» Magyarország

» Magyarország » Baranya » Mecsek

Medvehagyma Fesztivál Orfűn

2024. április 20.

Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Félszáz programmal rendezik meg a Medvehagyma Fesztivált Orfűn 2024. április 20-21-én.

Medvehagyma Fesztivál

Családi és gyerekprogramokkal, workshopokkal, kézműves ételekkel és italokkal várják a látogatókat az idei Medvehagyma Fesztiválon a hétvégén, Orfűn. A jellegzetes, a Mecsekben bőven termő gyógynövény köré épülő rendezvényt 19. alkalommal tartják meg szombaton és vasárnap.

A tradicionális családi fesztivált idén hat helyszínen félszáz programmal tartják meg Orfűn, a Pécs közelében, a Mecsek csúcsai között, festői környezetben meghúzódó üdülőtelepülésen.

A várhatóan napi több ezer érdeklődőt vonzó eseményen a medvehagymára épülő ételkülönlegességek mellett kézműves sörökkel, cider- és borkostolóval, helyi termelők étkeivel várják a látogatókat, a gyerekek szórakoztatásáról kézműves foglalkozásokkal, lovas programokkal, mesekönyv-bemutatóval, kisebb túrákkal, koncertekkel, kalandjátékokkal, népzenei és táncház-bemutatókkal gondoskodnak, a felnőtteket pedig az ökotudatosság jegyében zajló workshopok és extrém barlangtúrák is várják.

A mecseki erdőkben a tavasz hírnökeként felbukkanó, jellegzetes fokhagymaillatú, vér- és vesetisztítóként is ismert, vadon termő medvehagyma az utóbbi évtizedekben Baranya meghatározó gasztronómiai értékévé vált. A Mecsek erdeiben sok helyütt megtalálható, márciustól májusig gyűjthető gyógynövényt sokan az egészséges táplálkozással, a természetközeliséggel, a bioételek fogyasztásával kapcsolják össze.

A medvehagyma - népies nevén sásihagyma - szinte az egész országban előfordul, de a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz.

Az idei orfűi fesztivál programjairól - tematikára és helyszínre szűrhető módon - további részletek olvashatók a www.medvehagymafesztival.hu oldalon.

Medvehagyma gyűjtése a Mecsekben

Csak nem védett területeken és mennyiségi korlátozással gyűjthető szabadon a medvehagyma.

A medvehagyma levele saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben és kizárólag nem védett területeken gyűjthető - hívja fel a figyelmet a Mecsekerdő Zrt. A Mecsek az ország legismertebb medvehagyma-termő területe.

A tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagymaillatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövényt előszeretettel szüretelik az erdőjárók, azonban a gyűjtést a jogszabályok értelmében csak korlátozott mennyiségben és területen lehet végezni.

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény értelmében állami erdőben - nem védett területen - csak az egyéni szükségleteinek megfelelő, azaz naponta személyenként két kilogrammnyi gomba, gyógynövény - így a medvehagyma levele - gyűjthető külön engedély nélkül.

Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván gyűjteni a - hegyek középső és magasabb régióiban, lombos erdőkben, főként a bükkösökben, a hűvösebb északi oldalakon, völgyekben előforduló - növény leveleiből, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti.

Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni, online árverést követően.

A tájékozódást és a különböző besorolású területek azonosítását a Mecsekerdő honlapján, a www.mecsekerdo.hu oldalon közzétett, nagyítható térkép segíti.

Tartomány:Baranya
Település:Orfű
GPS: 46° 8′ 16.99944″, 18° 9′ 18.7182″
Időpont:2024. április 20.
Honlap: https://www.medvehagymafesztival.hu/

Még nem érkezett hozzászólás!