» Szlovákia

» Szlovákia » Kassai kerület


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Az 1563-1638 között épült kastélyban a fejedelmet és korát bemutató állandó kiállítás látható.

Borsi Szlovákiában Sátoraljaújheltől 3 km-re keletre, a szlovák-magyar határ mellett, a Zemplén-hegység déli lábánál található. A kastélyban Zrínyi Ilona 1676-ban Regécre vezető útja közben szállt meg, így a véletlennek köszönhető, hogy II. Rákóczi Ferenc március 27-én itt született meg. A születésének helye feltehetően az azóta megsemmisült délnyugati sarokbástyában, a fejedelemnői lakosztály lehetett.

A látogatók veteményeskert, VR szoba, szabadulószoba és tematikus játszótér segítségével pilanthatnak be a borsi Rákóczi-várkastély egykori mindennapjaiba.

A fejlesztések részeként a Bodrog felől a kastélyhoz vezető gyalogos útvonalat alakítottak ki az egykori urasági erdőn keresztül, és felújították a kerékpáros utat is. A kastélytól keletre elhelyezkedő területen veteményeskertet alakítottak ki, amely bemutatja a Rákócziak korában termesztett növényeket, valamint a kastélyban nyíló étterem és szálloda számára is alapanyagokat termel. A veteményeskert mellett tematikus játszótér épült.

A kastélyban a hagyományos kiállítást kiegészítve épült egy szabadulószoba, valamint egy VR szoba is, ahol VR szemüveget viselve pilanthatnak be a látogatók a kastély egykori mindennapjaiba.

A projektben részt vesz Sátoraljaújhely is, ahol többek között elektromos kerékpárokat és dokkolókat helyeznek üzembe, amellyel az ide látogatók a Ronyva mentén a kastélyhoz kirándulhatnak.

Tartomány:Kassai kerület
Cím:Borsi
GPS: 48° 23′ 31.67484″, 21° 42′ 22.93776″

Még nem érkezett hozzászólás!