» Magyarország

» Magyarország » Veszprém » Balaton


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Bakony lábánál 192 évvel ezelőtt alapított kézműves porcelánüzem termékpalettáján ma már több mint 16 ezer forma és 4 ezer minta szerepel. Évente 350-400 új terméket állítanak elő, amelyekből a világ több mint 60 országába exportálnak.

A három leghíresebb herendi motívum, a Viktória, a Rotschild és az Apponyi, amelyek névadói maguk is a manufaktúra megrendelői közé tartoztak.

Viktória-minta

A Herendi Porcelán a világ egyik legszebbjeként ismert a britek számára. A londoni világkiállításon bemutatott és aranyérmet nyert kínai stílusú pillangókkal, virágos ágakkal, élénk és vidám színekkel festett motívum az egyik legismertebb Herendi-minta. A bemutatót 1851. május 1-jén nyitotta meg Viktória királynő Londonban, ahol mintegy 100 ezer tárgyat állítottak ki több mint tizenhat kilométeren, és 15 ezer kiállító részvételével. A kiállításon számos tárgy szerepelt, többek közt a Koh-I-Noor gyémánt és egy 8,5 méter magas kristályszökőkút is. 

A Viktória-minta keletkezése szinte egyidős a Herendi-porcelán készítésével. A kínai hatás alatt született, stilizált lepkékből és virágzó ágakból álló minta azt a szín- és dekorációgazdagságot reprezentálja, amely kezdettől fogva jellemzi a porcelánmanufaktúra festészeti stílusát. Leghangsúlyosabb eleme a Kínából származó bazsarózsa, amely Európába kerülve a korai porcelánok egyik legkedveltebb motívumává vált. Az egyéni arculat kialakításának lehetőségét a lepkék sokfélesége, a pünkösdi rózsa változatos megjelenési formái teremtették meg, így a kínai eredet ellenére a minta magyar benyomást kelt, felidézve a magyar erdők, mezők, a falusi kertek tarkaságát és zsongását.

Viktória nagy becsben tartotta a Herendi-étkészletet, csak abban az ebédlőben terítettek vele, ahol esténként együtt vacsorázott férjével, Albert herceggel. Ilyenkor sosem volt körülöttük személyzet, saját magukat szolgálták ki. Az angol uralkodóház későbbi tagjai is kedvelték a Herendi-műalkotásokat. A több mint 170 éve használt Viktória-minta az ét-, a tea- és a mokkáskészleteken kívül mutatós egyéb dísztárgyakon, mint a bonbonniére, a dísztányér vagy a lámpaváza.

A Viktória-kollekció az évtizedek során számtalan módozatban és színvilágban született újjá, legutóbb felújított változata egy Royal Garden mintával megfestett Herendi-porcelánkészlet Magyarország hivatalos nászajándéka volt Vilmos herceg és Katalin hercegné számára.

Tartomány:Veszprém
Cím:Herend
GPS: 47° 8′ 2.25492″, 17° 45′ 6.37668″

Még nem érkezett hozzászólás!