» Görögország

» Görögország » Peloponnészosz » Peloponnészosz


Korinthosz egyike volt a gazdaságilag és katonailag legerősebb városoknak nemcsak az ókori Görögországban, de a Római és a Bizánci Birodalomban is.

 

A csatorna építése

A görögök 1867-ben kezdeményezték a Korinthoszi-csatorna építését, majd 1881-ben Türr Istvánt bízták meg a vállalkozás irányításával. Türr elképzeléseit egyeztette Lesseps-szel, egy 1869-es nemzetközi megállapodás ugyanis a hajózó csatornák szélességét 40 méterben minimalizálta - ám ez aránytalanul megnövelte volna a költségeket. Lesseps támogatta a 22 méteres fenékszélességet. Türr Gerster Bélával készíttette el a tanulmányterveket, s francia részvénytársaságot alapított a tőke biztosítására. (Gerster részt vett a Panama-csatorna nyomvonalának feltárásában, s elsőként javasolta a víziút megépítését, Türr hazai elképzeléseit is ő vetette papírra.) 

A kivitelezést Gerster vezette. Az 1888-as határidőre, előre nem látott nehézségek miatt csak a munka háromnegyede készült el. A késedelem többletköltséget okozott, s akárcsak Panamában, a tőzsdei manipulációkban elveszett a beruházásra szánt tőke, s a társaság csődbement. A munka másfél évig állt, majd Türr új, görög társaságot alapított, s megszerezte a görög kormány támogatását. 

Gerster Korinthoszban saját technológiát dolgozott ki a csatorna építésére. A mészkő alkotta földszoros 80 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, a nyomvonal mentén iparvágányt épített a kő elszállítására. Mély bevágást készített, ebből aknákat mélyített, az ókorból maradtakat is felhasználva, ezeket földalatti vágatokkal kötötte össze, s ebből fejlesztette tovább a V alakú bevágást. Még négy magyar mérnök vett részt a munka irányításában, a csatornát ők fejezték be, Gerster akkor már vasutat épített Magyarországon. 

A csatorna építésén átlagosan 4000 munkás dolgozott. Az ünnepélyes átadás 1893. augusztus 6-án volt, György görög király és Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében. A mesterséges víziutat 1893. október 28-án helyezték forgalomba. 

A 6345 méter hosszú csatorna vízmélysége 8,5 méter, a vízfelszínen 25, a fenéken 22 méter széles. Az új víziút 325 km-el rövidítette meg az Adria és Athén közötti utat. Megépítették Poszidonia és Iszthmia kikötőit, egy-egy 80 m hosszú vasúti és közúti hidat. A csatorna napi 30, legfeljebb 6000 tonnás hajót képes egy irányban átengedni. 

A munka során 11 millió köbméter követ termeltek ki, 1200 tonna lőport, 450 tonna dinamitot használtak fel. Az építkezést földrengés is megzavarta, egy 30 méteres szakasz beomlott, halálos áldozatok is voltak. Ezután kevésbé meredek, a szikla minőségétől függően 71-77 fokos falakat vájtak. Gerster magyar és francia nyelvű könyvben számolt be a munkáról, leírásai kivívták a nemzetközi szaksajtó elismerését. 

Tartomány:Peloponnészosz
Cím:Korinthosz
GPS: 37° 56′ 19.0914″, 22° 55′ 56.05788″