» Olaszország » Lazio
Valósággal testre szabták a karcsú és elegáns Audrey Hepburn filmszínésznőre az angol hercegnő szerepét, aki Rómában beleszeret egy amerikai újságíróba. 54 éve, hogy a hollywoodi újonc egyik napról a másikra népszerű lett az "Római vakáció" című filmben nyújtott alakításáért és Oscar-díjjal tüntették ki a legjobb női főszerepért. A fellázadt hercegnő szívderítő kilengései William Wyler filmjében milliók álmait jelentették.
A turisták még ma is nagy számban zarándokolnak el a Via Margutta 51 számú házhoz, ahol az amerikai riporter, Peck lakott és ahol a film egy részét forgatták.
Ez volt az első Rómában és a Cinecitta római filmstúdióban forgatott amerikai film. Az 1,5 millió dolláros ráfordítással
készített film egyedül az Egyesült Államokban öt millió dollár bevételt eredményezett.
Rómát évek óta Audrey Hepburn "láz" kerítette hatalmába. Valósággal kultikus tárgynak számít a film forgatásáról készült
exkluzív fotókkal ékesített naptár. Rómaiak és turisták egyaránt elkapkodják, akárcsak a postai levelezőlapokat Audrey Hepburn fotójával. Nagyon keresettek a film egyes jeleneteivel díszített pólók is.
A Római vakáció forgatásának idején (1953) az idegen országokban való filmezés ritkaságnak számított. Nem véletlen, hogy a film főcímén feltűnik ez a felirat: „Ezt a filmet teljes egészében Olaszországban, Rómában vették fel.”
Szándékosan forgattak fekete-fehérben, hogy a helyszín ne vonja el a nézők figyelmét, hanem Róma képei beleolvadjanak a történetbe, mint a film harmadik főszereplője.
Az Igazság szája, Piazza Bocca della Vérittas, Santa Maria in Cosmedin. Audrey Hepburn és Gregory Peck a szobort használják, hogy leteszteljék őszinteségüket. Az „igazság szája”-jelenetben, amikor Peck figurája úgy tesz, mintha a dombormű leharapta volna a kezét, Hepburn ijedtsége valódi, mivel egyáltalán nem volt megbeszélve, hogy a színész visszahúzza a kezét a zakója ujjába, hogy úgy tűnjön, mintha tényleg megcsonkították volna. A dologba a sztár csak a rendezőt avatta be, így amikor a forgatáson a színésznő meglátta, pontosabban nem látta kollégája kezét, olyan hitelesen sikított fel, hogy ez az egyetlen felvétel elég volt, ez került be végül a filmbe. (részletek)
Caffè Rocca, Piazza della Rotonda és a Pantheon (részletek).
Angyalvár. (részletek)
Trevi-kút. (részletek)
Piazza Venezia
Piazza del Popolo (részletek)
Piazza di Spagna és a Trinità dei Monti. A magyarul Spanyol-lépcsőnek nevezett lépcsősor olaszul a Trinita dei Monti névre hallgat a tetején álló templom után. (részletek)
Colosseum (részletek)
Tevere folyó
Via Margutta 51. Itt lakott az amerikai riporter.
Via dei Fori Imperiali
Via della Stamperia 85. A fodrász szalon, ahol Anna hercegnő frizuráját csinálják.
Palazzo Colonna galéria. A hercegnő sajtótájékoztatójának helyszíne. (részletek)
Palazzo Brancaccio. A hercegnő hálószobája. A palotában az Il Museo Nazionale d’Arte Orientale múzeum található.
|
Értékeld te is!