» Spanyolország

» Spanyolország » Valencia


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Valenciától mintegy 40 kilométerre található város a Tomatina nevű paradicsomcsatáról híres.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig egy közeli zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek. Mindezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később, otthonról hozott paradicsomokkal szándékosan ismételték a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget. 

A hatóságok hiába tiltották be a paradicsomdobálását, az mégis minden évben megismétlődött, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében.

Az ötezer lakosú településnek világhírnevet szerző rendezvényre évente több mint 160 tonna szottyadt paradicsommal készültek a szervezők. A zöldséget kamionokról dobálják, öntik a tömegbe, amely aztán a földről felszedve, hangosan nevetgélve és kiabálva hajigálja, keni egymásra szétmálló paradicsomokat.

Az egy órán át tartó "ütközet" nyomán a belvárosi utcákat teljesen beborítja a paradicsompüré, több méter magasan jut a házfalakra is. A csatázók pedig boldogan dagonyáznak a piros tócsákban.

Nemzetközileg ez az egyik legnépszerűbb spanyolországi rendezvény, amelyre a résztvevők több mint 65 százaléka külföldről érkezik.

Tartomány:Valencia
Cím:Buñol
GPS: 39° 25′ 13.23696″, -0° 47′ 24.48024″

Még nem érkezett hozzászólás!