» Ausztria

» Ausztria » Wien

Spanyol Lovasiskola Látogató Központ


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A gyerekek a Hofburg barokk környezetében, élőben csodálhatják meg a Spanyol Lovasiskolát a híres bécsi lipicai lovakkal.

A lipicai ménes története

A lipicai ménest 1580-ban alapította III. Károly. A Spanyol Lovasiskolát, ahol kezdettől fogva csak a ma lipicai néven ismert lovakat idomították, azért hívják spanyolnak, mert 1562-ben először I. Miksa császár, magyar király, később II. Miksa néven német-római császár hozta a fehér paripákat Spanyolországból. A csehországi Kladrubyban alapított udvari méntelepet, a Lovasiskola állatait - kezdettől fogva csupa mént - pedig az Istállóvárban, a bécsi Hofburg legrégibb részében helyezték el.

A késői reneszánsz idején, amikor az antik világról vettek példát, előkerült egy könyv, "A lovaglás művészetéről", amelyet az i.e. 430-354 között élt Xenophon írt, s amely egy csapásra bestseller lett Európában.

A barokk korszakban megépült a Hofburgban a Téli Lovasiskola - építésze, Josef Emanuel Fischer von Erlach Bécs számos korabeli épületét jegyezte -, s itt már Mária Terézia is gyakran részt vett a hölgyek lovaglásain, de udvari és álarcosbálokat is tartottak.

A napóleoni háborúk idején Lipica hadszíntérré vált, az értékes állatokat kétszer is Magyarországra menekítették. A mai megjelenés a XIX. század óta jellemző a Spanyol Lovasiskolára: kávébarna frakk, sárgás őzbőr nadrág, magas szárú lakkcsizma, kis háromszögletű kalap a lovasoknak és aranyos hímzésű vörös nyeregtakaró, arannyal kivert szerszám a lovaknak. Ebben az időszakban a Téli Lovasiskola a felső tízezer báljainak, koncertjeinek színhelye volt és 1814-15-ben, a bécsi kongresszus idején lovasbemutatókat is rendeztek itt. Az 1848-as forradalom után a Téli Lovasiskolába bevonult az ifjú demokrácia: itt tartotta első üléseit az osztrák Reichstag.

A múlt század végén a sok változás közepette a Lovasiskola maga volt a kortalanság szigete: továbbra is csak a császárnak és vendégeinek volt fenntartva

Az utolsó császári lovasrendezvényt 1894-ben tartották itt, s azóta az iskola csakis lovasokat és lovakat képez ki az úgynevezett magasiskola művészetére. Az egyetlen intézmény a világon, amely a mai napig őrzi a magasiskola reneszánsz hagyományait.

Az első világháború után Lipica külföldre került: a ménes és a lovak egy része olasz tulajdon lett. A többi lovat részben Laxenburgba, később pedig a stájerországi Piberben lévő katonai tenyésztelepre szállították. A Spanyol Lovasiskolát a köztársaság megnyitotta a közönség számára.

A második világháború idején a tenyészetet a volt Csehszlovákia területére vitték, a Lovasiskola ménjeit a felső-ausztriai St. Martinba kellett vinni nem sokkal a háború vége előtt. A kancákat egy másik felső-ausztriai helyre telepítették, s csak 1947-ben kerültek vissza Piberbe.

A Spanyol Lovasiskola azonban fennmaradt, s ez főleg az amerikai megszálló csapatok főparancsnokának, George S. Patton tábornoknak köszönhető, aki maga is a lovak és a lovaglás nagy barátja volt. Egészen 1955 októberéig azonban "száműzetésben" volt az Iskola, csak akkor költözhetett be újra a Hofburgba.

1983-ban a tenyészetben dúló járvány elvitte a csikók többségét. Veszélybe kerültek a lovak akkor is, amikor 1992-ben kigyulladt a Hofburg. A Téli Lovasiskola károkat szenvedett, be kellett zárni, de a lovakat kimentették egy parkba. A Hofburg-tűz után öt hónappal a Spanyol Lovasiskola ismét megnyithatta kapuit.

A Spanyol Lovasiskola

A bécsi Spanyol Lovasiskola egyedülálló a világon abban, ahogy megőrizték és továbbra is ápolják a reneszánsztól napjainkig a lovaglás magasiskolájának művészetét. Felejthetetlen élményt jelent a zenével összhangban mozgó lipicai lovak látványa.

1572. szeptember 12-én alakult meg a híres bécsi lovasiskola. Az első világháború előtt csak a Habsburg-családnak tartottak előadást, és tanították őket lovagolni, de utána minden vasárnap nagyközönség előtt is megnyitották. A sok szürke lipicai mellett, hagyományosan egy sötét ló is van a többi között, bizonyítva, hogy nem csak szürke színben létezik.

A lovasiskolának otthont adó épületrészt (Téli lovasiskola) Johann Bernhard Fischer von Erlach tervei szerint építették 1729-1735 között barokk stílusban. Azért emelték egykor, hogy a nemesi ifjaknak legyen hol lovaglóleckét venniük. A lovasok a mai napig a tradicionális öltözetükben lovagolnak.

A lovasmutatványok eredete a reneszánsz időkre nyúlik vissza, amikor jól képzett lovakra és lovaglási technikákra volt szükség a lovas harcmodor manővereihez.

Világörökség

A Spanyol Lovasiskolát felkerült az UNESCO szellemi kulturális világörökség listájára.

Az UNESCO indoklása szerint "a Bécsi Spanyol Lovasiskola klasszikus lovaglása hagyományos művészet, és a lipicai lovak szaporításnak, tenyésztésének, trenírozásának és lovaglásának gyakorlata" "A lótenyésztéssel és a felszerelések használatával kapcsolatos ismereteket tapasztalt lovászok és lovasok adják át a tanulóknak."

Lovasbemutatók

A lovasbemutatókon sok híres figurát mutatnak be:

"Courbette" - ágaskodás
"Levade" - a ló felágaskodik, miközben hátsó lábának csánkjai szinte a talajt érintik
"Croupade" - a ló a levegőbe ugrik, miközben mellső és hátsó lábait a hasa alá húzza
"Capriole" - a ló a levegőbe ugrik, s ezzel egyidőben hátsó lábaival kirúg
"Piaffe" - helyben ügetés, vagyis a ló helyben jár, gyakran két oszlop között

Idegenvezetés a Spanyol Lovasiskolában hétfő-vasárnap (3 éves kor alatt ezen nem szabad résztvenni) 1 órás 14, 15 és 16 órakor. 

Zenés reggeli edzés

A gyerekenek ajánlható program a Zenés reggeli edzés (ezen 3 éves kor alatt nem szabad résztvenni), kedd-péntek 10-12 h. 

A reggeli edzés - a tréning "magasiskolája" lovaknak: a lipicai lovak belovaglóinak éveken át tartó munkájába nyerhetünk betekintést. A lazítógyakorlatok és a mutatványok finomítása, tökéletesítése a reggeli edzésmunka része. A belovagló saját személyében felelős lova idomításáért. A ló izomzatának erősítésével a természetes mozgássorokból megszületnek a magasiskola tökéletes figurái.

A lipicai lovak gálabemutatója

A klasszikus ugrásokat nem gyakorolják minden nap, ezért ezek csak alkalmanként láthatók. Amikor pedig leszáll a lovas, mindig valami finomság kerül elő frakkzsebéből, hogy ezzel jutalmazza lova ügyességét.

A Spanyol Lovasiskolában található Café Sacherben megkóstolhatják a híres Sacher tortát is.

A Látogató Központ a Hofburgban, a Michaelerplatzon, a Michael-kupola alatt, szemben a császári lakosztályok bejáratával található.

 
Tartomány:Wien
Település:Wien
Cím:1010 Wien, Michaelerplatz 1, Michaelerkuppel
GPS: 48° 12′ 27.56844″, 16° 21′ 57.79368″
Honlap: http://www.srs.at

Még nem érkezett hozzászólás!