» Magyarország

» Magyarország » Somogy » Balaton


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Balatontól tíz kilométerre fekvő, mintegy 260 lakosú
zsáktelepülés Somogy egyik legvirágosabb községe, s egyben a megye
legmagasabb pontja. A falu fölé magasodó domb tetején áll a
nevezetes templom, amelyet 1999-ben tártak fel. 

Az egykor híres búcsújáró hely az Árpád-kori templom egykori
harangjának köszönhette ismertségét. A töröktől féltve, a gyugyiak
a földbe ásták a harangot, amelyet jóval a török hódoltság után
kimosott a víz. Ennek az egész országban híre ment, éspedig úgy,
hogy Gyugyon harangot hozott a víz. Ezt követően évszázadokon át
jeles búcsújáró helyként tartották számon a települést.

A Balatontól 10 kilométerre fekvő, mintegy 260 lelkes falu első
a birtokosa a Bő nemzetség volt az Árpád-korban, ebből az időből
való az elmúlt években feltárt templom is.

A dimbes-dombos zsáktelepülés
határában tábla is jelzi, mire számíthat az ide betérő. Ez Somogy
egyik legvirágosabb községe - tudatja a felirat, s hogy méltán
viseli ezt a címet, arról bárki személyesen is meggyőződhet.

Az utcák, a porták rendezettek, virágok, a falu nevét adó diófák
(gyugy=dió) fogadják a hazatérőket, s a látogatókat. Az itt élők
büszkék erre, miként a település ezeréves múltjára, amelyre íme,
bizonyság a templom.

Gyugy temploma nem csak koráról, harangjáról is híres. Egykor -
jóval a török hódoltság után - hosszú időre búcsújáró hellyé is
tette a falut.

Történt, hogy a töröktől féltve, a falubeliek elásták templomuk
harangját. Meg is feledkeztek volna róla, ha a víz ki nem mossa.
Gyugyon harangot hozott a víz
- terjedt a hír, s erre messze
földről zarándokoltak ide az emberek, évszázadokon át.

A helyet, ahol a harang felbukkant, ma is szentgödörnek nevezik.

Tartomány:Somogy
Cím:Gyugy
GPS: 46° 41′ 32.31024″, 17° 40′ 55.56324″

Még nem érkezett hozzászólás!