» Magyarország » Somogy » Balaton
Siófok 1968-ban érdemelte ki Siófok a városi rangot, mint a Balaton meghatározó települése, népszerű fürdővárosa, a balatoni hajózás központja és a déli vasút legforgalmasabb állomása. A város történelme egészen a római korig nyúlik vissza, már Galerius császár idejében zsilip épült a területén, a 18. század elején Rákóczi fejedelem adományozott pecsétet Fok falunak, a 19. század fordulójára népszerű fürdőteleppé nőtte ki magát a település. 2022-ben Siófok lett az ország legnépszerűbb vidéki városa a turizmus statisztikák alapján több mint 1,3 millió vendégéjszakával.
Az 1912-ben épült 45 méter magas toronynak az 1970-es évek óta már nincs szerepe a vízellátásban: a különleges épületben ma egy turisztikai és egy technológiai élményközpont, egy kávézó és egy oxigénbár található. A torony építésének 100. évfordulójára teljesen megújult, a kilátószintekre panorámalifttel juthatunk fel, a magasban pedig lélegzetelállító látvány tárul elénk. Az épület felső része lassan forog, így a kilátást akár egyhelyben ülve is megcsodálhatjuk.
A megújult Víztoronyban a páratlan panoráma mellett két szintes kiállítótér fogadja az érdeklődőket Varga Imre alkotásaival, Siófok55 helytörténeti kiállítással, valamint a jövőben váltakozó tematikájú időszaki kiállításokkal.
Az épületben berendezett állandó tárlat a városban született és 9 éves koráig ott élt zeneszerző életét, munkásságát mutatja be saját tárgyain és dokumentumokon, fényképeken keresztül. Az emlékház őrzi Kálmán Imre első zongoráját, kottáit, elismeréseit és egyebek mellett a kitüntetéseit is.
A kikötő nyugati felén épült a vitorlás kikötő, valamint a meteorológiai állomás, amely elsők között értesít minket a közeledő viharokról.
A keleti móló végén felállított alkotás egy aranyozott angyalt ábrázol, amely kezében galambot tart, ezzel szimbolizálva a békét, barátságot és egyetértést. Pjotr Tyimofejevics Sztronszkij orosz szobrászművész alkotását a 2012. szeptember 5–e és 7-e között Siófokon megrendezett Finnugor Népek VI. Világtalálkozójának alkalmából avatták fel. A műalkotás több oroszországi szervezet közös ajándéka Siófok városa részére.
Siófoktól néhány kilométerre fekvő Kereki községben, 283 méter magasan áll Fehérkő vára, amelyet Kinizsi ostromolt. Pazar panoráma, gyönyörű természet és egy kis Mátyás király korabeli atmoszféra várja az ide látogatót.
|
Értékeld te is!