bécsi Haus des Meerestől kért és kap karcsú csikóhalakat a hongkongi Ocean Park, Ázsia hetedik legnagyobb szabadidős parkja. A kis halak kínai útja azért számít nagy szenzációnak, mert néhány évvel ezelőtt még a tengerből befogott példányokkal oldották volna meg az akvárium benépesítését, ma azonban már a CITES, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény védi a fajt. A csikóhalakat ugyanis a túlhalászás fenyegeti, mivel Ázsiában gyógyító hatást tulajdonítanak nekik, és kedveltek az akvaristák körében is.


Copyright Verena Brkic / Compress


A kínai víziparkba repülőn viszik a tizenöt karcsú csikóhalat, amelyek a bécsi Tenger Házában születtek. A Haus des Meeres már magas rangú nemzetközi elismerést is kapott a csikóhalak tenyésztésében és kutatásában elért sikereiért. Nemrég például azt sikerült brazil kutatókkal közösen bebizonyítaniuk, hogy udvarlásnál, evésnél és veszély esetén két különböző hanggal kommunikálnak egymással a halak. Aki kíváncsi rá, a Tenger Házában bele is hallgathat a csikóhalak társalgásába.

Kapcsolódó cikkek:

FECSEGŐ CSIKÓHALAK ÉS VILÁGÍTÓ SKORPIÓK