» Olaszország

» Olaszország » Campania


Procida egy csendes, aprócska sziget a Nápolyi-öbölben.

A legtöbb külföldi Capri és Ischia szigetét ismeri legjobban a térségben, Procidat és a szigettel azonos nevű falut általában a Nápolyba érkező utazók keresik fel. Komppal könnyen át lehet jutni ide.

Procida nagyjából 10.000 fős népessége főként halászatból és egyre inkább a turizmusból próbál megélni. Emellett egykor még a hajógyártása volt jelentős, de mára ez már a település bevételének egyre kisebb hányadát adja.

Procida a Nápolyi-öböl legkisebb szigete, három-négy óra alatt gyalog is könnyen bejárható.

Procida varázslatos, kanyargós utcáin a pasztellszínű házak közt sétálva sok üzletet ugyan nem találunk, de a helyi boltok érdekességét éppen ez adja. Mivel a vásárlási lehetőségek itt eléggé korlátozottak, a meglévő üzletek árukínálatába igyekeztek mindent belezsúfolni, amire csak szükség lehet. A boltok barlangszerűen vannak elrejtve a házak kapualjaiban, ezzel is fokozva a romantikus hangulatot.

Étteremből már jóval több van, az ételek alapját természetesen a friss halak és a tengergyümölcsei adják. Kipróbálhatunk olyan helyi különlegességeket, mint a tengeri sünös spagetti.

Procida régészeti szempontból is fontos, hiszen eredete a görög időkre, mintegy 3000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Számos ásatás zajlik ma is, a feltárt maradványokat érdemes megtekinteni.

Procida történelme elsősorban a Terra Murata, az ófalu és a Corricella, a sziget délkeleti részén lévő halásztelepülés köré fonódott. Itt található a középkori Szent Mihály apátság, emellett Corricella káprázatos panorámájáról és csodás, színes házakkal övezett kikötőjéről is híres, melyek a sziget jelképeivé váltak. Nem véletlen, hogy A tehetséges Mr. Ripley és az Il Postino című filmeket is itt, Corricellán forgatták.

A mediterrán térségre jellemző színes házai írókat is megihlettek - az ókori római költőktől, mint Vergilius, az olyan modern szerzőkig, mint Elsa Morante, akinek Arturo szigete éppen Procidán játszódik.

A vallás erősen áthatja a helyiek mindennapjait. Áprilistól júniusig öt katolikus felvonulást rendeznek az egyház szervezésében, amelyek közül a nagypénteki a legjelentősebb. Van néhány nem vallási témájú fesztiválja is, mint a Citrom Fesztivál vagy a Tengeri Fesztivál.

Procida legfőbb vonzereje a Tirrén-tenger. Északi részének homokos strandjai, mint Ciraciello, Cala del pozzo Vecchio, Ciraccio vagy a déli Chiaia kristálytiszta vizükkel és a természeti környezetüknek köszönhetően mind gyönyörűek.

Procida 2022-ben Olaszország kulturális fővárosa volt.

Megközelítés

Procidára eljutni nagyon egyszerű. Egy rövid taxi vagy metróút (3 megálló az L1-en) a Napoli Centrale (Nápoly központi pályaudvar) állomásról közvetlenül a nápolyi kikötőbe visz. Onnan mutassa be az előre megvásárolt jegy QR-kódját a megfelelő komptársaságok standjánál, vagy vásároljon jegyet közvetlenül az irodában. A kikötőben a komptársaságok jegypénztárainak sorát találja, mindegyikben egy-egy táblán feltüntetve az indulási időpontokat és azt, hogy a komp melyik "molo"-ból vagy dokkból indul.

A társaság egyik alkalmazottja röviddel az indulás előtt kinyitja a kaput, és a beszállás előtt beolvassa a jegyét. Nápolyból két fő társaság, a Caremar és a Snav közlekedik Procidára. A jegyek mindkét társaságnál 17- 24 euró között mozognak, időponttól függően, de szezontól függetlenül.

Figyelmeztetés: a nápolyi kikötőben óvatosan a zsebtolvajok miatt.

A kikötőből tipikus olasz szigeti taxik viszik el a vendégeket a szálláshelyre. Általában csak készpénzt fogadnak el, azonban a kompkikötő közelében bankok is találhatók. Vannak tömegközlekedési buszok is, amelyek viszonylag gyakran járják a szigetet.

Partraszállási adó

Olaszország több szigetén „partraszállási adót” vetnek ki, így Procida szigetén is a partra szálló turistáknak meg kell fizetniük.

Május 1. és október 31. között a Procidán a tursiták számára a partraszállási adó 3,50 euró/fő. A hat téli hónap alatt a díj személyenként 2,50 euróra csökken, szintén a nem szezonális turizmus ösztönzése érdekében.

Tartomány:Campania
Cím:Procida
GPS: 40° 45′ 28.35846″, 14° 0′ 54.28274″
Honlap: http://www.procida.net