» Franciaország

» Franciaország » Provence-Alpes-Côte d'Azur » Provence


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Provence-ban, Carpentras közelében található Mont Ventoux (1912 m) egy kietlen, kopár, barátságtalan hegyi táj. A világ első turistájának, Petrarcának a Mont Ventoux volt a célpontja.


Mont Ventoux és a Tour de'France

A júliusi hőségben az itt fújó viharos misztrál szelek nehezítik a hegyre való feljutást. A 21,5 km hosszú út átlagos emelkedése 7,2%. A 19 századi erődirtás teljesen lecsupaszította, emiatt gyakran "kopasz hegynek", vagy "provence-i Szaharának" nevezik.

A minden alkalommal látványos versenyt nyújtó emelkedőhöz sajnos haláleset is tartozik: Tom Simpson 1967. július 13-án elhunyt versenyzőnek emlékműve is van az út mentén. 

Az 1967. július 13-i, Marseille és Carpentras közötti 211 km-es szakaszon óriási volt a hőség, 45 Celsius-fok. A 29 éves Simpson két társával szökésre vállalkozott a Mont Ventoux-n. A triónak 1600 méteres szintkülönbséget kellett leküzdenie. A két évvel korábbi országúti világbajnokságon aranyérmes Simpson megpróbálta fokozni a tempót, majd másfél kilométerrel a cél előtt összeesett. A kísérők ekkor még felsegítették, újra nyeregbe pattant, ám néhány méterrel odébb holtan rogyott össze. A szívmasszázs és a mesterséges lélegeztetés már nem segített.

Orvosok elemezték a halottról készült képeket, amelyeken egyértelműen látszik, hogy Simpson szája habzott, szeme beesett, arca üreges volt. Ráadásul Simpson állítólag sosem rejtette véka alá, hogy doppingolt. A BBC 1964-ben készült dokumentumfilmjében a kerekes egy orvosi cetlivel hadonászik, s a hotelágyon egy fehérjekészítmény látható. Az orvos pontosan felírta Simpsonnak, naponta mit kell bevennie: B vitamin, májkivonat, izomerősítőszer. Utóbbi akár engedélyezett készítmény is lehetett vagy hormonkivonat.

Ennek nyomán alakult ki az a nézet, hogy Simpson tragédiája lehetett az első dopping miatti halál a Touron.

Mont Ventoux megmászása 1336-ban

Petrarca 1336 áprilisában öccsével együtt megmászta a Mont Ventoux-t, amelynek csúcsára érve a természet szépsége iránt érzett elragadtatás helyett Szent Ágoston Vallomásait olvasgatta. 

A középkori ember a bűnök forrását és a démonok lakhelyét látta a természetben. Petrarca volt az első, aki megfogalmazta, hogy a természeti szépség és a nagytáji látvány mély hatással van az emberi lélekre. Az ő tájábrázolásában jelenik meg először a természet világával szembeni őszinte csodálat érzése. A Mont Ventoux megmászása 1336-ban fontos természetszemléleti fordulópontnak tekinthető, hiszen az ókor óta feltehetően kevesen másztak meg egy hegyet kizárólag azzal a szándékkal, hogy a kilátás szépségében gyönyörködjenek. 



Tartomány:Provence-Alpes-Côte d'Azur
Cím:Mont Ventoux
GPS: 44° 10′ 26.7132″, 5° 16′ 43.24116″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward