» Magyarország

» Magyarország » Veszprém » Bakony


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

2021. július 22-én nyitotta meg kapuit Nagyvázsony külterületén, a 77. számú főút mellett található, egykor katonai irányítótoronyként működő kilátó.

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. a Magyar Természetjáró Szövetséggel közösen 72 millió forintból állította helyre az egykori katonai kilátót. 

A kilátó sokáig elhagyatottan állt, feltehetően a II. világháború idején német katonák építették.

A felújítás során a 7 szintes torony új tetőszerkezetet, biztonságos védőkorlátokat, és acél lépcsőszerkezeteket kapott, valamint megújultak torony külső és belső falfelületei is. A biztonságos látogatás érdekében kialakításra került egy 20 férőhelyes parkoló, valamint fedett és fedetlen pihenőhely is.

A most átadott kilátóval a látogatók jobban megismerkedhetnek a honvédelem múltjával és annak fontosságával, hiszen Nagyvázsony térsége mindig is híres volt katonai múltjáról.

A kilátó és a pihenőhely egész évben, folyamatosan nyitva áll, és bárki számára szabadon látogatható. A felszerelt ajtók önzáródóak, melyek elsősorban a madarak védelmét szolgálják.

Fontos, hogy a kilátótól északra található terület egy katonai gyakorlótér, amelynek látogatása tilos.

Tartomány:Veszprém
Cím:Katonai Torony-kilátó
GPS: 47° 2′ 45.45204″, 17° 39′ 26.09928″

Még nem érkezett hozzászólás!