© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Sünispotály nyílt a budapesti Állatkertben
2018. augusztus 17.
Sünispotály néven nyílt meg a mentett állatok új bemutatóközpontja a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
A sérült állatok mentésének, gondozásának a budapesti állatkertben már évtizedes hagyománya van: 2017-ben több mint 1500 mentett kisemlőst, madarat és kétéltűt gyógyítottak itt.
A bemutató mentőközpontot a Holnemvolt Vár területén alakították ki, abban az eredetileg kocsiszínnek készült épületben, ahol az utóbbi évtizedben a nemrég új helyre költözött állatkerti klinika működött.
A Sünispotályban az érdeklődők immár nyomon követhetik a sérült állatok gyógyulását, az emeleti oktatóteremben pedig a felelős állattartás szabályait sajátíthatják el.
Az állatkert 1986-ban még csak hét mentett állatot látott el, majd az egyedszám 1996-ban 115-re, a eddigi csúcsévben, 2016-ban pedig már 2000 fölé nőtt. Az intézmény a gyakori fajok - mint a feketerigó, a mókus vagy a sün - példányairól éppúgy gondoskodik, mint ritka, védett fajokról, például mérgezett sasokról.
A Sünispotályban rajtuk kívül jelenleg több fecskét és denevért, fürjeket, egyéb rigófajok képviselőit, hollót, lappantyút, szalakótát, baglyot és számos más állatot gyógyítanak.
Kapcsolódó hírek
Népszerű
- Friss információk 2024: utazási, közlekedési hírek, benzinárak és rendkívüli időjárás
- Advent Hallstattban
- A Napkirály 10 legszebb műve
- Falusi ősz
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Lenyűgöző látvány, amikor 5000 juh indul útnak a dél-tiroli Schnalstal-gleccseren
- Bastille nap: A Bastille lerombolása az önkényuralom végét jelentette
- 666 éve a Magyar Királyságé volt az egész horvát tengerpart
- Lángolnak a hegyek
- A cicák világnapján fényképeztük ezt a bokor alatt hűsölő cicát Kisorosziban