» Olaszország

» Olaszország » Veneto » Dolomitok


Az első világháborúban elszenvedett borzalmas csaták emlékére a Monte Grappánál nevezték át a várost Bassano del Grappára, a sok áldozat előtt tisztelegve. Ernest Hemingway itt írta a Búcsú a fegyverektől című művét.

Bassano del Grappa Veneto régióban található, Vicenza megyében. Itt élt és alkotott Jacopo Bassano festő, és itt találták fel a Grappa nevű törkölypárlatot is.

Itt született még Renzo Rosso is, a Diesel nevű olasz ruhamárka alapítója, aki nemrég hozta létre az egész Bassanót lefedő wi-fi hálózatot.

A várost az i.e. második században alapították a rómaiak Bassianus néven. Egy 2009-ben talált bronz kard, a Spada di Riccardo az i.e. 18. és 15. század közé datálódik, vagyis valószínűleg a rómaiak előtt már jóval régebben is lakott volt.

A kastélyát először 1150-ben említették. 1175-be foglalta el Vicenza, de Bassano szabad város maradt, egészen a 13.-14. századig.

1368-ban Milánó vette birtokába, majd 1404-ben Velence: ők hamar felvirágoztatták a várost, hamarosan fontos ipari központ lett, főbb termékei a gyapjú, a vas, a réz és a kerámia volt.

A francia forradalom alatt itt zajlott a Bassanói csata. 1815-ben a Lombard-Velencei Királyság része lett, majd 1866-ban az Olasz Királysághoz csatolták, bár Napóleon hónapokat töltött Bassanóban.

Az eredeti neve Bassano Veneto volt. Az első világháborúban elszenvedett borzalmas csaták emlékére a Monte Grappánál nevezték át Bassano del Grappára, a sok áldozat előtt tisztelegve. Ernest Hemingway itt írta -miközben mentős volt a háborúban -, a Búcsú a fegyverektől című művét. De nem csak ő tartózkodott itt ez idő tájt: Scott Fitzgerald és Dos Passos is itt szolgált.

A város egyik jelképe a fahíd, melyet Andrea Palladio tervezett 1569-ben. Sokszor elpusztult, köztük a második világháborúban, de mindig helyre állították.

A Szent Ferenc templomban számos 14. századi freskó maradványai megtalálható. A mellette lévő városi múzeumban olyan művészek alkotásai láthatók, mint Tiepolo, Dürer, Bernini és Rembrandt.

Helyi ételek a bassanói spárga főtt tojásszósszal, a vicenzai tőkehal, a karamellizált hagyma, a polenta krumplival és Asiago sajttal, és a castagnaccio sütemény. Borok a Breganze (vörös, fehér), a Montello e Colli Asolani (vörös, fehér, és pezsgő) és a grappa.

Júniusban nagy zenei fesztiválokat rendeznek, nemzetközi zenészek fellépésével.

Tartomány:Veneto
Cím:Bassano del Grappa
GPS: 45° 45′ 56.62296″, 11° 43′ 38.18892″