» Magyarország

» Magyarország » Bács-Kiskun


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Péteri-tó természetvédelmi területén látogatható a Vöcsök tanösvény és annak nyomvonalán található kilátó.

2020-ban visszaállították a Petőfiszállás és Pálmonostora között fekvő Péteri-tó eredeti mederalakulatát.

A tó mai állapotát az 1920-30-as években történt szabályozások határozzák meg. Ezek következtében a szabad vízfelület jelentősen lecsökkent, medrét halastavi hasznosításra alakították át három egységből álló tórendszert létrehozva. A tó vízutánpótlása alapvetően a Dong-éri-főcsatornából, zsilipeken keresztül történik.

A Kiskunfélegyházától tíz kilométerre lévő, 220 hektáros szikes tó és a körülötte található szikes rétek és legelők 1976 óta természetvédelmi oltalom alatt állnak. A terület legnagyobb értéke a páratlan madárvilág, hiszen több mint 200 madárfaj fordul itt elő. A Péteri-tó nádasaiban az összes hazai gémfaj költ, jellemző fészkelő a feketenyakú- és a búbos vöcsök, gulipán, cigányréce és a nagy goda. Halastóként ma már egyik tó sem működik.

A rekonstrukcióval a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság célja, hogy a lehetőségekhez mérten visszaalakítsa az egykori szikes tó eredeti mederalakulatát. Az így megújuló vizes élőhely szervesen kapcsolódik majd a Tisza-völgyet, mint kiemelt nemzetközi jelentőségű madárvonulási útvonalat kísérő szikes tavak észak-déli irányú láncolatába, költő-, pihenő- és táplálkozó területet biztosítva számtalan védett fajnak.

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) támogatásával megvalósuló élőhely-rekonstrukció során gát- és töltésbontással egységesítik a tómedret, majd a nyílt vízfelületek növelése érdekében a fészkelési idő elmúltával a nádas felületét mintegy 30 hektárral csökkentik. A feltöltő csatornák és a hozzájuk kapcsolódó műtárgyak felújításával stabilizálni fogják a vízutánpótlást és a vízvisszatartást, továbbá felszámolnak minden olyan létesítményt, amely az egykor itt folytatott halgazdálkodást szolgálta, ezzel is növelve a terület természetességét.

A teljes tájrekonstrukció várhatóan 2021. első félévében zárul le.

A Péteri-tónál most is látogatható Vöcsök tanösvény és annak nyomvonalán található kilátó. Ezek mellé egy újabb kilátót és egy madármegfigyelő lest is épít majd a nemzetipark-igazgatóság.

Tartomány:Bács-Kiskun
Cím:Péteri-tó
GPS: 46° 35′ 43.55268″, 19° 55′ 16.2822″

Még nem érkezett hozzászólás!