» Görögország

» Görögország » Kréta » Kréta


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A mai Heraklion közelében lévő Knósszosz Kréta legnagyobb bronzkori épületegyüttese, feltételezhetően az egykori Minószi civilizáció vallási és politikai központja volt. A közvélekedés szerint Knósszoszban uralkodott Minosz király, aki palotája alá labirintust építtetett Minótaurosz számára. Itt ölte meg a "labirintus szörnye" az útvesztőben eltévedt áldozatait.

A sziget északi partjától hat kilométerre, a Kefala-domb csúcsán és keleti lejtőjén fejlődött ki a Knósszosz nevű gazdag város, ahol a település fénykorában 50 ezer ember élt.

Knósszosz legnagyobb bronzkori kiterjedésű épületegyüttesének története i.e. 2000 körül kezdődött: ekkor emelték az első, négyszögletes alaprajzú, kőtömbökből álló épületet, amelyet évszázadokkal később egy földrengés romba döntött. Helyére nagyobb épületet húztak, de i.e. 1700 körül azt is földrengés és tűzvész pusztította el.

A palota a harmadik újjáépítés és kibővítés során nyerte el azt az alakját, amelyet az 1900-as évek elején Sir Arthur Evans rekonstruált. I.e. 1450 körül azonban a palota ismét leomlott és kigyulladt: egyesek szerint újabb természeti csapás következtében, mások úgy tartják, hogy a Görögország kontinentális részéről érkező mükénéiek okozták pusztulását, megint mások polgárháborút vagy járványt feltételeznek, de a legvalószínűbb, hogy földrengés okozta. Bármi is történt, a palotát i.e. 1400 körül ismét felépítették és még három évszázadon át használták.

Tartomány:Kréta
Cím:Heraklion
GPS: 35° 20′ 19.44672″, 25° 8′ 39.16536″

Még nem érkezett hozzászólás!