» Magyarország

» Magyarország » Budapest


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Jókai Mór 1853-ban vásárolta meg a Svábhegyen lévő telket a rajta álló házzal együtt, a területet borító sűrű bozót helyébe szőlőt és gyümölcsfákat telepített.

Jókai a gyakori erős szél ellen hársat, juharféléket, szilt, berkenyét, vadgesztenyét és diót ültetett, a ház körül kisebb díszparkot alakított ki.

A Jókai-kert 1975 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, 2007 óta pedig védett történeti kert.

A kertben a 2011-es felújításkor gyümölcsfákat ültettek, rózsakertet és szőlőlugast létesítettek, a szélfogó erdősávokat felújították és az agresszívan terjeszkedő növényfajokat eltávolították, emellett a Jókai korát és a kert természeti értékeit bemutató információs táblákat, madárodúkat és madáritatókat helyeztek ki.

Jókai Mór a maga korában ökológiai szempontból egyedülálló kertet hozott létre, amelyben nem a kor divatos növényeire, hanem a honos fajokra helyezte a hangsúlyt. 

Jókai Mór egész életében légzőszervi panaszokkal küszködött. Attól kezdve, hogy a budai Sváb-hegyen telket vásárolt, a nyarat és az őszt nagyrészt ott töltötte. A hatás nem maradt el: egészsége fokozatosan helyreállt, Meggyőződése szerint a friss hegyi levegőnek és a budaörsi gazdáktól vásárolt tejnek, zöldségnek, gyümölcsnek köszönhette a javulást. Jókai kertésztudományát is itt fejlesztette, ugyanis bevásárlókörútján többször elkísérte szolgálóját, hogy a helyi szőlősgazdákkal beszélgessen, konzultáljon. A budaörsi tapasztalatokat a sváb-hegyi kertjében hasznosította. A bor kezeléséhez nem értő Jókai Prock Péter budaörsi borosgazdával megegyezett, hogy rendszeresen szállítson neki a Költő utcai villába bort. Ezek után jó borral tudta megkínálni

Jókai barátjával, ügyvéd szomszédjával mozgalmat szervezett a szűkebb pátria, a Svábhegy és környéke szépítésére, természeti értékeinek megóvására. Az Eötvös-villában 1888 augusztusában megalakult Svábhegyi Egyesület 1893-tól őt választotta tiszteletbeli elnökének, így ismerve el a környezetéért való szorgosságát, az 50 éves írói jubileumán.

A Jókai-kert 1975 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, 2007 óta pedig védett történeti kert. Jókai korát és a kert természeti értékeit bemutató információs táblák, madárodúk és madáritatók kerültek kihelyezésre.

Látogathatóság: a Jókai-kert nyitvatartási időben szabadon látogatható, csoportok számára előzetes bejelentkezéssel szakvezetés kérhető.

A Jókai-kert nyitvatartása:
Március 15-től október 31-ig H-P 8:00-18:00 óráig, Szo, V és munkaszüneti napokon 10:00-18:00 óráig.
November 1-től március 14-ig H-P 8:00-16:00 óráig, Szo, V és munkaszüneti napokon 10:00-16:00 óráig.

Tartomány:Budapest
Cím:Jókai-kert
GPS: 47° 29′ 52.20852″, 18° 59′ 35.72149″

Még nem érkezett hozzászólás!