» Franciaország

» Franciaország » Hauts-de-France » Világörökség


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Arras Pas-de-Calais megye székhelye. Közel van Calais-hoz, Párizzsal TGV vonat köti össze, 45 perc az út. Sok francia névvel ellentétben, a város nevének végén hallatszik az "s". 45.000 lakóját Arrageois-nak hívják.

A középkorban fontos kereskedő város volt, a Grand Place-on több ezer árus fordult meg naponta. Ma már zenei fesztiválokat tartanak itt, ahol fellépett már Stingtől David Guettán át a Black Eyed Peas-ig szinte mindenki. 2002-ben Johnny Hallyday is koncertet adott a téren, a Dakar Rally megnyitóján. 1991-ben Tour de France szakasz is indult innen, akkor Le Havre-ba tartottak és Thierry Marie szerezte meg a sárga trikót. 2004-ben pedig csapat időfutamot rendeztek.

Egyik látványosság a Vauban Citadella. XIV. Lajos parancsára építették, azzal a céllal, hogy háború idején megvédelmezze a helyieket. Azonban a várost ezután már egyszer sem támadták meg, ezért a lakosság hamar átkeresztelte a "szép haszontalanra" (la belle inutile). Körülötte annak a 2018 embernek őrzi emlékét a Le Mur des Fusillés, fal, akiket a második világháborúban előtte végeztek ki.

Arras központja alatt egy nagy mészkőbánya található. A köveket az egyházi épületek építéséhez használták. A 12. századtól raktárként és borospinceként üzemelt, a második világháborúban bombázás ellen szolgált menedékként.

A város harangtornyát 1554-ben építették, és tűztoronyként is használták. 1914-ben 69 bomba találta el, ezért teljesen összeomlott, később Pierre Paquet állította fel újra. 2005 óta a Világörökség része, a turisták felmászhatnak a tetejére.

Arrasnak egy másik földalatti része is van, a Wellington bánya (részletek). Az I. világháborúban a szövetségesek kérték fel az új-zélandiakat, hogy építsenek nekik egy 20 kilométernyi hálózatot, ahol elfér 24 ezer katona. Innen támadták a németeket meglepetésszerűen 1917. április 9-én 17.30-kor.

Specialitásai az Arras kolbász és a le Coeur d'Arras sajt. Híres még a porcelánjairól is.

Tartomány:Hauts-de-France
Cím:Arras
GPS: 50° 17′ 25.69243″, 2° 46′ 37.67531″
Honlap: http://www.explorearras.com/

Még nem érkezett hozzászólás!