» Magyarország » Veszprém » Balaton
Sikeresen azonosították a szakemberei önkéntesek segítségével a sokat keresett Insula Pilup Sanctae Helenae templomát és magát a remeteséget Taliándörögd határában.
A legkorábbi, még tatárjárás előtti Árpád-kori remeteséget sikerült megtalálni, érintetlen, zárt egységként vizsgálható lelőhelyként és kolostortájként, közelebb jutva a rend korai történetének alaposabb megismeréséhez.
A pálos szerzetesrend első, és megalakulása szempontjából legfontosabb dokumentuma Pál veszprémi püspök 1263-ban folytatott látogatása nyomán született levele, amelyben felsorolta a rendhez kapcsolódni kívánó remeteségeket, és azok vagyonát. Ebben az első helyen az Insula Pilup Sanctae Helenae szerepel, aminek az azonosítása a kutatók több nemzedékének adta fel a leckét.
A hivatali elírás miatt lineáris módon lehetetlen volt megtalálni ezt a remeteséget, ezért a kutatók is retrospektív módon azonosították, vagyis találtunk egy helyszínt, amelyről a vizsgálatok során kiderült, hogy tökéletesen ráillik a leírás minden eleme, és van hitelesítő leletanyag is.
A kutatást a Veszprém vármegyei önkéntes, Sütő Krisztián kezdeményezte, aki talált egy 1827-es térképet, amelyen a Rudera St. Helena felirat szerepelt a hely megnevezéseként. A középkori falvakra és templomokra specializálódott kollégájával, Kaszás Zsolttal megkeresték a területet, fotóanyagot készítettek, majd értesítették Papp Attilát, innentől már a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének vezetése alatt, a Pusztatemplomok kutatása projekt keretein belül folyt a kutatás. Az eredményes terepbejárás és műszeres kutatás után a területet megtisztították, így jól láthatóvá váltak a templomépület saját omladéka alatt lévő maradványai, valamint látható részként az északi fal mintegy hetven centiméter magas falmaradványa. A geofizikai mérések szerint egy kis méretű, az Árpád-kori templomokhoz hasonló nagyságú épülethez tartozott, amelynek az omladéka a helyszínen maradt, nem szóródott szét, alapozása feltehetően szintén érintetlen.
A templomot a felszíni adatgyűjtés szerint zsindelytető fedhette. A területét valószínűleg fakerítés övezte, erre utal az omladék megállása a meredély felett egy vonalban, amelynek alsó vonalában sorban kerültek elő az ehhez tartozó szögek. Előkerült egy két részre tört gótikus kulcs is a földhíd szigeti bekötésénél, ahol feltehetően a terület bejárata lehetett.
A helyszín ismeretében értelmet nyert az insula kifejezés is, hiszen az apró kiemelkedést, ahol a templom állt, három oldalról víz vette körül, tulajdonképpen egy mesterséges földhíddal elérhetővé tett, szó szerinti értelemben vett sziget volt.
A kutatók azonosították annak az épületnek a helyét is, ahol feltehetően lakhattak a remeték, akik a helyszűke miatt legfeljebb ketten, hárman lehettek egyszerre a szigeten. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a későbbiekben, a pálos rend virágzása idején miért hagyták el ahelyett, hogy átalakították volna. Egyszerűen nem volt hová bővíteni. Az emléküket a helynévi anyag megőrizte, hiszen a mellette folyó patakot Ilonakúti ároknak, a medret és magát a forrást Ilonaházinak nevezik és az ide vezető erdei út mellett egy Barát-fa-tető elnevezésű terület húzódik.
A templommaradvány és a remeteség feltárására a tervek szerint a közeljövőben kerülhet sor.
A település keleti részén, Felsődörögd egykori területén található a Szent András-templomrom a Balaton-felvidék egyik jelentős középkori műemléke.
A 12. század körül jöttek létre a középkori Dörögd részei: Felső- és Alsó-Dörögd, a Dörögdi (korábban Drugd) család alapításában. Felső-Dörögd központjában ekkor kezdik el építeni a Szent András apostol tiszteletére szentelt román stílusú kis templomot, mely egyhajós kialakításával illeszkedett a kor keresztény építészetéhez.
Két évszázaddal később, 1330 őszén jelentős átalakításba kezdtek, melynek köszönhetően gótikus stílusjegyeket őrzött meg a templom. A Dörögdi Miklós egri püspök támogatásával megvalósult munkálatok kilenc évig tartottak. A templom ünnepélyes felszentelésére 1339. április 24-én került sor. Ekkor a plébános Dörögdi Pál volt, akit halála után, 1360-ban, a templom északkeleti sarkában helyeztek örök nyugalomra.
A templom nemcsak vallási, hanem kulturális központ is volt. Kegyúri karzat, emeleti könyvtár és egy belső udvaros, földszintes melléképület is tartozott hozzá, saját kúttal. Három oltárt emeltek benne: Szent András, a Boldogságos Szűz Mária és Szent Domonkos tiszteletére.
A templom keletelt tájolású, egyhajós épület volt, ahogy a kor szokásai megkívánták. A szentélyt elegáns bordás keresztboltozat koronázta, ami egyszerre volt szerkezeti megoldás és látványos díszítés. Délről csatlakozott hozzá a sekrestye, és egy csigalépcső vezetett fel a szentély fölötti kis kápolnába. Ez az épületrész a csendes imádságok, elvonulások helyszíneként szolgálhatott.
A templom ablakait gondosan faragott, csúcsíves vörös homokkő keretezte, a belső falakat freskók díszítették. Bár ezekből mára csak néhány töredék maradt fenn, még így is sejthetjük, milyen pompás lehetett egykor a belső tér.
A 16. század közepén, a török hódítás idején a templom és az egész település a földdel vált egyenlővé. 1548-ban a törökök lerohanták és felégették a falut, vele együtt az építmény is súlyos károkat szenvedett.A romos állapotban lévő templomot később, 1840-ben részben felrobbantották, és köveit az uradalmi magtár építéséhez használták. A szent hely sorsa 1886-ban végleg megpecsételődött, amikor felrobbantották a már romos épületet.
A 20. század régészei új életet leheltek a környék múltjába, az 1973-ban végzett régészeti feltárás során 105 sírt tártak fel, bizonyítékát adva annak, hogy a hely hosszú évszázadokon át fontos színtere volt a hitnek, a közösségnek és az emlékezetnek.
Az ásatások során bronzkori urnasírok mellett római kori épületrészek és középkori sírok is előkerültek. Az egyik legkülönlegesebb lelet egy vörös homokkőből készült keresztelőmedence volt, amelyet azóta a helyi Szűz Mária Neve római katolikus templomban helyeztek el – így a múlt egy darabja ma is tovább él, és emlékeztet a falu szebb napjaira.
Annak érdekében, hogy a romok biztonságosabbá váljanak, már a 2000‑es évek elején megkezdődött a falak megerősítése. Pályázati támogatásból a leszakadásveszélyes falmaradványokat megerősítették, így a templomrom ma már kevésbé van kitéve az időjárási viszontagságainak.
Barokk kori freskók maradványai kerültek elő a Taliándörögd község katolikus templomában; a több rétegnyi festés és meszelés alatt az 1700-as évek végén készült, bibliai témájú festmények részleteire leltek.
A templom nagy valószínűséggel két építményből "állt össze": az egyik a régi, XIV. századi templomrom, a másik pedig az 1700-as évek elején élt Talián Ignác huszártábornok mauzóleuma lehetett.
A két építményt az 1700-as évek végén Nemeskéri Kiss Pál veszprémi prépost építtette össze és festette ki. Ennek a festésnek a részletei kerültek elő Felhősi István veszprémi restaurátor feltáró munkája nyomán.
A jó állagú festményrészleteken Mária, továbbá Szent Anna és Joachim látható, valamint szerzetesekre utaló freskótöredékek és bibliai jelenetek ábrázolása fedezhető fel.
Előbukkant egy latin felirat töredéke is, amely szerint: "(...) mens suprerum fecit sim filia Matris". (Felsőbb értelem, te tetted, hogy legyek a Szűzanya lánya.)
A felszínre került barokk freskók alkotója - a stílusjegyek alapján - nagy valószínűséggel Bucher Xavér Ferenc lehetett, aki az 1700-as évek végén számos Veszprém, Zala és Somogy megyei templomban készített freskókat.
|
Értékeld te is!