» Magyarország

» Magyarország » Tolna


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Szekszárd közelében található Sötétvölgyi Parkerdő régóta népszerű kirándulóhely, a löszdombokon, völgyekben, szurdokok mélyén, erdők árnyékában kanyargó turistautak varázslatos helyekre vezetnek el.

A horgászok, kerékpáros és bakancsos turisták által kedvelt hely az 502 hektáros sötétvölgyi erdő mellett fekszik, amely 1975 óta helyi jelentőségű természetvédelmi terület. Az erdő különlegessége a 170 éves cseres-tölgyes társulás, amely Tolna megye egyik legidősebb erdeje, illetve az itt fészkelő védett madarak, többek között a csuszka, a fekete harkály, a békászósas és a fekete gólya.

2019-ben a kedvelt bakancsos, kerékpáros és horgászturisztikai célpontnak számító Sötétvölgyben egy régi elavult faépület helyén többfunkciós fogadóépületet, a sötétvölgyi tó partján családi piknikrétet és játszóteret alakítottak ki.

Ugyanitt egy süllőfészek elnevezésű, egyedi játszóteret is terveztek, amelynek a tematikáját a tóban mesterségesen elhelyezett halbölcsők sugallták. Fő eleme egy látszólag rendezetlenül, valójában gondosan megtervezett, egymásba gabalyodó fatörzsekből, rudakból álló mászóka, amely az igazi famászáshoz hasonló élményt kínál.

Várhegy-kilátóhoz ösvény vezet, a tó körüli gyalogút mellett pihenőhelyek vannak, a szigetre fahidakon sétálhatnak be a kirándulók.

A dombtetőn felfedezhetők azok a földsáncok, amelyeket egyes kutatók egy késő bronzkori földvár maradványaként azonosítanak. Lehetséges, hogy a kora középkorban is vár állt ezen a helyen. A „hegy” oldalában található Várhegy kilátóból a tóra és a környező dombokra nyílik szép panoráma.

Tartomány:Tolna
Település:Szekszárd
Cím:Sötétvölgy
GPS: 46° 21′ 36.37728″, 18° 37′ 8.35104″

Még nem érkezett hozzászólás!