» Magyarország

» Magyarország » Vas


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Bükfürdő látnivalói.

A Vas megyei Bük határában az 1960-as évek elején olajat kerestek, a fúrások nyomán azonban meleg vizet találtak. A település és a megye akkori vezetői azonnal felismerték a magas ásványi koncentrátumú, később gyógyhatásúnak minősített meleg vízben rejlő lehetőséget, és már 1962. augusztus 19-én megnyitották az akkor még egyetlen medencéből álló fürdőt.

Büki Gyógyfürdő

1962 augusztusában adták át a fürdő első gyógyvizes medencéjét. Az azóta eltelt időben 14 hektárnyi ősfás területen fekvő, 34 medencés, több mint 5800 négyzetméteres vízfelülettel rendelkező komplexummá fejlődött a Bükfürdő Thermal & Spa, amelynek szolgáltatási körét a gyógy-, strand- és élményfürdő, a modern szaunavilág, a wellnesscentrum, valamint az országosan elismert gyógyászati részleg gazdagítja. 

2010-ben fogadták a 30 milliomodik vendéget. Várhatóan a 2024 tavaszán köszönthetik majd a 40 milliomodik látogatót. 

Látogatóközpont

Látogatóközpont kiállítóterében föld- és gyógyvíztörténeti bemutatókkal várják a vendégeket.

Korabeli tévéhíradó és számos látványos, magyar és angol nyelvű tábla is vezet a bükfürdői gyógyvíz történetében Bükfürdő Termál terén, a Látogatóközpontban. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia fürdői között is elkalauzol a tárlat, amelynek „statikus” elemei között ott van egy fotópont: a 66 évvel ezelőtti vízfeltörésnek lehetnek részesei a látogatók.

A kiállítás egyik látványos darabja a méretes gyógyvízkő.

A fő attrakció egy különleges vetítés, amely hangban és körbevetített képekben visz évmilliókon át a dinoszauruszok „mindennapjaitól” a Bükfürdő Thermal & Spa jelenlegi medencéiig, tereiig.

A tárlat és a vetítés ingyenesen látogatható. A Látogatóközpont egyúttal információs központ is, hiszen oda költözött a fürdő városrész pavilonsoráról a Tourinform Bükfürdő. Ezzel pedig mintegy „időesszenciaként” egy helyen találják a vendégek a régmúlt és a jelen Bükfürdő-kínálatát.

Külön szabadtéri kiállítás is készült a földtörténet témájában: érdemes bejárni a Termál teret.

Tartomány:Vas
Cím:Bükfürdő
GPS: 47° 22′ 52.18248″, 16° 47′ 13.3998″

Még nem érkezett hozzászólás!