» Szlovákia

» Szlovákia » Pozsonyi kerület


Vöröskő hegyormon álló várát III. Béla felesége, Mária építtette, de az ősi falakból csak kevés maradt az utókorra.

Mai, monumentális formáját a vár a XVII.-XVIII. század során nyerte el.

Szlovákia egyik legnagyobb lakott, múzeumként szolgáló várépületének három szintje alatt a dúsgazdag Fuggerek, Márk és Antal egykori nagyhírű borospincéi rejtőznek. Vöröskő várát korábban a Thurzó-család, majd a Pállfyak és Erdődiek birtokolták, akik 1945-ig lakták a várat és a környék több kisebb kastélyát.

A rendkívül gazdagon berendezett várkastélyt 1949-ben Csehszlovákia állami tulajdonú kulturális műemlékké nyilvánította, egy részét 1992-ben múzeumként nyitották meg a látogatók előtt. A vármúzeumban négy évszázad főnemesi lakhelyeinek berendezési tárgyait, rendkívül nagy értékű bútorokat, régi fegyvereket, gazdag festménygyűjteményt tekinthet meg a látogató. A kiállított bútorok száma meghaladja a kétezret, a porcelángyűjtemény alig kevesebb ötezer darabnál, több száz fegyver, másfél ezer festmény és ugyanennyi metszet is áll a gyűjteményben.

Vöröskő várában sok magyar turista fordul meg, de aki nem járt ott, az Várkonyi Zoltán két filmjének - az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán - képsoraiban tekinthetett be a vár belső termeibe. Várkonyi 1966-ban itt forgatta a Jókai művéből készült filmpáros belső jeleneteit.

Tartomány:Pozsonyi kerület
Cím:Červený Kameň
GPS: 48° 23′ 29.65218″, 17° 20′ 6.68915″