» Magyarország

» Magyarország » Győr-Moson-Sopron » Sopron


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

1989. augusztus 19-én a Sopron melletti magyar-osztrák határátkelőnél néhány órára megnyitották a határt és több száz keletnémet jutott át Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba.

Az 1989. augusztusában tartott Páneurópai Piknik békedemonstráció volt, amelynek keretében pár órára jelképesen megnyitották az évtizedeken át szigorúan ellenőrzött és szögesdróttal lezárt magyar-osztrák határt. A rendezvényt több száz Magyarországon tartózkodó kelet-német, NDK-állampolgárnak sikerült kihasználnia, hogy Nyugatra szökjenek. A magyar határőrség annak ellenére nem avatkozott közbe, hogy ebben az időben még tűzparancs volt érvényben, a Magyar Népköztársaság pedig hivatalosan csak pár héttel később döntött úgy, hogy megnyitja nyugati határát az országban erre várakozó NDK-állampolgárok tízezrei előtt.

Látogatóközpont Páneurópai Piknik Emlékparkban

A könnyűszerkezetes, kétszáz négyzetméter alapterületű épület áprilistól októberig fogadja a látogatókat. Helyet kapott benne egy közösségi információs tér, egy múzeumi kiállítótér, egy kávézó és szociális helyiségek.

A kiállítótérben az 1989-es Páneurópai Pikniket mutatják be interaktív emlékkiállítás keretében.

A szabadtéri információs táblákon frissítették a tartalmakat, megújult a sétányok egy része is, ahová olyan süllyesztett taposóköveket helyeztek el, amelyek ismertetik a főbb történelmi eseményeket. Mindezek mellett megújították a piknikező asztalokat, a padokat, a pagoda épületét és a haranglábat is.

Elhelyeztek egy olyan, akadálymentesen megközelíthető 44 négyzetméteres installációs épületet is, amely egyfajta időkapuként állít emléket a határáttörésnek.

A Páneurópai Piknik Emlékpark 2015-ben Európai Örökség címet kapott, Magyarországon elsőként. A címet az Európai Bizottság hozta létre azzal a céllal, hogy elismerje azokat a helyszíneket, amelyek a történelem során Európa újraegyesítéséhez járultak hozzá.

Mára a Páneurópai Piknik és a határáttörés az európai újraegyesítés jelképévé vált. A történelmi esemény helyszíne kedvelt turistacélponttá vált az egykori keletnémet menekültek és rokonaik körében.

Tartomány:Győr-Moson-Sopron
Cím:Sopronpuszta
GPS: 47° 44′ 36.62304″, 16° 35′ 57.10416″

Még nem érkezett hozzászólás!